Szekeres Viktor

Eszméletlen az érdeklődés itthon a Halálos iramban 7 iránt

Hihetetlen tömött sorokban vonul a nép Vin Diesel legújabb filmjére.

Az Elrabolva 3 döbbenetesen nagy sikerét, a 100 ezer nézőt is meghaladó nyitóhétvégét követően tudtuk, hogy a Halálos iramban 7 is nagyon erősen fog debütálni - a sikeres filmsorozatok zömének már csak ez a sorsa. Nos, a film már szerda este, a premier előtti vetítések során majdnem 10 ezer nézőt hozott, melyhez a csütörtöki napon további 27 ezer jegyvásárló csatlakozott, vagyis szinte már biztosra vehető a rekordközeli kezdés, mely valószínűleg az év második legerősebb mozifilmes startja lesz a 200 ezer nézővel indító A szürke ötven árnyalata mögött.

A 100 ezer nézőt meghaladó start pedig mindent elmond az előző rész tetszési indexéről, hiszen azt még "csak" 70 ezren látták a nyitóhétvégén. Az pedig, hogy a film elér-e mondjuk 250 vagy 300 ezer nézőig, a jövő zenéje, de szinte biztos, hogy a franchise legnézettebb epizódjává válik, hiszen a Halálos iramban 6 143 ezer nézővel zárt, a korábbi legsikeresebb epizód, a második pedig 167 ezer nézővel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • e98ff #8
    Biztos dobott az is rajta. Meg a csöcsös bulák, vagi autók, lövöldözés, mi kell még?
  • vatanen #7
    Nyilván a meghalt srác miatt ekkora az érdeklősés.
  • Zombee #6
    Nekem az első rész kimondottan nem tetszett, nem szólt semmiről. Az 5. részig utána egyet se láttam, csak a kedvező vélemények után néztem meg, és tetszett, hogy elment ilyen irányba. A 6. rész is jó, de a 2-3-at azóta se láttam, talán még a 4-re sort kerítek.
  • bertino #5
    mi már megnéztük, elég bárgyúak a jelenetek, viszont a lezárása tökéletes.
  • Ender Wiggin #4
    nem láttál még átlagos (szar) filmet 200 milliós költségvetéssel?
  • zetortraktor #3
    Már amennyire átlagos lehet 200 millió fölötti költségvetésével.
  • bakkerman #2
    az első 3-4 rész még jó volt,de a többi már tényleg csak akciófilm. Viszont annak jó,persze nem egy Die Hard,de szerintem nézhetőek.
  • LeWyTy #1
    Nagy autóbolondként csak engem nem mozgat már ez a név? Ez is csak egy átlagos sablon akciófilm a megszokottnál szebb autókkal.
    Utoljára szerkesztette: LeWyTy, 2015.04.04. 16:35:58