Berta Sándor

Informatikai pezsgés Svájcban

Könnyen lehet, hogy a következő években az alpesi ország már nem csak a svájci bicskáról, az óragyártásáról vagy éppen a sajtjairól lesz nevezetes, hanem az IT-cégeiről is.

Jelentős IT-vállalatok Svájcban? Napjainkban ez már közel sem elképzelhetetlen. Mindez két helyi kitűnő oktatási intézménynek és a vállalkozó kedvű cégeknek köszönhető. Svájcban kitört az informatikai cégalapítási láz. Az alpesi országban még soha nem jött létre ennyi IT-vállalat. A Techcrunch által Zürichben szervezett találkozón 40 új helyi informatikai cég tulajdonosai és munkatársai jelentek meg. Képviseltette magát többek között az Amazee, a Cassiber, a Starfruit, a KeyLemon és a Yes. A megjelentek nagy számán még maguk a Techcrunch munkatársai is elcsodálkoztak.

Jó példa a változásokra a Poken nevű társaság, amely egy olyan RFID-chippel ellátott kulcstartót fejlesztett ki, amely képes a chipen tárolt adatokat másokkal megosztani és az információk akár hálózatba is köthetők, illetve integrálhatók meglévő közösségi rendszerekbe, például a Linked-Inbe és a Facebookba. Egy másik jó példa a Kooaba nevű mobilszoftver, és amely lehetővé teszi a valódi objektumok lefényképezését, majd a képeket internetes keresési adatokká alakítja át.

A Doodle egy online időpont-egyeztető program, amely rendkívül módon leegyszerűsíti a találkozók szervezését. "Egy olyan egyszerű megoldást kerestünk, amelynél mindenki azonnal tudja, hogy a szoftver hogyan működik" - hangsúlyozta Michael Näf, a Doodle alapítója. Az elképzelés bejött, mert az alkalmazás pont az egyszerűségében nagyszerű. A vállalatot tavaly márciusban alapították, jelenleg már 19 nyelven elérhető és az üzemeltetők havonta átlagosan egymillió oldallekérdezést regisztrálnak. Érthető, hogy a Doodle a svájci webes közösség kedvence lett és a befektetők sorban állnak. Michael Näf és kollégája, Paul E. Sevinç így nyugodtan válogathattak a jelentkezők közül.

Svájcban egyre több program támogatja az informatikai cégalapítást és az érdekes projekteket. A Kooaba elnyerte a Venture 08 versenyen a legjobb ötlet díját, míg a Poken 20 000 svájci frankos támogatást kapott a Venture Labtól. Utóbbi a Venture kick program keretében akár 130 000 svájci frankkal is díjazza a sikeres webes cégeket. A Doodlet a német Creathor Venture és a Schwyzer Kantonalbank Innovációs Alapítványa segítette. Utóbbi évente 20 millió svájci frankot áldoz ilyen célokra.

"Érdekes dinamizmus figyelhető meg a piacon. Az elmúlt két évben több érdekes projekt indult, amelyek egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak" - nyilatkozta Markus Oswald, a Schwyzer Kantonalbank Innovációs Alapítvány munkatársa. A cti Startup támogatja például a legfontosabb svájci állami kutatás-fejlesztési projekteket, ráadásul nem is kevés pénzzel, évente potom 100 millió svájci frankkal. S hogy mi a svájci siker titka? A Zürichi Szövetségi Műszaki Főiskola (ETH) vagy az Ecole Polytechnique Fédéral de Lausanne (EPFL) egyik hallgatójának jó ötlete támad vagy megalkot egy érdekes programot, netán egy eszközt. A részleteket kidolgozza a diplomamunkája során. Rendszeresen részt vesz a fiatal feltalálók és alkotók találkozóin és idővel felfigyelnek rá a befektetők és a támogatók. Innen pedig egyenes út vezet az anyagi és a szakmai sikerhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Harakiri576 #5
    20000 svajci frank? Huha! Abbol mar akar 2-3 havi fizetese is kijon egy programozonak.
    Ez kb. olyan, mintha a magyar allam adott volna 500.000 ft tamogatast egy innovativ otletert.
  • Tripax #4
    És a legfontosabb Svájcban nem magyarok élnek.
  • BlackRose #3
    Nem ártana elmondani azt sem, hogy ez azért is van mert Svájcban viszonylag alacsonyabbak az adók (az EU és főleg Németország ezért nagy nyomást is gyakorol rájuk). Szóval mégegyszer nem kell az emberek vásárlóerejét gyengíteni és akkor virágzik a gazdaság. És mikor látta valaki, hogy svájci politikusok pofátlankodnak a gazdaságban vagy a médiákban mosolyognak, hogy "igen nélkülük nem lenne semmi, mi vagyunk a legfontosabbak". Szóval svájctól tanulni lehet majdnem minden területen.
  • roliika #2
    Svájcban is digitális középkor van...mi sokkal jobban élünk és a kultúránk is virágzik...lol
  • Epikurosz #1
    Magyarország, ne hagyd magad!