Szekeres Viktor

Bemutatták Christian Bale bosszúfilmjét - itt a jól sikerült előzetes

Igazi sztárparádé és végre nem tinédzsereknek szóló történet jellemzi Christian Bale új filmjét, az Out of the Furnace-t, melyet most mutattak be Amerikában, s mely remélhetőleg hozzánk is elér majd.

Sajnos a magyar premierre még várnunk kell 2014-ig de Amerikában pénteken mutatták be a mozik Christian Bale új filmjét, az Out of the Furnace-t, melyről eddig nem sokszor ejtettünk szót, így legalább még a premierje kapcsán megemlékeznénk róla az előzetessel. Persze a filmek iránt egy cseppet is érdeklődők minden bizonnyal már jó ideje várják a bosszúdrámát, melyben Bale mellett olyan színészek fognak még feltűnni, mint Woody Harrelson, Casey Affleck, Forest Whitaker, Willem Dafoe, Zoë Saldana és Sam Shepard.


A filmet Scott Cooper rendezte, akinek ez a második filmje - az első, a 2009-es Őrült szív ugyebár meglehetősen jól sikerült. A forgatókönyvet Cooper mellett az ugyancsak kvázi kezdőnek számító Brad Ingelsby jegyezte. Az előzetes alapján az Out of the Furnace kifejezetten ígéretesnek tűnik, most legalább kiderül, hogy a folytatások tengerében van-e esélye egy "eredeti" alkotásnak. (Lelőjük a poént: nincs. Még azok közül sem fogják sokan megnézni, aki Hollywood eredetiségének hiánya ellen tiltakoznak, hiszen ők a Thor 2 után most A hobbit 2-t várják. Tisztelet persze a kivételnek.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!