Gyurkity Péter

Halászhálóból készülnek a Samsung új telefonjai

Eldobott hálókból és egyéb műanyagokból állnának össze a telefonok, a fenntarthatóság jegyében.

A Samsung a napokban kifejezetten szép számokat közölt a tavalyi évre és annak utolsó negyedére vonatkozóan, ennek alapján a dél-koreai gyártónak nincs oka a panaszra. Eközben azonban a cég imázsát is igyekeznek megőrizni, illetve tovább javítani, ebben pedig a fenntarthatósággal kapcsolatos aggályok csillapítása is komoly szerepet játszik, nem véletlen, hogy most ennek kapcsán jelentettek be egy további előrelépést.

A cég hivatalos közleményében arról olvashatunk, hogy a jövőben piacra dobandó okostelefonok egy része már az eldobott halászhálókból, valamint egyéb műanyag eszközökből állna össze, ami nyilván elsősorban a burkolatra vonatkozik. Ezzel a lépéssel a károsanyag-kibocsátást szeretnék csökkenteni, legalábbis a gyártási folyamat során, egyben hozzájárulva az óceánok megtisztításához és a fenntartható jövő kialakításához. Az általuk megemlített ENSZ-jelentésben azt emelik ki, hogy csak halászhálókból évente 640 ezer tonna kerül a tengerekbe, ami veszélyt jelent az állatokra, a korallzátonyokra és az egyéb élőhelyekre, a mostani lépéssel viszont némileg enyhíthető lenne a környezetre rótt hatalmas teher.

A folyamatban az újrahasznosított műanyag mellett az ugyanezen minősítést kiérdemlő papír is szerepet kapna, bár a pontos technikai lépésekről és a várható fejleményekről a fenti bejelentésben nem tesznek említést. Szerdán délután (magyar idő szerint 16 órakor) viszont sort kerítenek a legújabb Unpacked-rendezvényre, ennek során pedig a fenti témáról is beszélnek majd, vagyis az érdeklődők némileg részletesebb képet alkothatnak majd a kezdeményezésről. Ebben valószínűleg egyéb lépésekről is említést tesznek, így mindenképpen érdemes lesz figyelemmel követni az ismertetőt.

Az Unpacked kapcsán a hivatalos oldalon teszik közzé a fontosabb bejelentéseket, de ezt a cég YouTube-oldalán is megtekinthetjük majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!