Szekeres Viktor

18-as karikával kerül itthon moziba Bruce Willis elsumákolt filmje

Amerikában eldugták a nézők elől és moziban be sem mutatták a Setup című Bruce Willis-filmet, itthon viszont sokak örömére eljut a mozikba, a premierre július ötödikén kerül sor.

Sokakat meglepetésként érhet a hír, de a mozifanatikusok minden bizonnyal örülnek, hogy Bruce Willis tavalyi filmje, a Felültetve (Setup) melyet Amerikában is csak lakossági forgalmazásban mertek kiadni, a mozikat elkerülte, a Parlux Entertainment jóvoltából látható lesz a hazai multiplexekben. Ráadásul a fiatal filmforgalmazó cég szinkronnal tervezi bemutatni az akciófilmet, melyben Willis mellett 50 Cent és Ryan Phillippe is szerepel.


A kőkemény filmmel kapcsolatos hír az is, hogy bár a hazai forgalmazó 16-os karikával tervezte bemutatni, végül a Korhatár Bizottság a kemény horroroknak járó 18-as kategória mellett döntött, többek között olyan indokokkal, hogy egy kínzós jelenetben a szereplők ügyet sem vetnek a kínzottra, s nem mutatják cseppnyi együttérzés jelét sem. Mindez annak fényében is nagyon érdekes, hogy Az éhezők viadala, melyben több mint húsz 10-16 éves gyereket mészárolnak le itthon 16-os karikával kerülhetett bemutatásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ffxi #1
    Rém gyenge film.