Berta Sándor

Informatikai szemszögből csőd volt az iraki háború

A második iraki háború lett volna az amerikai haderők első olyan fegyveres konfliktusa, ahol nagy szerepet szántak a hálózati hadviselésnek. Az új technológiák alkalmazásától azt várta az amerikai hadvezetés, hogy kevesebb lesz a sebesült és a halálos áldozat, ez azonban nem következett be.

Az új adatgyűjtési módszerek és a különböző fegyvernemek teljes hálózati hadviselésre való átállítása, illetve az állandó adatcsere miatt jogos elvárás volt, hogy a katonák és a tisztek hamarabb észreveszik a rájuk leselkedő veszélyeket és az eddigieknél gyorsabban tudnak reagálni ezekre. Azonban amint az a Rand Kutatóintézet által a Pentagon számára most elkészített tanulmányból kiderül, az alkalmazott technológiák közel sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Így például a rendelkezésre álló sávszélesség nem volt elég az óriási információmennyiség számára, ugyanakkor néha annyi adat gyűlt össze egyszerre, hogy azok kiértékelése és feldolgozása gyakorlatilag lehetetlen volt.


Az elgondolás az volt, hogy a több technológia használatával kevesebb harcoló katonára lesz szükség. A legújabb informatikai rendszerekkel felszerelt felderítő robotrepülőgépeknek és járműveknek kellett volna információkkal ellátniuk a csapatokat, amelyeket azok megosztottak volna egymással.

A hálózati alapú hadviselés azonban számos ponton megbukott Irakban. Így például a tervek szerint 10 000 járműnek és 300 000 katonának kellett volna Kuvaitból Bagdad felé, mintegy 500 kilométert előrevonulnia. Az előrenyomuló csapatok és a hadműveleteket irányító tisztek között lévő információcserét egy mikrohullámú kommunikációs rendszer volt hivatott biztosítani. Ahhoz azonban, hogy az adatcserét biztosítani tudják az antennák egyik felének állandóan helyhez kötöttnek, míg a többinek egymástól látótávolságban kellett lennie. Ez azonban a gyakorlatban egyszerűen nem volt biztosítható, mert például a konvojok túl gyorsan mozogtak és többnyire messze voltak egymástól.

Sok járművet az irakiak ak­kor tá­mad­tak meg, amikor meg­pró­bált in­for­má­ci­ók­hoz jut­ni az el­lenség po­zí­ciójáról. Az ame­rikai had­se­reg har­ma­dik gya­lo­gos hadosz­tá­lyának egyik tiszt­je pél­dá­ul ar­ról szá­molt be a Rand Ku­ta­tó­in­té­zet­nek, hogy amint egy egy­ség moz­gás­ba len­dült, szá­mos rend­szer, így például a mű­hol­das glo­bá­lis hely­zet­meg­ha­tá­ro­zó rend­szer (GPS) azon­nal hasz­nál­ha­tat­lan­ná vált. Kény­te­le­nek vol­tak va­kon elő­re­nyo­mul­ni és ah­hoz, hogy újabb infor­má­ciókhoz jus­sa­nak meg kel­lett állniuk, felállí­ta­niuk az anten­ná­kat és újra be­je­lent­kez­niük a háló­zat­ba. Feltéve persze, ha volt elég sáv­szé­lesség és a rendszer, illetve a kliensszoftver nem fagyott le.

A Katarban és a Kuvaitban lé­vő, a had­mű­ve­le­te­ket irá­ny­ító pa­rancs­nok­ok­nak eköz­ben tel­je­sen más prob­lé­mák­kal kel­lett meg­küz­de­ni­ük, ők nem voltak ké­pe­sek a va­ló­ság­gal be­özön­lő ada­to­kat fel­dol­goz­ni. A mik­ro­hul­lá­mú kom­mu­ni­ká­ci­ós rends­zer gyak­ran nem bír­ta ki­szol­gál­ni az igé­nye­ket, és az e-mail ma­radt az egye­dü­li in­formációtovábbítási mód.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Raszkolnyikov #65
    Hát igen... a régi Szoviett hadvezetés lehet, hogy nem így csinállta volna.

    2 millió katona, 10ezer tank, 5ezer repülő, csatahajók, rakéták és néhány hektoliter VODKA!

    A régi számító gépeiket megpakolják jó szénnel és kijön, hogy fele annyiból megúszták!
  • Z #64
    "villanyerőmű" - hőerőmű... ;-)
  • NEXUS6 #63
    Az emberek köztük a politikusok is nem a valós összefüggésekre/problémákra reagálnak, hanem arra amit ők valós összefüggésnek gondolnak.

    A valós és a vélt problémák közötti különbségek aztán újabb problémákat eredményeznek.

    Az összeesküvés vagy olajos elméletek általában egy oldalra kisarkítják a dolgokat, túlzottan egyszerűsítenek.
    A valóságban viszont rengetegen osztoznak a hatalmon és ez rengeteg motivációt jelent.

    A hatalom/állami hatalom viszont nem biztos hogy az a legnagyobb erő ami a dolgok mögött áll, van/vannak mások is.

    Bush bácsiék a nemzetközi terrorizmusra tippeltek. Szerintem és sokak szerint tévedtek.
  • BlackRose #62
    Ami az OIL-t illeti igazad van, csak a Világban azért kb. 650.000.000 járgány van ebből kb. 480.000.000 autó van... de a kerekes járgányok kevesebb mint 50%-át eszik meg az olajnak, ugyanis van még jocskán repülő, meg aztán fűtés, villanyerőmű stb. Irák két okból van ott ahol van...

    1. OIL
    2. Saudi Arabia...

    vagyis a fő ok az OIL, de nem az amerikai, hanem a Szaudi szemszög a fontos, ugyanis amit Bush csinál az egekből nézve is negativ az Amcsiknak (és ez kivétel nélkül a gazdag amcsikra is vonatkozik, ugyanis a Clinton évek sokkal kedvezöbbek voltak a gazdagoknak is) pl. nézd csak a rekord deficitet a költségvetésben 492 milliárd dollár akkor 120 milliárd dolláral több pénz az importált olajra, ami persze rekord hiányt eredményez a kül-kereskedelmi mérlegben, ez persze munkahelyek bezárásához vezet... mondjam tovább hogyan néz ki a láncreakció? Bush nem akarattal veyet rossz gazdasági politikát az USA-ban, hanem csupán ez a Szaudi centrikus olaj hiány gerjesztési politikájának ez az eredménye...
    És miért is dolgozik az USA a Szaudiak számlájára? Hát erröl van vagy 100 elmélet, szerintem az igazság valahol a sok elmélet keverékében hever, de az egyik az, hogy a Szaudi tőke kb. 5% az USA és sőt 7.5% az EU gazdaságában, és ez óriási hatalom egy pár ember kezében... mert Bill Gates csak a Forbes listáján a leggazdagabb a világon, de a Szaudi szupercsaládokhoz képest szegény egér... cak ugye azok 1000 tagú családként osztozkodnak a vagyonon, de a végeredményben 2-3 sőt sokszor 1 ember ellenőrzi az egésszet. Nem vagyok majomfajta conspiracy theorist és nem szeretem a kitalált dolgokat, amúgy pro USA beállítású vagyok, de ez nem aszt helenti, hogy vakon USA bolond vagyok... azt hiszem Gen. George Patton egyszer azt mondta, hogy a patrióta az aki szereti az országát és nem pedig az aki vakon követi az országa vezetését (persze én nem vagyok USA patrióta, de azért a kijelentés értelmezhető pl. egy országhoz való barátságos viszonyuláshoz is - többek között ezért tartom a zászlógyújtást eszetlen genocidikus aktnak, mert egy ország és egy nép jelképéről van szó, nem pedig egy kormány vagy hatalom szimbolumárol).

    Sokszor az emberek az országot kiegyenlítik a kormánnyal a hatalommal, és ekkor jönnek a bajok...
  • envagyok #61
    Bocs, de elfelejtettem befejezni.
    Szóval,amíg nem változik a helyzet,aki uralja az olajkutakat,az uralja a világot is.

    Még egy gondolat: Az USA pl. Bin Ladennek is juttatott fegyvereket, nem is keveset hiszen a szövetségesük volt, a feladata pedig rendbontás, hogy alapja legyen a háborúknak.
    Érdekes hogy amerika mindig teljesen öntörvényűen eldönti hogy elmászkál a világ másik felébe háborúzni 'mert veszélyben a világ' meg 'mert megmentjük xy országot a zsarnok uralomtól/megszállástól'Pl. Vietnám,Afganisztán,stb. stb.

    Ennyi erővel mi is küzdhetnénk a csalással elvett területeinkért (erdély,csallóköz,horvát tengerpart,...) hiszen felszabadítjuk szegény magyar társainkat az elnyomás alól. Vagy a délszláv háborúba is beugorhattunk volna,hiszen legyen már úgy, ahogy mi szeretnénk.
    Sajnos amerika kihegyezte a technikáját az emberek megtévesztésére, hiszen olyan meséket kitalálnak, hogy andersen ha élne megszégyenülten abbahagyná az írogatást.
  • envagyok #60
    Az a helyzet, hogy a harc a világ uralmáért vezetett.
    A lényeg :
    OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL OIL


    Gondoljatok bele : a világban nem akarok hülyeséget írni,de biztosan van vagy 1.000.000.000 (=egymilliárd) autó. Átlag évente 25000 km-t mennek velük, az kb. 2500 liter benzin/autó. És az emberek hülyék,mert nem veszik észre hogy benzinre többet költenek,mint kajára.És ez addig amíg nem változik a helyzet (Pl. víz bontásából hidrogénhajtású autó, vagy ha nem lenne minden tizedik ember őrült,akkor atommeghajtású autó,ami kb. évtizedekig elmenne 40-50 dkg. uránnal)
  • HUmanEmber41st #59
    Most akkor hogy is van ez? A jihadot is az amerikai
    propaganda találta ki? Meg a CIA pénzeli a terroristákat, hogy majd el lehessen menni más országokba is háborúzni???
    Az iszlám egy békés szemlélődő vallás, minden rosszat az amerikaiak hazudnak róluk. Palesztinában is minden gyermek reggel virágcsokorral megy iskolába, csak a szemét amerikai propaganda mondja, hogy az géppisztoly...
    Mostmár kinek higyjek? Ha mindenki hazudik a másikról akor hol az igazság?? (Tudom: odaát)

    Iránban is nagy Amerika barátság volt, a városokban európai ruhában jártak a nők pl. Aztán egyik napról a másikra fordult az emberek hozzáállása (miért????) és most ott mindeki az iszlám parancsai szerint él. Amiben szó sincs jihadrol...a Korán sem tartalmaz ilyesmit...ezt is csak félrefordították gyűlöletkeltés céljából...
  • NEXUS6 #57
    Én próbáltam.

    Szerintem játékként nem sok élvezet van benne -akár egy valódi háborúban. Ilyen szempontból akár valósághű is lehet.

    Monnyuk kicsit furcsa benne, hogy egy nyilt irányzékú M16-al 1000m ről simán le lehet kapni az ellent, de hát mint tudjuk az ami fegyverek világelsők.;))))
  • NEXUS6 #56
    Huntingtont Mr Bush és barátai nem röhögték ki, sőt komolyan vették.
    Aztán pontról pontra megvalósitottak mindent amit a könyvében olvastak.

  • BlackRose #55
    Játszik valaki America's Army-t? Mármint az is része az informatikának a hadviselés terén...


    www.americasarmy.com

    mindenesetre a játek az US Army igazi szimulációja amiből elég sokat meg lehet tanulni, mármint az USA hadseregéről. Fontos tudni, hogy ezt a játékot maga a Pentagon készíti és nagyon valósághű.