Szekeres Viktor

Még mindig az új X-Men a nyár filmje Amerikában

A mozis nyár királya még mindig az X-Men: Az eljövendő múlt napjai.

Mint arról már beszámoltunk, az X-Men: Az eljövendő múlt napjai (X-Men: Days of Future Past) minden várakozást felülmúlóan debütált Amerikában, legalábbis bevétel tekintetében, s csalódást mindössze az okozhatott a Fox stúdiónak, hogy a túlnyomórészt pozitív kritikát ellenére a film iránti érdeklődés ugyanúgy csökkent, mint a kevésbé jól fogadott szuperhősmozik esetében. A csökkenő bevételek ellenére azonban még így is az új X-Men-film számít a május elejével kezdődő mozis nyár eddigi legsikeresebb premierjének, hiszen már 206 millió dollár bevételnél tart.

Az időutazós mozi ezzel ugyan nem fogja utolérni az idei toplista első két helyezettjét, a 255 millió dollárt teljesítő Lego-kalandot és az Amerika kapitány: A tél katonáját, de eddig bemutatott vetélytársait már biztosan maga mögé utasítja. Ezt abból lehet tudni, hogy mind A csodálatos pókember 2 (198 milliós bevétel), mind a Godzilla (191 milliós bevétel) már kevesebb bevételt produkál hétről-hétre. Az X-Men utáni bemutatók közül persze már akadnak olyan filmek, melyeknek esélye van lepipálni a mutánsokat, jó nézőmegtartás esetén a Demóna és az Így neveld a sárkányodat 2 is veszélyes lehet. Ha pedig egyiknek sem sikerül, akkor a Transformers 4 kerül a képbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!