Szekeres Viktor

Itt a Prison Break rebootjának első plakátja

Messze még az új szezon kezdése, de a reklámozás már tart.

Mint ismeretes, az amerikai Fox csatorna nemsokára újraindítja a Szökés (Prison Break) című sorozatot, melynek ismét Wentworth Miller és Dominic Purcell lesz a főszereplője. A 9 részes szezon ráadásul az eredeti készítő, Paul Scheuring közreműködésével fog készülni, s mivel a csatorna már a Comic Conon szeretné egy kicsit "megnyomni" produktumát, ezért idő előtt ki is adtak hozzá egy plakátot.

A korábbi szereplők közül nem csak a testvérpár tér vissza, hanem Sarah Wayne Callies (Sara), Robert Knepper (T-Bag), Rockmond Dunbar (C-Note) és Amaury Nolasco (Sucre), valamint Paul Adelstein (Kellerman) is. A tervek szerint ezt az új szezont jövő év elején mutatnák be, és már az is kiderült, hogy a tévés történetet folytatják benne, tehát a DVD-n megjelent film eseményeivel nem foglalkoznak majd. A különbség annyi lesz mindössze az alapkoncepcióhoz képest, hogy ezúttal a halottnak hitt Michaelt próbálják meg megszöktetni.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dynamic #2
    Az ugye megvan, hogy a börtönökben a rabokat úgy általában nem szimplán egy darab fal akadályozza, hanem még vannak dolgok előtte, amin át kell jutni, plusz ott a műanyag kiskanál ami nehezen viszi a betont.
    Neked nyilván az a plakát lenne helytálló, amin őrök is vannak, meg cellák és rácsok, pontosan felvázolva kivel, merre, meddig, mert ha csak azt látod, hogy egy ember pisztollyal akkor úgy értelmezed, hogy a film arról fog szólni, hogy egy ember pisztollyal.
  • Ender Wiggin #1
    Lyukat fúrnak és már kint is vannak? Ez komoly szezon lesz...