SG.hu·

Már nyáron érkezhet a Windows 10

Már nyáron érkezhet a Windows 10
A vártnál hamarabb jelenhetnek meg az operációs rendszerre épülő első készülékek.

A Neowin arról írt, hogy a Microsoft már júniusra elkészítheti a Windows 10 RTM-verzióját, így az új operációs rendszer végleges változata akár augusztusban elérhetővé válhat. Ez azért meglepő, mert a korábban kiszivárgott információk alapján a megjelenési időpontként a nyár végéről vagy szeptemberről volt szó. A Microsoft ugyanakkor még nem erősítette meg a most kiszivárgott információt.

A lépés hátterében az állhat, hogy a Windows 10-et futtató termékek így már az új iskolai tanév kezdetére a boltokba kerülhetnek. A Microsoft azt reméli, hogy elsősorban a diákok több Windows 10-es eszközt vásárolnak majd. Eddig a redmondi konszern az új modellek piacra dobásakor inkább a karácsonyi-újévi időszakra összpontosított.

A Windows 10 az operációs rendszer 7-es, 8-as, illetve 8.1-es verzióját jelenleg használók számára ingyenes frissítés lesz, ez az ajánlat azonban csak a megjelenést követő egy évben lesz elérhető. Az időben váltók az első évet követően is ingyen élvezhetik majd a folyamatos frissítéseket és javításokat. Oliver Gürtler, a Microsoft régiós Windows részlegének vezetője megerősítette a hírt és közölte, hogy a konstrukció a kis- és a közepes vállalkozásoknak is elérhető lesz, ha rendelkeznek a megfelelő, dobozos vagy OEM-licenccel. Néhány nappal ezelőtt pedig kiderült, hogy a közepes és a nagy vállalatok nem élhetnek a lehetőséggel, így a Windows 10 Enterprise nem lesz ingyenes frissítésként elérhető.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dyra2015. 02. 13.. 13:40||#7
csempékkel ez se fog kelleni.
© Zombee2015. 02. 13.. 08:55||#6
Minden eszközödre kapsz, amire vettél Windows 7/8/8.1-et, vagy WP8/8.1-es. De ha van egy Lumia 520-ad és nincs legális Windows-od PC-n, arra nem kapsz, miért is kapnál. Ismered a frissítés fogalmát? Pedig nincs nyakatekerten megfogalmazva a cikk...
© tomboy0132015. 02. 12.. 18:46||#5
A telefonos Win10 még mindig független az asztali rendszertől. De kapsz ingyen Win10-et ha van eredeti Win7, 8 vagy 8.1 a gépeden. Megjelenítéstől számított 1 évig ingyenesen frissíthetsz a 10-es verzióra és utána is ingyenesen kapod a frissítéseket hozzá. 520-ra is megkapod idővel a mobilos változatot.
© paj012015. 02. 12.. 18:41||#4
Most akkor h van ez? Van egy Lumia 520-am win 8.1-el. Elvileg a win 10 minden eszközön egységes. Kapok ingyen win 10-et pc-re is?
© tomboy0132015. 02. 12.. 12:53||#3
Zsír, minél előbb annál jobb 😊 Nemsokára a telós Win10-ből is kapunk egy kis ízelítőt, remélem abból is hamarabb jön a végleges.
© Zombee2015. 02. 12.. 10:40||#2
Augusztus az nem nyár vége?
© Narxis2015. 02. 12.. 09:57||#1
De minek?