Berta Sándor

Az Apple a hibás a mobil Flash haláláért

Mike Chambers, az Adobe termékmenedzsere szerint az Apple hibája, hogy meg kellett hozniuk azt a döntést, miszerint a cég leállítja a Flash Player mobil platformokra szánt verzióinak fejlesztését.

Mint ismeretes, a múlt héten derült ki, hogy az Adobe Flash Player nem lesz tovább elérhető okostelefonokra és táblagépekre, ehelyett a társaság a HTML5-tel és az Adobe Integrated Runtime (AIR) alkalmazásokkal kapcsolatos fejlesztésekre fog összpontosítani. Mike Chambers, az Adobe termékmenedzsere blogbejegyzésében kitért az okokra is. A vezető szerint a döntés meghozatalának fő indoka az Apple (iOS) politikájában keresendő.

"Azt a tényt figyelembe véve, hogy mennyire (politikai) érzelmi dologról volt szó, a döntés közel sem volt könnyű" - közölte Chambers, aki több mint 12 éven át dolgozott a Flash-fejlesztő csapat tagjaként. A történtek fő felelőse egyértelműen az Apple, mivel az elutasító magatartásával megakadályozta, hogy - az iOS, mint az egyik vezető mobil platform segítségével - a mobil Flash elterjedhessen. Az elutasítás miatt a mobil Flash soha nem kapta meg azt az esélyt, hogy annyira népszerű legyen, mint az asztali számítógépeken futtatható verzió. A legrosszabb az egészben az volt, hogy bármit is próbáltak tenni az Apple kitiltása ellen, a döntést a kaliforniai cég nem vonta vissza.

Miután az Adobe vezetői belátták, hogy szélmalomharcot vívnak, így úgy döntöttek, hogy inkább a HTML5-re összpontosítanak. A HTML5-öt már most a korszerű készülékek jórésze támogatja, így ésszerűbb volt inkább lemondani a mobil Flash fejlesztéséről és a HTML5-öt előtérbe tolni. "Ugyan a HTML5 sem tökéletes, különösen, ha fejlettebb videotartalmakról van szó, mégis a jövőt jelenti" - tette hozzá a szakember.

Az Apple magatartása mellett volt egy másik ok is, a felhasználói szokások megváltozása. Az okostelefonokon ugyanis az emberek az új tartalmakat, elsősorban az alkalmazásokat és a játékokat nem a weben keresztül keresik, hanem a különböző szoftverboltok, például az Apple App Store és az Android Market rendszerében. Ez a folyamat a jelenlegi készülékek eltérő képernyőméretére, a nem megfelelő sávszélességekre és az operációs rendszerek, illetve az alkalmazásboltok között meglévő szoros kapcsolatra vezethető vissza. Éppen ezért a mobil platformokon nincs akkora szükség a Flash alapú megoldásokra, mint az asztali számítógépek esetében.

A döntés harmadik oka, hogy a mobil Flash fejlesztése több erőforrást emésztett fel, mint amire előzetesen számítottak. A fejlesztőknek számos partnerrel kellett együttműködniük: az operációs rendszerek készítőivel (Google, RIM), a hardvergyártókkal (Motorola, Samsung stb.) és az alkatrész-beszállítókkal (Nvidia). Chambers végül hangsúlyozta: az asztali számítógépek területén továbbra is megmarad a Flash. "Ugyan a technika szerepe - a HTML5 növekvő támogatással - megváltozik majd, azonban továbbra is meggyőződésük, hogy a Flash különösen a videók és a játékplatformok esetében fontos szerepet fog betölteni."

Az Adobe azután került nehéz helyzetbe, hogy Steve Jobs tavaly februárban az iPad bemutatóján nem tudta lejátszani a Flash-videókat. A vezető később nyílt levélben számolt le a Flash technikával, amely szerinte alapvetően nem való a hordozható eszközökre. Ezzel szemben életrajzi könyve szerint az egész egy kicsinyes bosszú azért, mert az Adobe tíz évvel korábban Jobs kérése ellenére sem írta meg iMacre a Premiere videószerkesztő programot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hurkaur #117
    "Ez nincs így, mivel egy élettapasztalattal nem rendelkező, szülei csöcsén lógó hülye gyerek nem fogja fel, hogy mi is az a költség."
    au fail
  • grizzly21 #116
    Szerintem nem irt soha olyat ami arra utalt volna hogy az AIR-es fejlesztes semmilyen szituacioban nem lehet jo.

    Hat nem tudom te hany eves vagy, de amit tudok rola azalapjan elegge melle lottel azzal amit irtal, masreszt a szemelyeskedest tenyleg nem kene..
  • Papichulo #115
    "Ez nincs így, mivel egy élettapasztalattal nem rendelkező, szülei csöcsén lógó hülye gyerek nem fogja fel, hogy mi is az a költség."

    Ha az ervek elfogynak, marad a szemelyeskedes. Ennyit tudsz, ennyit ersz.
  • Komolytalan #114
    "Azt gondolom igazi ellentet nincs, "Komolytalan" elismeri hogy flash-ben nem lehet barmit megcsinalni"
    Ez így van, sőt hangsúlyoztam is, hogy a Flash=UI.

    "es "Papichulo" is, hogy vannak olyan helyzetek, amikor erdemes Flash-t hasznalni koltseghatekonysag miatt"
    Ez nincs így, mivel egy élettapasztalattal nem rendelkező, szülei csöcsén lógó hülye gyerek nem fogja fel, hogy mi is az a költség.
  • M2 #113
    "Az Apple a hibás a mobil Flash haláláért"

    Ha ezt szegény Stevie megérhette volna... :-)
  • grizzly21 #112
    Sracok, kicsit eltertunk a tematol, de szerintem ennek mar tenyleg nincs ertelme, legalabbis en nem latom itt mi is a nem-egyetertes oka?:)

    Azt gondolom igazi ellentet nincs, "Komolytalan" elismeri hogy flash-ben nem lehet barmit megcsinalni, es "Papichulo" is, hogy vannak olyan helyzetek, amikor erdemes Flash-t hasznalni koltseghatekonysag miatt. Innentol kezdve nincs mirol beszelni! Nyilvan a ketto kozott vannak elteresek, egy adott problemarol nem biztos hogy elsore evidens eldonteni hogy mit erdemes hasznalni, de itt most nem errol van szo, hanem hogy melyik megoldas a "jobb", amikor nyilvanvalo, hogy mindegyik lehet "jo" valasztas egy adott esetben.
  • Papichulo #111
    Latom a szemelyeskedes az mar remekul megy, ellenben ezer megy egy dologra nem tudsz valaszolni, vagy hulyeseget beszelsz. AAA kategorias jatekok vagy 3D modellezes/render flash-ben? Come on! Mar latom, ahogy a kovetkezo Pixar film flash-ben keszul. Vagy ahogy az F35 statikai szamitasait flash-ben vegzik. Vagy az Airbus pilotafulkejeben Flash UI-k vannak a kepernyokon... Rohejes... Tudom, ezekben nincs eleg penz, mert a hadiipar meg a legikozlekedes az egy szegenyhaz... Orvosi muszerek vagy gyogyszerkutatasok flash-ben? Es ezek utan azt mondod, hogy nem beszukult a gondolkodasod?!

    Elismetlem, korites nelkul: olyan dolog nincs, amit csak flash-ben lehet megcsinalni! Olyan dolog viszont rengeteg van, amit flash-ben nem lehet megcsinalni. Hihetetlen, hogy ennek ellenkezojerol akarsz meggyozni.

    Mas szavakkal: Ha akarom, akkor megirom C-ben az egesz flash-t (ahogy az Adobe is tette). Ellenben ha te megszakadt sem fogsz flash-ben egy Visual Studio-t osszehozni. Meg meg ezer mas dolgot. Ennyi...

    Es azt sem tudom, hogy miert nem tudod felfogni, hogy egy atlagos felhasznalo napi munkajaban/tevekenysegeben - foleg, de nem kizarolag offline - szinte semmi flash programot nem hasznal. Az online reklamokon kivul (ahol azert szorongatja az (anim)gif :)) sehol sem piacvezeto! Hogy lehet ezzel egyalalan vitatkozni?
  • Komolytalan #110
    "Akkor megkerdezem megegyszer, milyen olyan desktop alkalmazast tudsz mondani, amiben a flash/flex megoldas piacvezeto?"
    Nahát, most már csak desktop alkalmazás kell? Köszi, hogy feladatad a szoftver piac 3/4 részét (web, hordozható). Nekem elég lesz az is.

    "Raadasul semmiben sem tud - adott platformon!!! - tobbet nyujtani, mint egy arra native-ben megirt alkalmazas es semmiben sem nyujt kiemelkedot!"
    Ó, már csak kizárólag egy platformos szoftverekről beszélsz? Azt is meghagyom neked. Ugyanis ma már nem sok ilyen van...

    "SW renderer? Az biztos vilagsiker lett. Milyen merteku bevetelekrol beszelunk ezeknel?"
    Jelenleg van fent 46K játékos. A többit csak saccolni lehet, de ha nagyon pesszimista számokat nézünk:
    Legyen átlag 30K játékos (éjjel-nappal átlag). Egy játékos ilyen játékokkal jellemzően nem játszik napi fél óránál többet (2-3 naponta leül elé, és játszik 1-1.5 órát). Ez 30*24*2=1.44millió aktív játékos. Ez nagyjából szinkronban áll az oldalon megadott 5.8M total playerrel. Az ilyen játékoknál változó, hogy mennyien fizetnek, de 1%-ot simán feltételezünk (ismerek olyan micropaymentes játék üzemeltetőt, ahol ez 14%, de csitt!). Vagyis 14400 fő fizet kb 3 havonta 10eFt-t, ez 144MFt, vagyis éves szinten 576MFt. Minimum, valójában ettől valószínűleg jóval magasabb a bevétel, simán lehet 10x is. A kiadás meg egyszeri fejlesztési költség (max 100-200MFt), plusz 20 szerver üzemeltetési költsége - ez bérleti díjjal együtt is kb havi 30-40eFt*20, ami évi 9.6MFt. Persze ez aprópénz, mondjuk a WoWhoz képest, de:
    1. Nézd meg mennyi pénz kell az induláshoz, és mennyi pénz kell egy WoW szintű MMO játék indításához.
    2. Nézd meg hogy ez a pénz hányszorosan térül meg 1 év alatt.
    3. Most add össze, hogy hány bukott MMO van (Warhammer Online megvan pl?), vagyis hány fejlesztést kell megfinanszírozni, hogy egy bejöjjön.

    "Arrol meg ne is beszeljunk, hogy meg az altalad emlitett jatekoknal is feltetelezem, hogy a server-side resznek, koze sincs a flash-hez."
    Igen, erről nem kéne beszélni, ha minimális fingod is lenne a témához, nem csak levegőbe puffogtatnál. Tudod kettőnk között az a marha nagy különbség, hogy ha olyan feladat van, akkor én előkapom a PHP-t, JAVA-t, C#-ot, vagy éppen ami kell. Te meg csak a partvonalról fintorogsz olyasmire, amiben a hello worldon se vagy még túl.

    "Adatbazis szerverbol lehet, hogy keves van, de azert az Oracle az gondolom eleldegel belole."
    Az Oracle el, de pl a 2. legjobb Sybase-t éppen tavaly vásárolták fel, mert ő pont nem éldegélt el belőle olyan jól. Azt is elmondhatjuk, hogy mondjuk 2000 után _SENKI_ se csinált új, sikeres, fizetős adatbázis szervert. Adatbázis szervert bevezetni k.rva nehéz, mert még verziót se nagyon mernek migrálni a cégek, nemhogy egy másik gyártó termékére váltani.

    "Photoshop Express? Ezt hany hivatasos fotos vagy grafikai studio hasznalja a Photoshop CS helyett?"
    Valószínűleg több, mint ahány megvette a PS-t fél millióért.

    ""A preview-k alapján már rágják a küszöböt a vásárlók"
    Excel analogia? Detto... Gondolom a Microsoft mar retteg, hogy mikor leszel kesz a te valtozatoddal, mert akkor aztan csunyan bukni fog az MSFT ;)"
    Excel kiváltás. Az nem excel analógia. Egyébként nyilván nem kell rettegnie, de engem nem is az érdekel, hogy az MS-től ne vegyenek meg több excelt, inkább az hogy nekünk kifizessék az excel árának több tízszeresét a mi cuccunkért.

    "Gondolom a tobbi altalam emlitett teruletre (3D render/vago/zeneszerkeszto/CAD/CAM) meg azert nem reagaltal, mivel a flash maximalisan alkalmatlan a megvalositasra."
    Ezekből mind van felhős változat, ahol a flex simán alkalmas a felület megvalósítására. Tudom nehéz felfogni: flex=UI.

    "Vicces fiu vagy te... Most pont openAT-re fejlesztek egy flottakoveto rendszert egy Sierra Wireless eszkozre. Lenne esetleg otleted, hogy ezt, hogyan tudnam flash-re atultetni? Gondolom pikk-pakk kesz lennek a fejlesztessel. Nyugi, csak ironia volt, nem kell valaszolni :)"
    Egyrészt nem csinálsz te lóf.szt se, mert ilyen realitás érzék nélkül nem dolgozhatsz, mert már éhen haltál volna. Másrészt felhozhatod sokadszor is a HW közeli programozást, úgy látom másra nem futja. Arra mondjuk kíváncsi leszek, hogy az űberf.sza flotta követő rendszernél a bitek miután eljutottak a szerverre hogy fognak megjelenni az operátoroknál. Gondolom nekiállsz ehhez C programot írni, lol. Mert amit én írtam 2000 környékén hasonló rendszert ott bizony erre szintén flash szolgált (és persze volt még használva php, pearl, meg C is).
  • Papichulo #109
    Eleg kemeny fanboy hozzaallassal rendelkezel. Vicces, hogy engem nevezel szuklatokorunek, amikor te nem latsz a flash-en tul :)

    Akkor megkerdezem megegyszer, milyen olyan desktop alkalmazast tudsz mondani, amiben a flash/flex megoldas piacvezeto? Konretan! Hany ilyen terulet van a native code-dal osszehasonlitva?

    Ismetlem, nem mondom azt, hogy a flash mindenre alkalmatlan. De sokmindenre igen! Raadasul semmiben sem tud - adott platformon!!! - tobbet nyujtani, mint egy arra native-ben megirt alkalmazas es semmiben sem nyujt kiemelkedot!

    MMO(RPG)s:
    SW renderer? Az biztos vilagsiker lett. Milyen merteku bevetelekrol beszelunk ezeknel?
    Legalabb olyan szinten, mint a kevesbe ismert WoW? Merthogy szamomra az szamit sikeres MMORPG-nek, nem pedig a szinten mindenki altal ismert Shakes&Fidget. Tanki Online nevu MMO? Nem ismerem de feltetelezem, hogy ebbol is rendeznek vilagversenyeket, mint a Countstrike-bol, meg a Starcraft-bol. Jol latom? En nem azt mondtam, hogy nem leteznek flash-re MMO-k, hanem, hogy ezek meg sem kozelitik az igazi vilagsikereket. Arrol meg ne is beszeljunk, hogy meg az altalad emlitett jatekoknal is feltetelezem, hogy a server-side resznek, koze sincs a flash-hez.

    Adatbazis szerverbol lehet, hogy keves van, de azert az Oracle az gondolom eleldegel belole. Flash-ben eselytelen lennel betorni a piacra, pedig az 1000< portok alkalmasak erre is.

    Photoshop Express? Ezt hany hivatasos fotos vagy grafikai studio hasznalja a Photoshop CS helyett? Amikor meg sem lehet vele nyitni barmilyen kepet a kameran vagy a HD-n, csak azt ami be van masolva a konyvtaraba?

    "A preview-k alapján már rágják a küszöböt a vásárlók"
    Excel analogia? Detto... Gondolom a Microsoft mar retteg, hogy mikor leszel kesz a te valtozatoddal, mert akkor aztan csunyan bukni fog az MSFT ;)

    Gondolom a tobbi altalam emlitett teruletre (3D render/vago/zeneszerkeszto/CAD/CAM) meg azert nem reagaltal, mivel a flash maximalisan alkalmatlan a megvalositasra.

    Vicces fiu vagy te... Most pont openAT-re fejlesztek egy flottakoveto rendszert egy Sierra Wireless eszkozre. Lenne esetleg otleted, hogy ezt, hogyan tudnam flash-re atultetni? Gondolom pikk-pakk kesz lennek a fejlesztessel. Nyugi, csak ironia volt, nem kell valaszolni :)

    "Szóval ha nem haragszol megint csak hiszek a saját szememnek - tégy te is így"

    Esetleg tudnal valami linket is adni, vagy az egyetlen letezo dobozos peldany a te asztalodon van?

    "A szerver oldalát megírták C++-ban, a felületet meg flexben."

    Errol sehol sem talaltam adatot. Tudom, hogy a wikipedia tevedhet, de te ezt semmivel nem cafoltad, kiveve a sajat velemenyeddel.
  • Komolytalan #108
    "Tudod miert fizetnek peldaul jol, peldaul MMORPG-ert, vagy adatbazis szerverekert, vagy a Photoshop-ert, vagy az Excel-ert, vagy a Word-ert, vagy 3D render programokert, vagy profi vago/zeneszerkeszto programokert, vagy CAD/CAM programokert, vagy az SAP-ert, soroljak meg?"
    MMO:
    Tanki Online. Nem RPG, de 3D - már a Stage3D előtt 3D volt, szoftver rendererrel. A 2.0 meg már HW renderes, ha jól tudom.
    Shakes&Fidget. Ok, ez egy poén játék, de de sokan játsszák, nagyon sikeres.
    Nadirim. Digital Reality fejleszti, idén nyáron fog megjelenni, publikus teszt már volt belőle, és hát mondhatni beszarás (én is nyomtam jobb gombot rajta, hogy ez tényleg flash-e). És az is csak SW renderer volt.

    Adatbázis szerver:
    Hány fizetős, elterjedt is van? 3? Te majd megírod a negyediket?

    PS: röhögni fogsz, de van flash alapú változata... Úgy hívják hogy Photoshop Express.

    Excel: megint csak röhögni fogsz, de éppen azt írok... Igaz hogy DB az alja, és nem egy az egyben Excel, de Excel-t kell kiváltania. A preview-k alapján már rágják a küszöböt a vásárlók).

    Most hadd ne soroljam tovább, mivel szerintem ebből látszik, hogy szűk látókörű vagy. Persze, lehet felhozni 1-1 példát, ahol a Flex nem alternatíva. Pl driver. De mondjuk ha "igazi" szövegszerkesztőt kellene írnom, amihez kevés lenne én akkor se a natív kódot választanám, hanem a JAVA-t. Mivel akkor már legalább 2 fontos platformon jól futna (OSX, WIN). A natív meg örökre marad 1 platformos móka, amely akkor, amikor a fizetőképes kereslet ilyen szinten szét van forgácsolódva különböző platformokra nem vicces.

    ""Oracle BI elég dobozos?"
    Errre gondolsz, mint Oracle BI?"
    Nem, én arra gondolok aminek a 20G virtuális gépét ideadta az Oracle-s csóka, hogy nézzük meg. És amin a táblázatokon, diagramokon jobb gombot nyomva feljött a flash helyi menüje. Szóval ha nem haragszol megint csak hiszek a saját szememnek - tégy te is így (kérj tőlük demot, indítsd el a virtuális gépet, és csodálkozz).

    "Nekem nagyon ugy tunik, hogy ok ezt megirtak C++-ban jopar OS-re, kulon-kulon. Vagy te arra vagy olyan buszke, hogy ennek valami kis reporting feluletet megcsinaltak flash-ben is, mely termeszetesen nem mukodhetne a C++-ban megirt core nelkul?"
    A szerver oldalát megírták C++-ban, a felületet meg flexben. Na vajon miért? Mert így költséghatékonyabb.