Gyurkity Péter

Exkluzív chipeket fejlesztene a Samsung

Ezzel az Apple példáját követnék, szorosabbra vonva a meglévő két részleg kapcsolatát.

A Samsungnak nincs különösebb oka a panaszra, hiszen a Galaxy S22 nagyon népszerű a felhasználók körében, akkor is, ha a teljes androidos tábort vesszük alapul. A jelek szerint azonban nem elégedettek a teljesítménnyel, emiatt a jövőben kizárólag a Galaxy-okostelefonokban megjelenő chipeket fejlesztenének.

A napokban először egy dél-koreai lap adott hírt az érdekes értesülésről, ezt pedig további bejegyzések követték a sorban, némi magyarázattal kiegészítve az eredeti beszámolót. Ezekben arról olvashatunk, hogy házon belül egyáltalán nincsenek megelégedve az eddigi eredményekkel és az Exynos-vonal által mutatott szinttel, a képet ráadásul a teljesítmény automatikus visszafogásával, valamint a Galaxy S22 Ultra GPS-gondjaival kapcsolatos negatív visszajelzések is tovább rontják, emiatt a jövőben egy teljesen új, kizárólag a saját készülékekben megjelenő chipek fejlesztésére koncentrálnának, amit a két meglévő részleg, a chipeket gyártó System LSI, valamint a mobilos részleg, az Mobile eXperience szorosabb együttműködésével érnének el.

Jelen pillanatban ez utóbbi divízió pusztán egyike az LSI vásárlóinak, ez a kapcsolat módosulna nemsokára. Az Exynos vonal kapcsán amúgy két évvel ezelőtt hajtottak végre egy komoly lépést, ennek keretében felhagytak a saját Mongoose-magok alkalmazásával, ezek helyett az ARM megoldásait vették át, míg a friss Exynos 2200 esetében már egy, az AMD közreműködésével kialakított grafikus vezérlőt használtak fel. A jövőben az Apple példáját követnék, vagyis a külső partnerek nem számíthatnak majd a friss fejlesztések beszerzésének lehetőségére, ezt a Samsung kizárólag saját magának biztosítaná.

Egyelőre még nem világos, hogy mindezt a Qualcomm, esetleg a MediaTek közreműködésével érnék-e el, a további részleteket nem ismerjük, az viszont biztos, hogy a saját munkaerővel kapcsolatban is szükség lesz némi megújulásra, a meglévő tudás kiegészítésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!