Gyurkity Péter

Október 6-án jönnek az új Windows 10 készülékek

A Microsoft jelezte, hogy a hónap első hetében kerít sort a fontos bejelentésekre. A cég egy olcsó megoldást is bemutat majd.

Azt már hetek óta tudjuk, hogy a Microsoft készül az új csúcskategóriás Lumia okostelefonok bemutatására, ezzel kapcsolatban pedig - a hardveres részletek mellett - nemrég az is kiderült, hogy a hónap elején esedékes New York-i rendezvény során ismerhetjük majd meg a fontosabb tudnivalókat. Most a cég maga jelezte, hogy október 6-án leplezik le az új megoldásokat.

A hivatalos internetes oldalon a pontos dátum mellett a Windows 10-hez szánt hardveres fejlesztések bemutatását említik meg, vagyis itt kifejezetten az új operációs rendszerre támaszkodó készülékek bukkannak majd fel. Azt ugyan nem részletezik, hogy pontosan mely típusok megjelenésére számíthatunk, de a külső források révén azt már tudni lehet, hogy a Lumia 950 "Talkman", valamint a Lumia 950 XL "Cityman" okostelefonok mellett itt a Surface Pro 4-ről is leránthatják a leplet, de további fejlesztések is bemutatkozhatnak, vagyis a lista egyáltalán nem tekinthető véglegesnek.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, a 950 esetében egy 5,2 hüvelykes kijelzőre számíthatunk, amelyet QHD-felbontás, a Qualcomm Snapdragon 808 chip, valamint 3 GB RAM egészít majd ki, míg a 950 XL mindezt egy még nagyobb, 5,7 hüvelykes érintőképernyővel, azonos felbontással, a túlmelegedési problémákat állítólag kiküszöbölő Snapdragon 810 chippel, valamint ugyanazon memóriával fejelné meg. A 20 megapixeles PureView kamera mindkét készüléken megtalálható lesz, ez Carl Zeiss optikával, OIS-támogatással, valamint a 4K-videók rögzítésének lehetőségével futna be. A Surface Pro 4 megtartaná az előd esetében látott dizájnt, a belsőt illetően azonban újat kínálna, miközben a kijelző mérete is megugrana.


Az eseményen egy olcsóbb példány is elrajtolhat, jóval szerényebb jellemzőket vonultatva fel. A Lumia 550 várható megjelenéséről eredetileg még májusban számoltak be bizonyos külső források, azóta azonban nem sokat hallottunk erről a változatról. Most egy német portálon jelentek meg újabb részletek, ezekből pedig kiderül, hogy a korábban indiai exportra szánt típus (az RM-1127, valamint annak dual-SIM opciót kínáló társa, az RM-1128) valóban az akkor megszellőztetett hardverre támaszkodna, ami azért vehető most többé-kevésbé biztosra, mert a friss beszámolóban a Microsoft egyik forgalmazójára hivatkoznak.

Az okostelefon tehát egy 4,7 hüvelykes kijelzőt kapna, amely a 720p, netán az 540 x 960 pixel felbontást támogatja, ehhez pedig a szintén szerénynek minősülő Snapdragon 210 chip, 1 GB RAM, egy alapesetben 8 GB-ot kínáló belső tároló, egy 5 megapixeles hátoldali és egy 1,2 megapixeles előlapi kamera, illetve 4G LTE társulna, miközben a szoftveres oldalon már a megjelenés pillanatában, vagyis alapértelmezett módon a Windows 10 kapna helyet. A most megszellőztetett ár 120 dollárnak felel meg, ez tűrhetőnek tűnik a fenti jellemzőkért cserébe, bár a kínai gyártók részéről az utóbbi időben ennél jóval erősebb megoldások is felbukkantak hasonló áron. Ahogy említettük, a hivatalos bemutatóra ezen változat esetében is október 6-án kerítenének sort, a megjelenés ezt követné nem sokkal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • visnait #7
    Ott a pont.

    Ma már nem összeg egy NAS pár terával. Nálam 2 éve fut egy Banana PI egy 2 terás SATA HDD -vel. Saját cloud CMS fut rajta (ownCloud) + webszerver, mysql, ftp, transmission torrent saját nyilvános IP -vel. Azóta sem Gdrive, sem OnDrive, sem dropbox nincs használva. Autosync minden mobil berendezésen.
  • InfoCsill #6
    aha. kár, hogy ez már egy ideje nem szempont.
    én már a mostani Lumia 930-as/droidos telefonjaimra sem másolok már fel semmit sem.
    az otthoni 4-6 TB-os vinyóimon van mindenem, azok be vannak dugva a routerba, és távolról hallgatom róluk a zenét, nézem a filmeket, képtáraimat, dokumentumaimat, már nagyon rég óta eszembe sem jut bármit is rámásolni a telefonjaimra, szóval már kb két éve le sem sz*rom mekkora háttértár van a telefonjaimban.
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.09.19. 13:41:08
  • zola2000 #5
    És az olyan mini pckhez legalább 2 amperes usb kell, nem érik be kevesebbel, mint az armes mini pck, emiatt a nagy akksi miatt jó vastag lenne az a telefon, de így se lenne jó az üzemidő, mindezt azért hogy asztali appokat használhass 4 collon, amiket 7 collon sem szivesen használ az ember.
  • dundiego86 #4
    Off:
    Ezzel nem fog szakítani a usoft... Ez viszont menő lett volna: Hardwer: "4,7 hüvelykes kijelzőt kapna, amely a 720p, netán az 540 x 960 pixel felbontást támogatja, ehhez pedig a szintén szerénynek minősülő" intel ATOM ZF3735, 2 GB RAM", egy alapesetben" 32 "GB-ot kínáló belső tároló, egy 5 megapixeles hátoldali és egy 1,2 megapixeles előlapi kamera, illetve 4G LTE társulna." A szoftveres oldalon pedig egy 32bit Windows 10 futna.
    Egy ilyet vennék, az fix...
    Már megvalósítható lenne, csak nézzétek az intel miniPC-jét, már csak kijelző plusz akku kell hozzá. Ha 1-2 napot bír, már megfelelne.
  • Miguel125 #3
    Na de ilyent plattformtól függetlenül egy okostelefon sem tud....
  • bakkerman #2
    Felcsillant a szemem a 4.7-es Lumia kapcsan de olvasva utana hogy milyen hardverrel lesz szerelve...vicc. Nem igaz,hogy ok se foglalkoznak az 5 inch alatti kategoriaval,vagy ha ki is dobnak valamit akkor gyenge hardvereket tesznek bele.
  • Munkas #1
    Majd, ha egyszer lesz bennük pár 100 GB memória az adatoknak és autonóm üzemben is használhatóak lesznek, nem csak a biztonságtalan felhőszolgáltatásokat erőltetik, ahol a felhasználó azt sem tudja, mit hová mikor tölt fel az oprendszer.