Szekeres Viktor

Most már biztos, hogy lesz Jack Ryan-tévésorozat

Az Amazon hivatalosan is berendelte a Jack Ryan-sorozatot.

Még tavaly derült ki, hogy az Amazon tévésorozatos formában folytathatja Jack Ryan kalandjait, tavasszal pedig már főszereplőt is kapott a projekt, de a hivatalos berendelésre, ami 10 részt tartalmaz, csak most került sor. Tom Clancy leghíresebb regényfiguráját most John Krasinski fogja megszemélyesíteni - azok után, hogy korábban négy különböző színész is eljátszhatta: először Alec Baldwin, majd kétszer Harrison Ford, utána következett Ben Affleck, míg legutóbb Chris Pine.

Tom Clancy népszerű hőséről a Paramount stúdió tévés kirendeltsége gyártja sorozatot a stream szolgáltatónak, az első részt Graham Roland írta Carlton Cuse közreműködésével, az egyik produkciós partner pedig az a Platinum Dunes lesz, melynek egyik alapítója Michael Bay. Bár a tévésorozat természetesen Clancy figurájára fog épülni, azonban nem a könyvek direkt adaptációja lesz, habár az egyes epizódok minden bizonnyal fognak meríteni a regényekből is. A napjainkban játszódó történet középpontjában a fiatal Ryan fog állni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Napjainkban? Fiatal? Már ez baromság. A lényeg pont az volt, hogy Ryan fiatal korában hidegháború volt. Kémjátszmák. Most meg csak az unalmas terrorizmus van.