Gyurkity Péter

Készül a Windows Phone 7.5

A Microsoft jelezte, hogy jó ütemben készül a mobil operációs rendszer frissítése, egyúttal pedig néhány, eddig nem ismert részletet is közölt a várható újdonságokról és kiegészítésekről.

A szoftvercég a külső fejlesztőknek szánt hírlevélben ismertette, hogy a Windows Phone 7.5 milyen fontosabb újításokat tartalmaz majd, illetve hogy ezen újításokat mely országokban ismerhetjük majd meg elsőként közelebbről. A korábban Mango kódnéven bemutatott új verzió megjelenési időpontja nem változott.


Arról mi is több alkalommal beszámoltunk, hogy Mango (immár WP 7.5) multitaszk támogatással, valamint Internet Explorer 9 és teljes HTML 5 támogatással fut majd be. A fejlesztők emellett nagy hangsúlyt fektetnek a Twitter-integrációra, az új hírlevélből pedig azt is megtudhatjuk, hogy a valósidejű kommunikáció és üzenetküldés, valamint a Skydrive platform jobb kihasználása sem marad le a listáról. Ez utóbbi értelmezéséről még van némi vita, ám a legtöbben mindezt úgy magyarázzák, hogy várhatóan a Messaging funkció lesz felelős a kommunikáció minden aspektusáért (vagyis nem csak az üzenetküldésért, valószínűleg a Live Messenger révén), a Skydrive-on megtalálható állományokhoz pedig könnyebben férhetünk majd hozzá.

A cég a Windows Phone Marketplace esetében is új, az eddiginél jobb élményt ígér, amely letisztult kezelőfelületben, valamint a keresési opciók és a találatok jobb listázásában, kategorizálásában jelenik meg. Várhatóan a menürendszert is módosítják, és általában véve a dizájn új alapokra helyeződhet. Az eddigi 16 helyett immár 35 országban vehetjük majd igénybe az online platform szolgáltatásait, a listán pedig (több más észak- és közép-európai állammal együtt) hazánk is fellelhető.

A fejlesztői csomag új változata májusban lesz elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Narxis #43
    Te olyan egyszerű vagy mint egy darab deszka. Mit büntet az Opera Mini 6 mikor minden platformon elérhető? Az meg nem az olcsó okostelefonok hibája, hogy az Adobe "szakemberei" nem tudnak optimalizálni. Ezt már PC-nél is bebizonyították.
  • redmonk #42
    részemről csak a HTML5 tovább és tovább...
  • narumon #41
    Nekem nem hiányzik a mobil fless. Ezt a hozzászólást meg az iphoneomról írom. Hoppá! Tudod mit büntet az opera mini N70-en? A usert...
  • Sir Ny #40
    lol
  • Gutmann #39
    Ezt a postot most az N70-ről írom. Akárhogy is van, de azt el kell ismernetek, hogy a legújabb Opera Mini 6 ami végre nem Jávában, hanem natív Symbianba lett lekódolva nagyon csúnyán megbünteti az okostojás telefonokat, (különösen a Mobil Safarikat, ahol direkt nincs fless, pedig olyan procikon már rég lehetne)amik így súlyos tízezreket veszítettek az értékükből a szememben.
  • passatgt #38
    gyakoratilag nincs olyan bűvész aki ne csinált volna már ilyen asztalbaelbúlyós trükköt...
  • Gutmann #37
    ha ott van ha nem elég meleg a mutatvány !
  • Gutmann #36
    kezdek hinni nektek... az asztalba van -- ok..

    narumonnak: tényleg jónak tűnik ez a Jaadu RDP, lehet hogy fogom tesztelni, eddig erről még nem hallottam, de így már valóban más a helyzet, és kap az iPhone is egy piros pontot... többet majd csak a teszt után.
  • passatgt #35
    milyen világszenzáció?:D
  • passatgt #34
    elég mély az az asztal...