Szekeres Viktor

Csúfos bukta a District 9 rendezőjének új scifije

A Chappie elég nagyot zakózott Amerikában.

Nálunk csütörtökön Amerikában pénteken mutatták be a mozikban a Chappie-t, Neill Blomkamp harmadik filmjét. S míg a hazai eredményekre még várnunk kell egy napot, arról beszámolhatunk, hogy Amerikát elég látványosan hidegen hagyta a robotos scifi. Míg a sztármentes District 9 2009-ben pusztán előzeteseinek és koncepciójának köszönhetően 37 millió dolláros nyitóhétvégét ért el Amerikában (és még legjobb filmes Oscar-jelölést is kapott), addig a Matt Damonnel felturbózott Elysium már csak 29,8 millió dollárra volt jó tavalyelőtt, a kezdő hétvége tekintetében. A Chappie még ettől a kezdéstől is messze el fog maradni, ugyanis a film pénteken mindössze 4,5 millió dollárt kasszírozott hazájában, ami nagyjából 13 milliós nyitóhétvégét sejtet.

A film kezdése tehát még a Jupiter felemelkedése közepes startját sem érte el, az eddigi sikeres rendező tehát kénytelen lesz elkönyvelni első bukását, ugyanis szinte semmi esély nincs arra, hogy a Chappie hosszabb távon sikeressé váljon, ugyanis a kritikusok szerint is elég gyenge lett a végeredmény, a RottenTomatoes kritikaösszesítő oldal számításai szerint a hivatalos vélemények 30%-a lett csak pozitív a filmről, 39 kedvező kritikára jelenleg 90 lehúzó jut. Ezzel Blomkamp előző két filmje 115, illetve 93 millió dolláros bevétele után kénytelen lesz elkönyvelni egy 25-30 milliósat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ragnaar #11
    Azért a film legalább 50%ban a forgatókönyvtől függ. Rossz forgatókönyvből ritkán lesz jó film, lásd Prometheusz. (mármint a rendezéssel nem lehetett helyrerakni a forgatókönyv hibáit)
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.03.09. 16:34:17
  • Ender Wiggin #10
    ja, a rasszizmusról jut eszmbe a fekete johnny storm...a fekete nick fury, a fekete heimdal, de volt már fekete darvey dent is. az a szemét hollywood.
  • Sir Cryalot #9
    "A reppelő robotok"


    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2015.03.09. 07:44:34
  • Hedgehunter #8
    Jol erzed.. :)
  • fonak #7
    A District 9 is inkább újszerű volt, mint jó film, az Elysium sem lett az igazi, szóval nem lep meg. Kicsit félve várom mit fog művelni az Aliennel a muksó.
  • Pitya #6
    Rövidzárlat.
  • kalapos01 #5
    Van egy olyan érzésem, hogy nem láttad a filmet.
  • sárkánylovag #4
    Nem értik meg sajna hogy a realisztikusan előadott sci-fi t szeretik az emberek.
    A reppelő robotokat meg nem. A Jupiter felemelkedése meg elég sokat ártott a scifi műfajának, kétszer meggondolják az emberek hogy egy szétrenderelt valamire beüljenek e igazi téma nélkül.
    Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2015.03.08. 12:28:37
  • RAZOR27 #3
    "Míg a sztármentes District 9 2009-ben pusztán előzeteseinek és koncepciójának köszönhetően 37 millió dolláros nyitóhétvégét ért el..."

    a szokásos SG szint.
  • bakvarnyu #2
    mikrobi