Szekeres Viktor

Döbbenetes plakát az új magyar közönségfilmnek

Kálomista Gábor új filmjét már most az év magyar vígjátékaként emlegetik, ami egyrészt túlzott önbizalomra vallhat, másrészt teljesen jogos kijelentés, hiszen idén ez lesz az első igazi, hazai komédia, amit láthatunk. Csak a plakátja ne lenne ilyen.

Nehezen vállalható plakátot kapott a Coming Out című magyar komédia, melyet december ötödikén mutatnak be a multiplexek. A plakát nem feltétlenül azért vállalható nehezen, mert a túlságosan is tipikus szerkezetű (ez működni szokott), egyszerűen csak a kivitelezése sikerült nagyon gyengére - az ember már-már elgondolkodik azon, hogy nem szándékosan lett-e ilyen. A film főbb szerepeiben, mint az a lenti képen is látható, Csányi Sándor, Tompos Kátya, valamint Karalyos Gábor lesz, de mellékszerepekben olyan színészek fognak felbukkanni, mint Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Für Anikó, Gyabronka József, Takács Katalin, Borbély Alexandra, Simon Kornél, és Hegedűs D. Géza.

A filmet a Poligamy rendezője, Orosz Dénes készítette, s a forgatókönyvért is ő felel, a producer pedig Kálomista Gábor volt. A történet főhőse Erik, a közkedvelt meleg, rádiós műsorvezető, aki büszkén vállalja másságát és kellő iróniával tekint az őt érő napi atrocitásokra. Azonban egy baleset folytán hirtelen a nőkhöz kezd el vonzódni, főleg az őt elütő (és kezelő) orvoshoz.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!