SG.hu

Már nem az ár, hanem az online vásárlás kényelme a legfontosabb

Évente 10 százalék feletti arányban nő a weben beszerzett áruk értéke, a számítástechnikai cikkek harmadát így szerezzük be.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. leánycége, a GKI Digital 600 webáruház bevonásával januárban felmérte a hazai kiskereskedelmi piacot, melyet hat szektorra (Műszaki cikk / számítástechnika / játék és kultúra / ruházat-sport és divat-kiegészítők / szépség-egészség /otthon-kert) osztottak. Eredményük szerint az online szféra ezen ágazatai 2014 folyamán több mint 150 milliárd forintos forgalmat értek el, ami még mindig csak 6 százaléka a teljes kiskereskedelmi forgalomnak, de így is az ötszázalékos európai uniós átlag felett van. A zászló továbbra is az internetnek áll, gyorsabban növekszik, mint az offline forgalom (13 százalék a 8 százalékkal szemben). A felmérésből kimaradtak a napi fogyasztási cikkek, Madar Norbert üzletágvezető közlése szerint azért, mert itt csupán néhány cég (Tesco, Groby) osztozik a piacon, velük együtt 230 milliárd a teljes online piac.


A szektorok között jelentős a különbség: van, amelyik már érettnek számít, azaz nagy arányt tesz ki, és csekély a további növekedés esélye, van amelyik pedig még alig van jelen. Előbbire jellemző példa a műszaki cikk forgalmazás: az összbevétel 27%-a ebben a szegmensben keletkezett és a kiskereskedelmi forgalom harmada a neten át zajlik. "A számítástechnikai szektor online részesedése hatalmas, 35 százalék, és itt gyakorlatilag megállt a növekedés, online is, offline is. Aki akart, tudott, az már online vásárolt." - mondta Madar Norbert.

Ezzel szemben ruhákat alig veszünk így, és a kozmetikai cikkek előtt is hatalmas a növekedési potenciál: ez tavaly 17 milliárd forintos forgalmat generált és éves szinten 21%-os bővülést ért el, míg a teljes kiskereskedelemben csak 14%-kal nőtt a forgalma. A ruháknál a katalógusos módszer (pl. OTTO) a jellemző, a raktárról való értékesítés felfutása csak egy nagy szereplő (például a H&M) belépése után várható.

"Nyugat-Európában jellemző, hogy rendelnek az emberek egyszerre 3-4 méretet a ruhákból, abból egyet megvesznek, a többit visszaküldik, és erre a lehetőséget a kereskedők ingyen biztosítják. Magyarországon azonban a logisztikai szereplők eléggé ki vannak éheztetve, az ezer forintos szállítási díj nem túl magas, ezért egy nagyobb szereplő alkuerejére van szükség ahhoz, hogy a futárcégeknél átüsse ezt a gátat. Az eMag már most is elvárja a partnereitől, hogy a csomagot a vevő kibontsa, és jelezheti, hogy élni akar-e az elállási jogával. Azonban a legtöbb kereskedőnél ez nem adott még, mert a futárcégek nem akarnak az ebből fakadó jogi vitákkal foglalkozni."

Az online kereskedők ingyenes szállításra vonatkozó szabályozása nagyon befolyásolja a kosárértéket, azaz hogy mekkora egy átlagos vásárlás: ez az interneten 8400 forint, azaz jóval magasabb a költés, mint egyébként a kiskereskedelemben, ahol sok éve 2500 forint. Érdekes, hogy a szezonális hatások és az internet/mobiltelefon ellátottság sokkal jelentősebb hatással van a forgalomra, mint a háztartások jövedelmének változása, azaz a rezsicsökkentés vagy a hitelek kamatszintje.


A cégek nyeresége nagyon függ a karácsonyi szezon sikerétől, mert az utolsó negyedévben történik az összforgalom 37 százaléka. Ez még durvább a játékoknál vagy a könyveknél, ahol a felét is eléri, míg a számítástechnikai kereskedők számára a szeptemberi iskolakezdés a legfontosabb, akkor költenek a legtöbbet ilyen termékekre az emberek. A karácsonyi időszak viszont minden eddiginél rövidebb volt, alig három hetes, de a fekete pénteki-láznak is köszönhetően az év vége nagyon erős volt, így tudta csak lekörözni a tavalyi év az egy évvel korábbit.

"Nagyon érdekes, hogy minden évben van egy olyan termékkategória, aminek a forgalma robbanásszerűen megnő. 2014-ben ez a kazán volt, rengeteg kazánértékesítő webáruház alakult. Fogalmunk sincs, hogy miért, valószínűleg az európai uniós támogatások, pályázati lehetőségek is hatással voltak a piacra. Szintén kiugró volt egy másik termék, az okos- és LED-es izzók felfutása, legalább tíz olyan áruházat fel tudnék sorolni amelyik az elmúlt évben jelent meg." - mondta az üzletágvezető.

Az új szereplők belépési korlátja nagyon magas. "Mára kialakult az a 2-3 szereplőből álló sokaság, amely meghatározza az adott piacot és forgalmának egy jelentős részét kiteszi. Az új belépők többsége az első évben becsukja a boltot, ugyanis vagy nem tudja felvenni az árversenyt, vagy nem tud elég marketingeszközt bevetni azért, hogy láthatóvá váljon, forgalom nélkül pedig nem kapnak kedvezményt a beszállítóktól." - mondta Madar Norbert.


A jövőre vonatkozóan továbbra is optimisták a kereskedők, ami alapvetően az online szektor kilátásaira vonatkozik, hiszen a magyar gazdaság helyzetét a kereskedők többsége továbbra is negatívan látja. Az online és offline szektor közti különbség azonban továbbra is megfigyelhető, előbbiek derűlátóbbak, illetve pozitívabbak a piac egészének megítélésében. "Mintegy kétmillió online vásárló van Magyarországon, és a szlovák vagy a cseh piacot megnézve már nem várható jelentős növekedés. Ezért a boltoknak már nem új vásárlók szerzése a célja, tehát nem óriásplakátokon próbálják meg az internetes vásárlást népszerűsíteni, hanem az a céljuk, hogy meglévő fogyasztóiknak a vásárlási gyakoriságát növeljék kedvezményekkel, hűségprogramokkal."

A GKI szakembere szerint a vásárlás legfőbb indoka ma már nem az ár, hanem olyan kényelmi szempontok, mint a végtelen polc, más ajánlatok egy kattintással való elérése és az átvevőpontok hálózata, melyek nagy versenyelőnyt biztosítanak. "A 40 év felettiek aránya már 55 százalék - a nyugdíjasok aránya 13% -, és a nemek aránya is kiegyenlítődött. Korábban az online vásárlás inkább a férfiak biznisze volt, de a kuponos oldalak miatt ez megváltozott. Ezek impulzusvásárlást generáltak, és ezek a vásárlók később a hagyományos online boltokban is megjelentek." - mondta Madar Norbert. Közlése szerint a vasárnapi nyitvatartás betiltása nem befolyásolja a piacot, mert Magyarországon a futárszolgálatok egyébként sem dolgoznak vasárnap, a külföldi rendelések szerepe pedig messze túlértékelt valós arányukhoz képest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • karajjj #18
    Elhiszem, szoktam én is nézni az akcióikat, de a hűtőnk a mai napig 100-fölött van, ezt meg az Arénában elég szép áron kifogtam, miközben az Árkádban teljes áron volt kapható. Az ilyen üzlet készletkisöprős akciókor érdemes bemenni személyesen. Normál esetben pedig teljesen igazat adok neked!
  • dyra #17
    Sajnos elbeszélünk egymás mellet. Én nem látom a kis és közepes vállalkozásoknál túlnyomó többségénél azokat az erőforrásokat amikkel ők a nemzetközi piacon meg tudnak jelenni. Egy webshop üzemeltetése véleményem szerint nem annyi, hogy feltelepítek egy ingyenes valamilyen webshop motort és ott árulni kezdem a saját termékeimet. Ez egy meglehetősen erőforrásigényes dolog. Az ebay és egyéb más helyeken történő értékesítés is rengeteg befektet munkát igényel. Nem csak a ráfordított időről van szó hanem a tudásról is. Én ezért mondom, hogy ezt a piacot a nagy szereplők fogják kézben tartani.

    A kisboltok hozzá tartoznak a városok képéhez. Ha csak azok a kisboltok maradnak akik helyi cuccokat árulnak értelemszerűen nekik is vissza fog esni a forgalmuk mert sok ember aki eddig vásárolni ment be a belvárosba az nem fog bemenni. Kávézók , éttermek forgalom visszaesése is várható emiatt. Jó példa erre az én városom Eger. Régen egy nyüzsgő belvárosa volt tele kis üzletekkel, nyitott egy pláza plusz a webshopok és a belváros árnyéka régi önmagának. Bár még azért hál isten viszonylag sokan tartják magukat.

    Szerintem a gép előtt ülés vagy a tv előtt ülés nem sokban különbözik egymástól. A webshopos vásárolgatás meg unalmas kulimunka, egy fokkal nem élvezetesebb mint az asszonnyal végig járni a tescot.

    A digitális cuccok szerintem messze rosszabbak a papírnál. Több káros anyag is keletkezik amivel egyszerűen nincs mit kezdeni lévén a legtöbb helyen nem megoldott az újrahasznosítás. Jóval kevesebb számítógép , okostelefon stb.. Én ezt tartom környezetbarátnak.
  • Sir Quno Jedi #16
    Pont a médiamarktnak van kiváló weboldala és én már vettem is rajta tőlük bosch mosogatógépet, siemens tűzhelyet, meg ezeknél kisebb dolgokat is. Ki kell várni egy jó akciót és mehet a jöhet.
  • Jakuza1 #15
    Ott qa pont. Rairhatjak a turabakancsra is, hogy 46-os azt ugy jarnak mint en, hogy kb vagy ket szammal kisebb labra jo is lett volna.
    Akkor a visszaelesekrol ne is beszeljek, amiket el lehet kovetni. Refurbished keszulekek ujkent eladasa, nem minosegi termekek essorolhatnam napestig. Es itt hiaba jon barki is azzal, hogy ki kell valasztani a megfelelo minosegi eladot, mert jelenleg a legnagyobb cegek is a profitra mennek leginkabb ra es ezek a vcegek is nem egyszer visszaelnek mar a gariztatassal is es senkinek nincs kedve szaladgalni hivatalokba,hogy ervenyesitse a jogait.
    Egy pizzanal meg oke, max nem rendelsz ott maskor es letojod, na de 20-30szoros ertekeknel mar igencsak odakell figyelni. Mondom ezt en , aki ebayt es mas ilyen dolgokat is napi szinten hasznaltam, mar evekkel ezelott is.
  • Sir Quno Jedi #14
    Mi pl. a csaladellato-tól is szoktunk vásárolni, meg a vezer-hus-tól stb. van sok lehetőség mindenre. Sok cukrászda is fent van hálón rendeléssel, mindennel. De még partiparókát is rendeltem már. Gyakorlatilag a lehetőségek határtalanok, még harisnyawebáruház is van.
    Utoljára szerkesztette: Sir Quno Jedi, 2015.03.12. 12:12:02
  • Tetsuo #13
    Na, erről beszélek. Otthon olyan helyen vásárolok friss árut, ahol ismerhetem a termelőt, címmel stb. A múltkor találtam egy efféle oldalt (nem nagy választékkal, sajnos), de most nem találom. Persze ezek drágábbak, mint a Tesco.
  • Cat #12
    "Brutálisan sok munkahely fog megszűnni vidéken."
    A webes árusítás előnye, hogy az egész világ a piacod. Azaz pont az ellenkezője igaz annak, amit írsz, mert ha van jó termék, amit az adott helyen előállít (legyen az akár egy kisváros), bárhova feladhatja postán/futárral.

    "Kihalnak a kis boltok"
    1. Ha helyi árut árul, akkor nem.
    2. Azok fognak megszűnni, akik eddig a korlátozott elérhetőség miatt voltak életképesek, általában jóval drágábban értékesítettek, mint az indokolt. Nevetséges, hogy falun lakóknak jóval többet kell fizetnie a sarki kisboltban ugyanazért a termékért, mint egy nagyobb városban élőnek, miközben a keresetek jóval alacsonyabbak ott.

    "Az emberek sokkal többet fognak a gépük előtt rohadni ami már önmagában egészségtelen."
    A magyar átlag napi 4-5 órát ül a tévé előtt. Én azt jóval egészségtelenebbnek, butítóbbnak gondolom, mint a számítógép előtt ülést.

    "Ez pedig tovább fokozza ezt az esztelen fogyasztást ami jelenleg van a világban. "
    A digitális fogyasztásnál környezetkímélőbb nem sok dolog van. Nem a több tárhely, több program, több funkció miatt van kevesebb fa az esőerdőkben.
  • Sir Quno Jedi #11
    Tesco online. Ha hiszed, ha nem, ha lédig terméket vásárolsz, azt ők válogatják neked össze a kicsi kezükkel, mintha csak magad vásárolnál. Minden szem burgonya, narancs, kiwi, banán, hagyma, répa stb. tökéletes, sőt pl. a sütőtökük gyönyörű. Rengetegszer rendeltünk már tőlük, szal. nem a levegőbe beszélek. Hetente mindig jön nagyrendelés tőlük, néha sűrűbben.
  • dyra #10
    ezek a folyamatok hosszú távon elképesztően károsak lesznek.

    1. Brutálisan sok munkahely fog megszűnni vidéken. Ennek folyományaként tovább folytatódik a vidék elnéptelenedése miközben a nagyobb városok szépen "meghíznak."

    2. Kihalnak a kis boltok, sok kicsi város hangulatához hozzá tartoztak a kisboltok, ezeknek vége lesz.

    3. Az emberek sokkal többet fognak a gépük előtt rohadni ami már önmagában egészségtelen. Továbbá a sok reklámanyaggal amit a fejébe tolnak tovább fokozzák, hogy ő egy engedelmes vásárló legyen. Ahogy észre veszem az embereknek nem az ár számít, hanem , hogy abban legyen a legtöbb giga abban legyen a legtöbb program , az a felhő szolgáltató adja a legnagyobb tárhelyet stb.. A minőség egyre kevésbé számít, manapság a tulajdonság lista a menő. Ez pedig tovább fokozza ezt az esztelen fogyasztást ami jelenleg van a világban.

    Összességében az lenne a jó, hogy ha az olaj eltűnne az energia pedig annyira drága lenne, hogy ne érje meg külföldről idehozni a cuccokat és újra beindulhatnának a helyi manufaktúrák, és minden újra helyben készülne. Ez a globalizált világ ember és környezet ellenes. A gazdag országok kivételével ahol van pénz a szolgáltatásokra a világ többi részén előbb utóbb a mainál is sokkal brutálisabb munkanélküliség lesz. És ez gáz.
  • Tetsuo #9
    Mutass már nekem egy olyan weboldalt, ahol jó minőségű zöldséget, gyümölcsöt vásárolhatsz és megbízhatóan válogat valaki helyetted. ;-)
    Én Ángliában élek, itt tuti nincs ilyen (itt egyszerűen nincs jó élelmiszer és alapanyag hozzá), de jó lesz magyar weboldal is.