Berta Sándor

Hiba volt a Palm eladása

Jon Rubinstein, az okostelefon-gyártó egykori vezetője ma már bánja, hogy 2010 áprilisában elfogadták a Hewlett-Packard 1,2 milliárd dolláros vételi ajánlatát.

A Palmnak komoly hagyományai voltak a mobil eszközök gyártásában. A cég PDA-gyártóként kezdte, később az egyre inkább elterjedő okostelefonok hullámát próbálta meglovagolni, kevés sikerrel. A Hewlett-Packard azért nézte ki magának a céget, mert a felvásárlás után a Palm fejlesztéseire alapozva akarta elindítani saját fejlesztéseit. Eleinte úgy tűnt, hogy ez egy jó üzlet lehet, mert a Palm meglehetősen innovatív koncepciókkal rendelkezett, de nem volt meg a kellő gazdasági ereje ahhoz, hogy az ágazat legnagyobb szereplőivel eredményesen vehesse fel a harcot. A HP viszont nagy pénzügyi erőforrásokkal rendelkezett, de nem igazán volt tapasztalata az okostelefonok területén. Utólag azonban kiderült, hogy az egész koncepció időpocsékolás és hibás döntés volt.


Rubinstein januárban lépett ki a HP-től
A tranzakció akkoriban kapóra jött a Palm vezetőinek, ugyanis a társaság nagyon rossz helyzetben volt 2010-ben. "Amikor odakerültem, a Palm gyakorlatilag már haldoklott. Akkor a HP ajánlata utolsó szalmaszálnak tűnt. Tehát nem az volt a helyzet, hogy a legjobb ajánlatot kereshettük magunknak" - nyilatkozta Jon Rubinstein, aki az eladás előtt egy évvel érkezett a vállalathoz. A menedzser most már azt mondta, hogy ha tudta volna, miként alakul a Palm további sorsa, akkor nem szavazta volna meg az üzletkötést. "Amennyiben tudtuk volna, hogy egyszerűen félreteszik és még csak esélyt sem adnak arra, hogy kivirágozhasson, akkor miért is kellett volna eladnunk?" - tette fel a kérdést a webOS kapcsán Rubinstein.

A mobil operációs rendszer sok pontban úttörő volt és bizonyára lett volna jobb lehetőség is az értékesítésére, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy milyen hatással volt az okostelefon-iparra. A webOS fektette le számos dolog alapjait, ide érthető az Android is, továbbá az Apple az iOS esetében, illetve a Microsoft is számos ötletet a Palm szoftveréből vett át.

Paul Mercer, a Palm szoftverfejlesztési részlegének vezetője szerint egyébéknt számos koncepcionális hibákat követtek el a webOS fejlesztésekor, például hogy az a Webkit böngészőmotorra épült. A koncepció nem vált be, mivel csak kevés webOS-t futtató okostelefon került piacra. Ennek ellenére Mercer szerint a Palm megelőzte a korát, amikor megpróbált egy webes technológiára épülő mobil operációs rendszert létrehozni. A HP most szabadulna a Palmtól és a szoftvertől, amelyekért 1,2 milliárd dollárt kér. Pontosan annyi pénzt, amennyit 2010-ben kifizetett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bvalek #5
    Ez a HP az informatika világában: jobb sorsra érdemes vállakozások temetöje... emlékszik még valaki a DEC-Compaq felvásárlásra? Ott is elsorvasztottak egy csomó sikeres termékvonalat.
  • Vol Jin #4
    Egy vonalkódmasinának ipari felhasználása van, és ezért masszív tartós, nem úgy mint egy droidos kütyü. Meglepő, hogy ezeket kiváltja a gagyi.
  • csimmasz #3
    Én szerintem ez a Nokiához hasonló magasló esete, a régi világba érezték magukat ahol ők diktáltak, ennek vége de képtelenek elfogadni, ez van, a hülyegyerek sem tanul a szépszóból csak ha kap egy kurva nagy pofont. :)
    Pedig szerintem a Palm szakértelme aranyat érhet, de ez van, lehet mamár nem kell a termékhez fejlesztő csak őssze kell legózni az elemeket tolni rá egy op rendszert azt csók.
    Nos a Kinai tucat mar ott tart, hogy lassan kiszoritjak a nevesebb draga vonalkód, rfid olvasókat egyszerü androidos cuccal, mar mi sem azokra fejlesztjük a rendszereket hanem androidra blutooth os Olvasó egységgel, negyedanyiból kijövünk mintha a hagyomanyos kijelzős olvasokra támaszkodnánk.
  • Vol Jin #2
    Baromira igazad van. Főleg úgy, hogy az érintőképernyős telefonok és tabletek a Palm és a Compaq kütyüinek újragondolása.
  • csimmasz #1
    Eleg nehez innen a fotelből megít€lni de nekem ugy tűnik idióták ülnek a HP magastámlás székeiben.
    Megvették a céget és ahelyett, hogy fejlesztettek volna egy telefont, táblát akármit amit el lehet adni HP néven most sírnak és árában értékesítik a tranzakciós költségeket lenyelva.
    Nem hiszem el, egy HP kaliberü cég nem tud eladható terméket kinálni a palm megvásárlása után mikor egy nevesincs Kínai manufaktúra is ontja a mobil eszkózöket.