Szekeres Viktor
James Cameron már tudja, mit rendezne az Avatar 3 után
James Cameron még mindig meg akarja valósítani Battle Angel című filmtervét, azonban erre, ha ő fogja rendezni, akkor még jó ideig nem kerülhet sor, hiszen előbb az Avatar folytatásait rendezi meg.
James Cameron az 1997-es Titanic után az Avatar 2009-es bemutatójával tért vissza a játékfilmek rendezéséhez, s a kék színű scifi premierje előtt még arról volt szó, hogy az Avatar után Cameron a Battle Angel című scifi manga adaptációját fogja elkészíteni. Azonban az Avatar példa nélküli sikerét követően Cameron nem tehette meg, hogy ne folytassa a filmet, így bejelentették, hogy némi pihenő után egymás után le fogja forgatni az Avatar 2. és 3. részét is, melyeket jelen tervek szerint 2014 és 2015 végén mutatnának be.
A folytatások miatt jó ideig nem nagyon lehetett hallani semmit a Battle Angel további sorsáról, de James Cameron egy, az MTV-nek adott interjújában megnyugtatta rajongóit, hogy a projekt nem felejtődött el, s továbbra is érdeklődik a történet adaptálása iránt - más kérdés, hogy még nagyon messzinek tűnik a dátum, amikor végre moziba kerülhet. Cameron az interjúban azt is elmondta, hogy többek között azért vette az Avatar 2-3-at a Battle Angel elé, mert a két folytatás révén környezettudatos kontextusba helyezett szórakoztatóipari termékekkel tudja a mozizó emberek figyelmét felhívni a természettel való kapcsolatunkra.