Szekeres Viktor

Fura hétvége a magyar mozikban

Minden film bevétele nőtt az előző hétvégéhez képest - egy kivételével.

Furcsa egy hétvégéje volt a magyar moziknak. Mint arról már korábban beszámoltunk, június második fele és július első fele igen szegényes volt premierekben, mindössze heti két új filmet láthattunk a megszokott 6-8 helyett. Ez most igencsak meg is látszott a hazai látogatottsági adatokon, ugyanis a szokásos 35-55%-os bevételcsökkenések helyett minden korábban bemutatott alkotás bevétele nőtt - mert egyszerűen nem volt újdonság a kínálatban, mindössze egy horrorfilm.

Illetve pontosítanánk. Minden korábban bemutatott alkotás bevétele nőtt - egy kivételével. Míg a Rossz szomszédság bevételei az előző hétvégéhez képest 48%-kal, A csajok bosszúja számai pedig 37%-kal gyarapodtak, addig a Transformers: A kihalás kora jegyeladásai képesek voltak 29%-kal csökkenni. Mindez annak ellenére történt, hogy az elmúlt hetek friss bemutatói közül az Így neveld a sárkányodat 2 és a Kavarás is képes volt 10, illetve 9%-kal nőni bevétel tekintetében.

Ettől még persze a hétvégén ismét a robotos film volt a legnézettebb, de vélhetően utoljára. Míg a Transformers 4-re 32 436-an vettek jegyet, addig Adam Sandler komédiájára 31 781-eb, míg a sárkányos animációra 31 417-en.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!