Szekeres Viktor

Új magyar mozis sci-fit nézhetünk jövő év elején

Ismét forgattak nyáron Bernáth Zsolték, akik legutóbb a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági filmmel jelentkeztek, de korábban olyan kvázi kultikus alkotásokat tettek le az asztalra, mint a Hasfalmetszők és a Sohasevolt glóra. Az Aura egy sci-fi lesz.

Hazai mozifilmek meglehetősen kevés műfajban készülnek, a horror, a sci-fi és a krimi már jó ideje elnyomozz státuszban van. Most az említett műfajok egyike, a sci-fi talán ismét felkerülhet a magyar filmes palettára, ugyanis a Sherlock Holmes nevében című film alkotói egy tudományos-fantasztikusnak tartott projekten dolgoznak, mely a tervek szerint februárban már bemutatásra is kerülhet a mozikban.

A film címe Aura lesz, főszereplői pedig tinédzserek (a színészek egy részét a Sherlock Holmes nevében stáblistájáról ismerhetjük). A történet négy fiatalról szól, Tokióról, Petiről, Ádámról és Eszterről, akik egy puszta közepén ébrednek fel lerobbant autójukban. Bár számításaik szerint reggel van, mégis sötétség veszi őket körül, mintha nem kelt volna fel a Nap. Rövidesen rájönnek, hogy egy hatalmas, sötét aura borul rájuk, amely nem engedi át a fényt és elzárja őket a külvilágtól.

Az Aura természetesen alacsony költségvetésből és állami támogatás nélkül készült.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!