Szekeres Viktor

Új King Kong-mozifilmet készítenek

A Skull Island King Kong eredettörténetét fogja bemutatni 2016-ban.

A San Diegóban megrendezésre került Comic Con elnevezésű képregényközpontú, ám filmekkel és tévésorozatokkal is foglalkozó nemzetközi rendezvényen a Legendary Entertainment a Hall H nevű termet foglalta le bejelentéseihez, ami igencsak beszédes, hiszen a rendezvény legnagyobb terme tényleg csak a leginkább kiemelt vendégeknek dukál. Amellett, hogy a cég levetítette Gareth Edwards, a Godzilla rendezőjének videóüzenetét, valamint promózta többek között a Warcraft-mozifilmet, egy meglepetés bejelentéssel is előrukkolt.

E szerint 2016. november negyedikén bemutatásra kerül a Skull Island című film, mely egy másik klasszikus mozis bestiáról, King Kongról fog szólni, az ő eredettörténetét fogja elmesélni. A produkciós oldal résztvevőiről, színészekről, íróról vagy rendezőről egyelőre nem esett szó, annyit viszont megígértek, hogy az eddigi King Kong-filmekben csak bemutatott és részben érintett Koponya-szigetet ezúttal teljesen egészében feltárják, s megismertetik velünk az óriásmajom rejtélyekkel teli és veszélyes világát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zero 7th #6
    Viszont ép ész és logika igen, ami a King-Kong sztoriból úgy en bloc hiányzik. ÉS mellette még annyira elcsépelt is, hogy már tényleg csak egy újszülött szórakozik rajta.

    Abban meg igazad van, hogy nem kell minden filmnek megfejtenie az élet értelmét, de én ebből a filmből nem nézek ki a magam számára 2 óra agyatlan szórakozást SEM. Van az az agyatlanság, amire azt mondom, hogy többet ér, ha lefekszem aludni.
  • Axlkenobi #5
    Hát, ha Peter Jackson 2005-ös filmjében valami jó volt, akkor azok a Koponya Szigeten játszódó részek. Olyan látványvilággal egész helyre kis kalandfilmet lehetne csinálni ebből, csak kellene hozzá egy értelmes forgatókönyv is. A hírek szerint (bár ez a cikk nem említi), de az új Godzilla film íróját, Max Borensteint kérték fel, hogy hozza tető alá a szkriptet, ami nem feltétlenül jó előjel, mert a Godzilla sztorija speciel roskadozott a hülyeségektől.
  • wraithLord #4
    Nem kell, viszont volt már kismillió - maradjunk a Godzillánál - Godzilla film, egyikben ki lehetett volna próbálni.
  • Zombee #3
    Nem feltétlenül kell ám minden filmbe filozófiai mondanivaló, és tengermély történet, hogy élvezni lehessen. Néha elég 2 óra mese is, ami garantáltan nem kap Oscar-díjat, legfeljebb a maszkmester. Láttunk már csavaros történettel is szar filmet, meg faék egyszerűségű egysorossal is nagyon jót. A kivitelezésen sokkal több múlik, mint a sztorin.
  • wraithLord #2
    Ezt tényleg nem kéne erőltetni.

    De pl. amikor az új Godzilla film "hosszabb kifejtéséről" beszéltem, akkor valami ilyesmi, értelmes mondanivalóval bíró "eredettörténetre" gondoltam (nem emberi drámára, bár az sem rossz választás Godzilla sajnálata helyett).
    Az is gagyi, mert az atomtól nem lesz semmi felhőkarcoló méretű (pedig milyen jó lenne, tényleg titánok mászkálnának Japánban - Attack on Titan), de talán ki lehetne sajtolni belőle valami értelmet (pl. fél órában) a közhelyességen kívül...
  • Zero 7th #1
    Aha, és ez ki a faszomat fogja érdekelni? Oké, hogy ősklasszikus, de olyan irdatlan módon übergagyi röhej az egész sztori, hogy lehet, nem kéne erőltetni...