Szekeres Viktor

Ütős új előzetest kapott a Jurassic World

10 millió dollárba került a Jurassic Park folytatásának új előzetese.

Amerikában magyar idő szerint hétfőn, fél órával éjfél után vette kezdetét az NFL, az amerikai futball bajnokság nagydöntője, a Super Bowl. Ahogy az lenni szokott, a Super Bowl alatt félpercenként körülbelül 4,4 millió dollárért vásárolhattak reklámot a hirdetők, így legtöbben igazán igyekeztek kitenni magukért. Legkönnyebb dolga persze a filmek és tévésorozatok gyártóinak volt, hiszen általában nem külön forgattak le egy-egy költséges szpotot, hanem a meglévő anyagokból vágtak össze. De, ami esetükben fontos volt számunkra, ezen promók nem egy esetben az első mozgóképes anyagot jelentették a filmek és sorozatok esetében.


A Universal stúdió a Jurassic Worldre szánt teljes marketingköltségének egy jelentős hányadát, tízmillió dollárt tapsolta el arra, hogy a fenti reklámot kábé 100 millióan láthassák Amerikában. Ki tudja, lehet, hogy megérte. Az Amerikában június 12-én 3D-ben, 2D-ben és IMAX-formátumban is megtekinthető filmet idehaza világpremierként már 11-től láthatjuk. A Colin Trevorrow által rendezendő scifis beütéssel bíró film 22 évvel az eredeti Jurassic Park eseményeit követően játszódik. A főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk, mint Bryce Dallas Howard, Chris Pratt, Vincent D'Onofrio, Ty Simpkins, Jake Johnson, Nick Robinson, BD Wong, Omar Sy, Judy Greer, Katie McGrath, Lauren Lapkus, Andy Buckley és Irrfan Khan.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cyberdog #24
    A Paul az óriási egy film. Simon Pegg filmjeit amúgy is bírom. Sok ázsiai filmet szeretek. Sok kedvenc színész van onnan, de nagyon jó brazil filmek is vannak (most itt semmi szappanoperázást nem kérek), De nekem az Iron Sky is tetszett amit sokan leszóltak. Igazán jó és ötletes paródiaféleség.
  • Venator #23
    Valójában egyetértünk csak te finomabban fogalmaztál. Paul 2 bezzeg nincs...
  • ostoros #22
    Azért mondtam, hogy legalább, mert hát vannak olyan polgártársaink, akik a kakilós, testnedves poénokra izgulnak...
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2015.02.04. 19:59:12
  • Venator #21
    A Paul nem "legalább olyan" vicces, hanem fényévekkel jobb!!! Sírva röhögős, legalábbis angolul biztos. A szinkronost nem ismerem.
  • ostoros #20
    Hát igen, én sem csak az átlagos dolgokat szeretem, de sok jó filmről még csak nem is hall az ember... Mert nem reklámozzák.
    Ott van a TED amit hű, de szeretnek, de egy Paul, ami legalább olyan vicces, és szól is valamiről, szinte ismeretlen...
    Szóval, ja már én is perverz vagyok, meglehet... )))
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2015.02.03. 22:53:52
  • Narxis #19
    és ki nem szarja le?
  • Cyberdog #18
    :))) Még ezzel sem vádoltak meg.
  • Venator #17
    És akkor most pókembernek öltözött dinoszauruszok fognak focizni a filmben? Mivan?
  • sárkánylovag #16
    Jó hogy így elbeszélgettetek a Jurassic Parkról :)
    Egy átlagos magyar oviban farsangkor a fiúk 99% a pókembernek öltözik a lányok meg barbi hercegnőnek , nincs egy vuk se :)
    De az hazugság hogy azért nincsenek jó magyar filmek mert kevés a pénz...
    Nézd meg bármelyik sorozatot, 100szor jobb szinészi teljesítmények vannak.
    Egyszerűen nálunk erőltetik egy a geges vicceskedést , vannak thriller horror vagy túlélős kategóriában olyan filmek amiknek van 4 szereplője meg a természet és üt mint atom mert a benne szereplő szinészek HITELES ek. A walking dead ot meg a trónok harcát se azért nézik annyian mert látványos csaták vannak benne hanem olyan szikrázó alakítások vannak benne mint magyar filmben soha.
    Bele kell férni a kultúrában a Jurassik parknak is, nem ettől nincs magyar filmkultúra...

    Utoljára szerkesztette: sárkánylovag, 2015.02.03. 09:26:24
  • Wittgen #15
    Egyik legjobb magyar sorozat a Tűzvonalban.