Berta Sándor

Disz­kriminálják az IT-cégeknél dolgozó nőket?

Kevés nő dolgozik az internetes cégeknél, és azok közül is jópár diszkriminálva érzi magát.

A Szilícium-völgyben egyre több az olyan kereset, amelyet az IT-társaságok ellen nyújtanak be a női munkatársak. Az elmúlt napokban a Facebook és a Twitter neve merült fel ilyen ügyekben. Az okok mindenütt ugyanazok: a nők úgy érzik, hogy szándékosan akadályozzák a szakmai előmenetelüket és hátrányos helyzetbe hozzák őket. A hétvégén Tina Huang, a Twitter egykori alkalmazottja közölte, hogy az előléptetések során egyszerűen figyelmen kívül hagyták. A cég úgy reagált, hogy tisztességes módon jártak el. A nő ügyvédje ezzel szemben azt állítja, hogy a nők diszkriminálása a Szilícium-völgy "rendszerszintű problémája".

A Twitternél a dolgozók 30 százaléka nő, de a műszaki részlegeknél sokkal kisebb, mindössze 10 százalék, míg a nem technikai jellegű részlegeknél 50 százalék az arányuk. A vezető beosztásban lévők 21 százaléka nő. Jelenleg egyébként a Kleiner Perkins Caulfield Byers (KPCB) kontra Ellen Pao ügy van az érdeklődés középpontjában. A nő 16 millió dollár kártérítést követel a vállalattól azért, mert nem léptették elő. A KPCB azzal vágott vissza, hogy a karrierproblémák nem a diszkriminációval, hanem Pao munkában mutatott képességeivel függtek össze.

Tavaly júliusban a Twitter is nyilvánosságra hozta a dolgozókkal kapcsolatos jelentését. A mikroblogot üzemeltető céget már korábban is számos esetben bírálták amiatt, hogy olyan, mintha egy férfiklub lenne. Előfordult, hogy az igazgatótanácsban kizárólag férfiak kaptak helyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HyBrIDNyLA #21
    Hozzáteszem, munkaköri leírásom alapján 18 embernek vagyok a vezetője. Van a környezetemben mindenféle ember. Női-férfi közép- és felsővezető is. Nekem az a tapaszalatom, h a nők szorgalmasak, de nem jó vezetők. Amit elérnek, azért érik el, mert szorgalmasak, de nincs bennük vezetői véna. Vannak kivételek, amikor az ember kicsit közelebb kerül hozzájuk, elmondják, h nem szeretik azt amit csinálnak. Nem szeretik a vezetői beosztást és szabadulnának tőle több okból is. Amikor reggel elmegyek futni, akik szembejönnek velem azt látom, h sokkal több a nő, mint a férfi. Szorgalmasabbak, el kell ismerni. Egyébként meg kell nézni Angela Merkelt hova vitte Európát. A nők nagy része érzelmektől fűtötten dönt. Egy férfi az alapvetően racionális -már ha üres a zacsi- és egy férfi alapvetően egy férfira tud felnézni. A nők nem akarnak férfiakat vezetni és amikor hazamennek alig várják, h a másik oldalra állhassanak, hogy ismét nők lehessenek. Aki meg nem, az mellett nincs férfi, max. papucs.
  • HyBrIDNyLA #20
    Egyik melóhelyen volt egy csajszi, a faszik álladóan körülnyalogatták, még a főnök is. Kivétel engem, már akkor sem voltam rászorulva az ilyenekre. Mondta is a főnök, h nem tudja miért de engem rühell a csaj. Nem akartam mondani a főnöknek, h nem álltam be a kis sorjába:)
    Ez van srácok. Az élet egyensúlyra törekszik. Nem véletlenül vannak hímsoviniszták és feministák és jól van ez így. Én maradok a sörömnél és a csöcsöknél:)
  • UUUU #19
  • InfoCsill #18
    Milyen diszkrimináció?
    Hát én az eddigi életem során (egyetem, munka) azt tapasztaltam, hogy már a 0. lépésnél mindig hátrányban voltam a nőkkel szemben: épp 2 nagy csöccsel volt nekem kevesebb a kelleténél. Mindig csak ezután jött a bemutatott tudás megléte vagy meg nem léte. Sajnos ez ilyen volt szinte mindenütt, a sulitól/vizsgázástól kezdve a munkavállalás/munkában betöltött szerepekig szinte mindenütt. Ezek után nem sírni kéne, hanem talán keményen dolgozni, persze ha az ilyenek alá már nem tolnak egyből mindent előzékenyen a férfiak (mert ehhez szoktak) máris diszkriminálva érzik magukat. Hülye feministák.
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.08.11. 22:50:14
  • dchard #17
    Piacvezető távközlési szolgáltató, mérnökség, két emelet:

    Ebből nálunk volt egyetlen mérnök csaj, kb. 80-90 férfira. Teljesen jól ellátta a feladatát, de alapvetően olyan feladatokban jeleskedett, amik inkább a szorgalommal és a rutinszerű hatékony munkavégzéssel függnek össze, nem pedig a váratlan, összetett műszaki tudást igénylő problémák megoldásával.

    Félreértés ne essék: ismerek olyan nőt is, aki ebben a pillanatban is a CERN-ben kutat, soha el nem tudnám érni a szintjét. De össztársadalmi szinten nem az látszik, hogy a nők egyformán lennének alkalmasak legalább is erre a feladatra, mint a férfiak. Az egy más kérdés, hogy vajon a társadalom a felnövésük során mennyire predesztinálja őket bizonyos irányokba, és ennek mekkora szerepe lehet abban, hogy ennyire kevés az alkalmas nő mondjuk műszaki területen. De ettől még a helyzet nem változik meg. Attól pedig nem lesz a rendszer igazságosabb, hogy csak azért, hogy több legyen a női munkavállaló, alkalmatlan emberekkel töltik fel a pozíciókat, hogy papíron javuljon az arány.
  • FoodLFG #16
    A férfiak is bőven szembesülnek olyan problémákkal a munkahelyen mint a nők (pl előrehaladás), csak ők nem hisztiznek miatta a nagyvilágba.

    A hisztis kissrácokat simán pofán csapják a téren a kislányokat meg dédelgetik, talán itt kéne keresni a problémák forrását, és akkor talán nem lenne ilyen sok földtől elrugaszkodott magát a világ közepének gondoló (16milka lol) hülyepicsa.

    Abszurd pénzéhes vergődés, semmi több, az amit ez itt leművel. Ennek semmi köze semmilyen egyenjogúsághoz, sőt.
  • asgh #15
    Az egyik fele a kérdésnek, hogy egyáltalán milyen alapon perel be valaki egy céget, amiért nem léptették elő. A másik fele meg a hátrányos megkülönböztetés.
    Az előléptetés elmaradása önmagában még nem lehet egy per alapja. Ennyi erővel mindenki perelhetne, amiért nem ő lett a főnök. Ha valaki nem találja megfelelőnek a helyét egy cégen belül, akkor elmegy máshova, ahol jobban megbecsülik.
    Ha azonban statisztikákon túl egyébbel is bizonyítani tudja, hogy nem a teljesítménye, hanem egyéb személyes okból mellőzték, akkor igaza van és akár még nyerhet is.
    Ha pl. van egy hangfelvétele arról, hogy valaki felveti a nevét az előléptetés kapcsán, egy fejes meg azzal utasítja el, hogy nőt nem akar kinevezni. Ebben az esetben tök jogos hogy szétpereli őket, ez ugyanis ugyanolyan hátrányos megkülönböztetés, mint ha az lenne a baj, hogy fekete, vagy ateista.
    Ami az IT-ben dolgozók arányát illeti, az szerintem sokkal inkább a nőkön magukon múlik, mint az iparágon. Illetve az is lehet, hogy maga az informatika, mint műfaj áll távol a nők többségének habitusától. Én pl. ismerek olyan csajt, aki IT cégnél dolgozik managerként és a képességei bőven meglennének, hogy fejlesztő legyen, csak egyszerűen nem érdekli a téma. Gyakran előfordult, hogy komplex problémákat hamarabb értett meg, mint a fejlesztők többsége, hamarabb állt elő megoldásokkal, stb. de ha arra kerül a sor, hogy a gép előtt agyaljon-e napokat, vagy emberek között legyen, akkor az utóbbit választja.
  • heist #14
    "Kevés nő dolgozik az internetes cégeknél"
    Hát szerintem alapvetően kicsi is az érdeklődés a nők részéről informatikai irányba.
    Akár OKJ-n, akár egyetemen azt tapasztaltam, hogy 20 diákból 1 volt lány. Ott pedig még biztos nincs semmiféle diszkrimináció.
  • SupraMKIII #13
    Mint minden ilyen probléma, szerintem ez is összetett, és nem lehet fekete-fehér alapon itélni.
    Alapvetően a Nőket a társadalom diszkriminálja, azzal, hogy kategóriákba sorolja őket. Ez persze változni fog, ha felnő még pár generáció, de azok, akik most dolgoznak, még egy olyan világban nőttek fel, ahol elképzelhetetlen volt egy lánytól pl az, hogy "ha nagy leszek, programozó akarok lenni". Vagy informatikus. "persze kislányom, úgy lessz, de addig játsz szépen tovább a barbi babáddal".

    Másrészt az is igaz, hogy érdekes, hogy nem éppen tűzoltók vagy csatorna tisztítók vagy kamionosok akarnak lenni az egyenjogúságért folytatott harcban...
    És hogy 16 millió? Szerintem annyit az előléptetés után sem keresne egész életében.

    Szerintem is van pozitív és negatív diszkrimináció is - a kérdés az, hogy kell-e 100%-ig egyforma felosztásban betölteni minden poziciót, amikor egyszerűen nem vagyunk egyformák?
  • sirpalee #12
    Nincs itt negativ diszkriminacio, egyszeruen keves no van nem manageri / assistanti stb pozicioban ilyen teruleten. Ennyi.

    A legtobb helyen baromira orultunk volna, ha lett volna egy no a fejleszto csapatban. Egy kis valtozatossag sosem art. De egyszeruen nem jelentkeztek ilyen poziciora, vagy aki megis az meg nem felelt meg a kovetelmenyeknek.