Gyurkity Péter

Napokon belül jöhet a Xiaomi olcsó telefonja

A kínai gyártó április első felében mutathatja be megoldását, a korábban látott jellemzőkkel.

Újabb forrás erősítette meg az év elején felbukkant hírt, miszerint az okostelefonok globális versenyében is egyre előkelőbb helyet elfoglaló Xiaomi egy szuperolcsó megoldással készül, amely alaposan odaverhet a riválisoknak. A hardveres jellemzők tekintetében biztosnak látszanak a korábbi részletek, ez azonban immár egy megjelenési dátummal egészül ki.

A szintén kínai portál ezúttal arról számolt be, hogy a gyártó fejlesztése valóban 80 dollárnak megfelelő áron mutatkozhat be az ázsiai országban, ami mindenképpen kedvezőnek mondható, különösen a specifikáció ismeretében. Ez utóbbi kapcsán ismét a 4,7 hüvelykes érintőképernyő szerepel az első helyen, amely a 720 x 1280 pixel felbontást támogatná, a korábban is látott, 1,6 GHz-en futó négymagos Leadcore LC 1860 processzor, a Mali T628 grafikus vezérlő, valamint 1 GB RAM, egy alapesetben 8 GB-os, de microSD révén tovább bővíthető belső tároló, illetve az Android 4.4.4 KitKat kíséretében, amely idővel talán a Lollipop verzióra frissülne.

Ami a kamerákat illeti, itt a hátoldalon egy 13 megapixeles példány szerepel, ezt pedig az előlapon annak 2 megapixeles társa egészítené ki – ez nem nagy durranás, de az ár alapján szintén bőven elfogadható. A legfőbb vonzerőt természetesen maga a kereskedelmi ár jelentené, ennek visszaigazolása esetén a Xiaomi valóra válthatja tervét, amely 80-100 millió készülék idei értékesítéséről szól – ezzel nyilván még tovább erősítenék pozícióikat a gyártók listáján, legyen szó az ázsiai régióról, vagy akár a globális színtérről.

A cég nyilván nem hajt majd be tetemes profitot ezen megoldással, de a bevételt jó eséllyel itt is a kapcsolódó szoftvertől és szolgáltatásoktól várják. A hír szerint április 8-án lenne a bemutató, ezt azonban hivatalos csatornákon keresztül még nem igazolták vissza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CsZ #6
    Szintén egy Redmi1s-t használok, de Cianogenmod ROM-mal. Már megjelent a Lollipop verzió is, igaz inkább visszatértem a KitKat-hez, mert sok funkció hiányzik még belőle, amit bizony könnyen megszoktam már.
    Frissítések hetente, mostanában 3-4 naponta jönnek hozzá, bár a KitKat már rég teljesen stabil.
    Mellesleg ez az új olcsó teló nagyjából egy Redmi1s.
  • rajen77 #5
    Nem beszélve a magyar támogatásról, ami egyedüli hazánkban a nem "honos" készülékek között! http://miui.hu
  • ledon #4
    Itt az ideje, hogy a "nagy gyártók" végre felfogják, nem mi vagyunk értük, hanem ők értünk. A vacak, összeomló, félnapig működő, méregdrága telefonjaikkal elmehetnek a sunyiba. Magam részéről Kínából rendelem be, akkor jó lesz az ár. Redmit is így szereztem be (két hónapja nem indítottam újra, akkor is csak Rom frissítés miatt - ezt csináld meg egy Samsunggal, de akár egy Lumiával is).
    CairoJack - a MIUI rendszer nagyon stabil és kivált egy csomó fizetős appot.
  • bakkerman #3
    nem beszélve a hulladék samsung galaxy ace telokrol,amik tényleg 2 honapig hozzak az elvartat,aztán magát butitja le a telefon,és mégis tudásukhoz képest horror áruk van. Ha bejön hozzánk 40-ért,abszolút best buy
  • CairoJack #2
    Egyáltalán eljut-e hozzánk??
    Amúgy 40k alatt ez nagyon brutál cucc. Sőt. Ha azt vesszük, hogy a ratyi led nélküli, 5Mp-s fixfókuszos Lumia szutykokat árulgatják ilyen 80-100 dollár körül, és azok úgy 30 körül megállnak, akkor ez egy durván jó ajánlat.
    Kérdés, hogy mennyire lesz stabil rajtuk az Android, meg hogy milyen lesz a "támogatás" már ha jár ilyesmi egy ennyire olcsó telóhoz.
  • bakkerman #1
    ha hozzánk 35-40 ezer környékére árazzák be,akkor már a low budget telóknál is a xiaomi lesz a toppon