Gyurkity Péter

Ismét tiltják a Pirate Bay elérését

Legalábbis Dániában, ahol az illetékes bíróság megtiltotta a Pirate Bay portál elérését a Sonofon internetszolgáltató hálózatán, mivel úgy vélik, hogy a cég ezzel is segíti az illegális másolatok terjesztését.

Emlékezhetünk arra, hogy idén tavasszal az IFPI komoly következményekkel fenyegette meg a Tele2 részeként tevékenykedő dán szolgáltatót, amely ennek hatására korlátozásokat vezetett be saját előfizetői számára. Ezt követően azonban a Pirate Bay üzemeltetői, majd pedig maga az internetszolgáltató is fellebbezett, végül pedig sikerült elérniük, hogy a korlátozásokat feloldják. Most újabb fordulóhoz érkeztünk az ügyben.

Ebből pedig a zeneipar, pontosabban az IFPI került ki győztesen, a bíróság ugyanis úgy látta, hogy a szolgáltató pusztán a svéd portál elérésének biztosításával is aktívan hozzájárul az illegális tartalmak terjesztéséhez. Éppen ezért a Sonofon most kénytelen blokkolni az oldal elérését, az IFPI pedig nagy örömmel ünnepli győzelmét, amely szerintük egyértelműen bizonyítja, hogy a Pirate Bay tevékenysége és puszta létezése is törvényt sért. Abban reménykednek, hogy az ítélet precedenst teremt és egyéb országokban is hasonló lépésekre kerül majd sor.

Más kérdés, hogy a szervezet rossz szolgáltatót választott a példastatuáláshoz, a Sonofon ugyanis meglehetősen alacsony részesedéssel rendelkezik a dán piacon, ez pedig az utóbbi időszakban folyamatosan csökkent. Ráadásul azt sem mondhatjuk, hogy a Pirate Bay látogatottsága csökkent volna a korábbi hasonló intézkedések hatására, még akkor sem igazán sikerült komoly gátat vetni ennek, amikor DNS-szinten blokkolták az oldal elérését. A portál négy üzemeltetőjére Svédországban szintén bírósági per vár, meglátjuk, ezt hogyan vészelik át.

A Pirate Bay egyébként a napokban ünnepelte ötödik születésnapját - jól mutatja az oldal népszerűségét, hogy több mint 25 millió letöltőt regisztráltak az oldalon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kacsi01 #26
    Látszik hogy szakmunkás vagy.
  • vajon kiki #25


    "Minél jobban szorítja ölökbe a markát Starkin kormányzó, annál többen csúsznak ki belőle." - mondta Leila Organa hercegnő, kaján vigyorral az arcán.
  • phoenix1 #24
    LOL ügyes :xD
  • bakagaijin #23
    Legutóbb is, csak a dánoknak regisztráltak egy másik domain-t és azon tették elérhetővé a site-ot.

    Ezután a site-jukon megköszönték az IFPI-nek a 12%-os forgalomnövekedést, amit azon dánok okoztak akik előtte nem is hallottak a PirateBay-ről :).
  • vajon kiki #22
    és ha felqrjátok az agyam , még dánul is beírom mindezt ide jó kis dán kíjwördökkel, hogy a gúgül jó kis relevanszot adjon nekik tanácsként ...
  • vajon kiki #21
    ezek a tények drága ki barátocskáim/öcsécskéim . ugyhogy soxor elmondtam már, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy lehet széllel szembe pi*álni, árral szembe úszni, de nem érdemes !

    aki le akar tölteni valamit vagy bármit a zinternetről az le is fog és jöhet ide bármilyen, bármekkora orrú cenzor
  • vajon kiki #20
    miután pedig az uTorrent 1.8.0béta verzióától kezdve alapban be van kapcsolva a lazy bitfields illetve bekapcsolható a natív titkosítás az egész fájlra fejlécestül, nincs szükség az egyébként valóban igen lassú TOR hálózaton keresztül letöltenünk komplett DVD-s filmeket, amibe talán megöregednénk, hanem egyszerűen ahogy azt már korábban is leírtam, egy erre alkalmas böngészővel (vagy egy másikkal , netán egy egy harmadikkal) elég ha a dán/kínai stb. egyéb cenURÁzott paciens felmegy a piratebay.org-ra letölti a kalózfilm.torrent nevű 35 k-s file-t , megnyitja az utorrentet , beteszi a pipát az Outgoing Encryption-be (Enabled, esetleg Forced) és izomból letölti 20 órán belül rendes, ahogy bárki más is tenné a komplett DVD-s kalóz anyagot, Windows7-et , kínából, dániából a Sonofonnal akkor is ha közben a jogvédők és az internetszolgáltatók belebetexenek a sírjukba.
  • vajon kiki #19
    [b]egyrészt nem tudom láttál-e már te letölteni bármit is mondjuk utorrentről , ott úgy néz ki a dolog, hogy van 50 engedélyezett bejövő kapcsolat egyidejűleg, ebből:
    (kb.)
    - 5 db. piratebay.org -os,
    - 4 db. supertorrent.net -es,
    - 3 db. populartorrent.com -os,
    és
    - 38 db. noname puttostata.hu -s vagy valami something like this... amiket egyesével még a legmazohistább kínai se tud feketelistára tenni...
    ezért a trackereket tiltani NEM ÉRDEMES..

    másrészt pedig mind az utorrentben, mint pedig az azureusban igenis van lehetőség TOR-os SOCKs5 proxy-t beállítani , de ez nem azt jelenti hogy CSAK ÉS KIZÁRÓLAG onnan fog jönni MINDEN adat , hanem azt hogy alternatív megoldásként azt az alhálózatot (a TOR-t) _IS_ használja , ha kell.
    Azureusban nincs is egyéb teendő, mint betenni a pipát a TOR rubrikába és esetleg az I2P rubrikába és kész. vastagon becsókolhat bármilyen cenzor, akkor is le fog töltődni amit akarok, ha összesz*rja magát örömében.[b]
  • homeless #18
    :))
    És a trackerhez hogy csatlakozol tor nélkül, ha tiltva van?:)
  • vajon kiki #17
    szivesen máskor is te kis