Berta Sándor

Az Uberrel versenyezne a Peugeot

A francia autógyártó az utazásmegosztó szolgáltatások területén is meg akar jelenni.

Carlos Tavares, a PSA konszern első embere kijelentette, hogy ha együttműködnének az Uberrel, akkor fennállna annak a veszélye, hogy elveszíthetnék az ügyfelekkel való közvetlen kapcsolatot. Egy hasonló saját szolgáltatást viszont akár három éven belül is elindíthatnak, ráadásul a saját Peugeot és Citroën márkaneveik alatt üzemeltethetnek majd.

A menedzser ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az új platformnak egyáltalán nem kell kapcsolódnia a meglévő márkáikhoz. Az ötletük lényege, hogy szeretnének "egy életre szóló mobilitáspartnerré" válni. Az új szolgáltatást először az Amerikai Egyesült Államokban akarják bevezetni és ott csak ezután kezdődne el a különböző modellek értékesítése.

A PSA ezzel a lépéssel egyértelműen más utat választott, mint számos vetélytársa, amelyek inkább az Uberrel való partnerségre törekedtek. Azonban bármelyik utat is választják a vállalatok, az minden esetben igaz, hogy erről a területről egyikük sem akar lemondani. Ez részben az Uber és a többi utazásmegosztó népszerűségének köszönhető, másrészt a gyártók igyekeznek arra az időszakra is felkészülni, amikor az emberek már nem akarnak majd saját gépkocsikat vásárolni, csak használnának bizonyos járműveket. A cégek arra is számítanak, hogy az önállóan közlekedő járművek elterjedésével a forgalom egyre nagyobb részét robottaxik bonyolítják majd le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #4
    Majd hoznak egy törvénymódosítást itthon és betiltják véletlen a pegueot autókat... :D Rettegj szomszéd hülyegyerek! muhahahaa
  • Jawarider #3
    Taxisok figyeljetek újabb konkurencia jön(ne).
  • Cat #2
    Az, hogy a taxisok meg akarják állítani az időt, egy dolog, de ne is egyszerű sofőröktől várjuk a világmegváltó fejlesztéseket.
  • Tikal #1
    És pont ők, mikor az uber-t elzavarta a nép, vagyis a taxisok Franciaországból? :D