Szekeres Viktor

Talán jó lesz A beavatott folytatása - itt az előzetes

A beavatott nem volt sikertelen film, azonban közel sem sikerült olyan jól, mint azt vártuk volna. Talán majd A lázadó.

Magyarországon március 19-én, Amerikában pedig egy nappal később, vagyis 20-án kerül a mozikba A beavatott folytatása, A lázadó (Insurgent) - bár lehet, hogy a magyar cím végül mégis A beavatott: A lázadó lesz, hogy utaljon az első részre. A tavalyi egyik legsikeresebb ifjúsági regény-adaptáció folytatásáról van szó, melynek első része ugyan nem ért el az Alkonyat, illetve Az éhezők viadala szintjére, de Amerikában jobban szerepelt, mint Az útvesztő. (151 milliós belföldi bevétel mellé 138 milliós nemzetközi bevétel társult, míg Az útvesztő esetében ez a számpár 102 és 238 millió.)


A Shailene Woodley főszereplésével készült posztapokaliptikus scifiben visszatér Theo James, Kate Winslet, Jai Courtney, Zoe Kravitz és Jonny Weston is, újoncként pedig többek között Octavia Spencert és Naomi Wattsot is a közreműködők között köszönthetjük. A Lázadót Robert Schwentke (RED, R.I.P.D. - Szellemzsaruk) rendezte, Neil Burgertől átvéve a marsallbotot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Methodix81 #4
    Nekem bejött az első rész is. És Az útvesztő is.
    Mindkettő pozitív csalódás volt. Illetve most legutóbb Az emlékek őre, annak is várom a folytatását. Bár ez utóbbinak teljesen más a mondanivalója.
  • tomboy013 #3
    Nagyon sokáig letöltve csücsült az 1. rész a gépemen, aztán egy unalmas estémen rávettem magam, hogy megnézzem. Pozitív csalódás volt úgyhogy várom szeretettel a 2. részt :)
  • Ender Wiggin #2
    az első film is szar volt. simán alkonyat színvonal, csak kevesebb a kockahas és bulldogarcú lány helyett van egy erősen asszimetrikus arcú lány. a könyvet nem olvasom el, mert sajnos a szar éhezők filmek mellé átszenvedtem magam a három könyvön is. és ez sok volt a jóból.
  • Dewri #1
    Olvastam a könyvet, ahhoz képest a film egészen jó lett, lényegében minden fontos rész benne van, legfeljebb kicsit más időrendben. Persze hagytak azért ki pár apróságot, de ahhoz képest, amilyen gyengék szoktak lenni a filmek a könyvekhez képest, ez bőven belefér. Pl az Útvesztő, a Hetedik fiú, vagy a Percy Jackson filmeknek köze nincs a könyvekhez... Ha tartják magukat a második részben is a könyvhöz, akkor valóban nem lesz rossz. Csak kár ezért a "leszbiséróért", a könyvben a csaj vállig érő hajat vágott magának...

    Az alkonyatot meg hagyjuk már, fényben csillogó vámpírok, hegyomlás méretű farkasok, vámpírgyerek, ilyen szart én is tudnék írni, csak ki se adnák, nemhogy "világsiker" lenne...