Szekeres Viktor

Itthon nem volt Jurassic World-hisztéria

Magyarországon nem döntött semmilyen rekordot az új Jurassic Park.

Miközben Amerikában minden idők legjobb nyitóhétvégi bevételét hozta a Jurassic World, itthon a közelébe nem ért a rekordnak, nézőszám alapján (122 222) az idei év negyedik legerősebb kezdését produkálta csak A szürke ötven árnyalata, a Bosszúállók: Ultron kora és a Halálos iramban 7 mögött, 10 ezer nézővel megelőzve az Elrabolva 3-at. Érdekesség, hogy a Jurassic World kezdő nézőszáma még a Jurassic Park-filmek között is csak a harmadik helyre volt elegendő, hiszen az első részt három nap alatt több, mint 145 ezren látták, a másodikat pedig négy nap alatt 169 ezren.

Persze annak ellenére, hogy a rekorddöntés elmaradt, a 122 222 néző remek teljesítmény, idén már az ötödik film kezdi meg menetelését több, mint százezer nézővel a nyitó hétvégén. A filmet egyébként 68 moziban lehetett megnézni országszerte és a jegyet vásárló nézők mindösszesen 178 millió forintot hagytak ott a mozikban, mely összeg nagyjából fele a multiplexeket illeti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Onei #2
    Ez nagyon tetszett nekem is, hogy pont eltalálták a határt a humor mennyiségénél. És tényleg egy kaland film.
  • Zombee #1
    Gyalázat, hogy az a szürke szar ennyi nézőt vonzott, bár a marketingesek jól eladták nekik már a regényeket is. Állítólag azok sem túl jók, mert lehet, hogy az írónő talált egy témát, történetet, ami érdekelte a tömegeket, de írni nem tud. A csapnivaló(nak tűnő) magyar fordításnál is írták, hogy az eredeti is ilyen.

    Nekem tetszett a Jurassic World. Élvezetes kalandfilm sok dínóval, nem zavart, hogy lazább, humorosabb a régebbieknél, én kimondottan szeretem, ha egy film nem veszi túl komolyan magát, miközben nem is hülyéskedik el.