Berta Sándor

Bajor szuper­marketek: fizetés ujjlenyomattal

Az Edeka német szupermarketlánc két olyan boltot is nyit Bajorországban, amelyekben a vásárlók az ujjlenyomataikkal fizethetnek majd. A megoldás annyira népszerű, hogy bevezethetik akár Ausztriában is.

A vásárlóknak először be kell jelentkezniük az Edeka új szolgáltatásának igénybe vételéhez. Meg kell adniuk többek között a nevüket, a banki adataikat és számot kell adniuk jövedelmi viszonyaikról is. Amennyiben ez mind megtörtént, akkor lehetőség nyílik az ujjlenyomattal történő vásárlásra. Az ötlet nem új, hiszen Bajorországban erre lehetőség van már egy erdingi ruhaüzletben is. A megoldás egyelőre az Edeka két újonnan nyíló szupermarketjében lesz elérhető. A tervek szerint az egyik áruház Ingolstadtban, a másik pedig december 7-én Straubingban nyílik majd meg.

A vevők maguk olvastathatják be a pénztárrendszerrel az általuk megvásárolt árucikkeket, majd a számlát az ujjlenyomatukkal egyenlíthetik ki. A rendszer ezután az adott összeget automatikusan levonja a regisztrációnál megadott bankszámláról. A Bajor Kereskedelmi Szövetség szerint amennyiben az ujjlenyomatos vásárlás népszerűvé válik, akkor könnyen elképzelhető, hogy a megoldást hamarosan más bajorországi cégek is át fogják venni.

A fogyasztóvédelmi szakemberek ugyanakkor támadják az új megoldást, mondván, az ujjlenyomat biometrikus azonosításra alkalmatlan, mivel túl gyakran fordul elő a környezetben, hiszen egy ember számos helyen (a munkahelyén, tömegközlekedési járműveken, bevásárlóközpontokban stb.) megfordul. "Mindenre, amit megfogunk, rákerül az ujjlenyomatunk. nagy a veszélye tehát annak, hogy egy adott személy ujjlenyomatának rögzítésével bárki visszaélhet" - jelentette ki Michael Bobrowski, a német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetségének (VZBV) távközlési referense.

Manfred Ilgenfritz bajor adatvédelmi biztos szerint ugyanakkor semmi sem gátolja a megoldás használatát, hiszen az illetők önkéntesen járulnak hozzá ujjlenyomataik tárolásához. Ráadásul a rendszer nem magát az ujjlenyomatot, hanem egy abból létrehozott kódot tárol, azt viszont lehetetlen visszaalakítani az eredeti ujjlenyomattá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Blacktom #32
    Nemrossz, csak terjedjen el itt is.
    Egyébként tényleg kéne mellé valami, pl jelszó. Lehetne mindenkinek olyan személyie, hogy van rajta vmilyen kód, esetleg úgy mint a bankkártyánál, vagy rádiójeles(csak elmegyünk az érzékelő mellett és kész)
    Egyéb ötlet még az arcfénykép, mondjuk nem a legjobb ötlet..
    Vagy retinavizsgálat?
  • Caro #31
    Felesleges, az RFID alapból leolvas mindent, csak ki kell menni a kasszánál.
    Bár nekem nagyon nem tetszenek ezek a dolgok :(
  • kvp #30
    "Engem ez jobban izgat: "A vevők maguk olvastathatják be a pénztárrendszerrel az általuk megvásárolt árucikkeket". Becsületkassza?"

    Nem, egyszeruen ha nem kerul egy termek leolvasasra, akkor a radios lopasgatlo rendszer nem engedi at a kapun. Csak fizeteskor deaktivaljak az adott termek adott peldanyanak kodjat a riaszotrendszerben.

    Azonositasra az ujjlenyomat keves. Legalabb egy kartya vagy egy azonosito kod kell. A kartya vagy a kod a felhasznaloi azonosito, az ujjlenyomat a jelszo.

    A rendszer persze egyszeruen megkerulheto, nem erdmes az ujjlenyomatot ellopni, inkabb a terminal jelet kell lemasolni, majd visszajatszani. (lasd felvelvos mp3 lejatszo esete a bankautomatval egy korabbi cikkben)
  • uniu #29
    "bizonyosan az ujjlenyomatot nem image formajaban taroljak az adathordozon... "...
  • fv #28
    Engem ez jobban izgat: "A vevők maguk olvastathatják be a pénztárrendszerrel az általuk megvásárolt árucikkeket". Becsületkassza?
  • fv #27
    Nem csak a melós - bárki megsebezheti az ujját. De gondolom olyankor előhúzza majd a jó öreg bankkártyát.
  • SymbioC #26
    ...és az asztalosokkal, akik már csak max 2 üveg sört tudnak kérni egy kézzel?
    A melós kénytelen lesz kp-ban fizetni, de nem is nyúlják le a bankszámláját :))
  • eax #25
    uniu: nem erted. Egyreszt az ujjlenyomat-olvaso nem kepet olvas/tarol/tovabbit, hanem megkeres bizonyos specialis, jol azonosithato pontokat az ujjlenyomaton, es ezt az infot hasznalja fel azonositasra. Masreszt ha erre meg raengednek egy SHA512-t, akkor abbol matematikailag idokomplexitasban lehetetlen lesz visszaalakitani az ujjlenyomatot, de meg ezt az azonosito stringet is. Egyebkent ezt hasznaljak pl. jelszavaknal is, uh semmi extra nincs benne. Ha ellopjak/lemasoljak, azzal nagyon nincsenek elorebb, mert nem tudjak, hogy mit prezentaljanak a gepnek, amit ha elhash-el, akkor a kiszemelttel megegyezo hash erteket kapjon. Egy jo hash algoritmus eseten gyakorlatilag nincs mas valasztasa, mint vegigprobalgatni az egy rakas bemenetet, es nezni, hogy egyezik-e. Ebbol a szempontbol a leolvaso maga teljesen kozombos, akkor sem tudjak megcsinalni, ha leszerelik az egesz leolvasot, es radugjak a laptopot a vezetek vegere.
    Ha jol megtervezik, es osszerakjak, akkor viszonylag biztonsagos lehet, a mai bankkartyas mokaknal mindenkepp biztonsagosabb, de azert egy smartcard sokkal jobb.
  • digital #24
    Mi lesz a fizikai melósokkal? Némelyik keze és ujjai is tiszta bőrkeményedés a munka által okozott kisebb sérülésekről nem is beszélve. Nekik szinte naponta változik a domborzati viszony a kezükön.
  • uniu #23
    Ugy ertem: bizonyosan az ujjlenyomatot nem image formajaban taroljak az adathordozon... es ha mar ellenorzo osszeg van rajta, azt miert ne lehetne masolni ?? Illetve sokkal egyszerubb vkinek ellopni az ujjlenyomatat, mint vmi digitalis adatokbol reprodukalni. Amugy van olyan ujjlenyomat olvaso is ami nem(csak) a barazdakat figyeli, hanem azokat az apro izzadsagfoltokat amik szinten egyedi sorrendben vannak az ujjon. Ezeket meg nehezebb repdodukalni.