Berta Sándor

Lépésről-lépésre terjeszkedik a Xiaomi

A kínai társaság mindössze négy év alatt lett a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártója. Reklámok helyett az ár-érték arányban hisznek.

A Xiaomi egyszerű stratégiát választott: viszonylag olcsón kínál megfelelő minőségű és jól támogatott készülékeket. Lei Jun, a Xiaomi vezérigazgatójának célja az évi 100 milliós eladási álomhatár elérése. Azonban a hazai zárt, biztonságos piac elhagyása, a nemzetközi tejreszkedés biztosan nem lesz egyszerű, az Apple mellett meg kell küzdeniük a Samsunggal és számos más gyártóval is. Annak ellenére, hogy már óriási cégről van szó, a kínai kormány továbbra is startupként kezeli a céget, és támogatja, például a bérleti díjak tekintetében. Az új központ három éven belül elkészülhet, a vállalat pedig a remények szerint addigra akár 50 milliárd dollárt is érhet.

Mint korábban oly sokszor, ebben a kérdésben is lépésről lépésre haladnak. Az olcsó okostelefonjaik már elérhetők Hongkongban, Szingapúrban, Indonéziában, Indiában és Malajziában, s irodáik vannak ezen országok mellett Tajvanon. Tony Wei marketingmenedzser elmondása szerint egy új piacra belépéskor lakosságszám alapján döntenek, megbecsülik hány embert érhetnek el a termékeikkel, ezután pedig megvizsgálják, hogy az adott országban milyen fejlettségi szinten vannak a közösségi portálok és mekkora az online kereskedelmi forgalom. E szempontok alapján India az egyik természetes célpiacuk és - Kína mellett - a legfontosabb számukra. Mindezt az is alátámasztja, hogy Hugo Barra hamarosan Pekingből Bangalore városába költözik.

Az infrastruktúra egy része is külföldre kerülhet, a szerverek közül többet Szingapúrba és az Amerikai Egyesült Államokba telepítenek át. A külföldi terjeszkedés miatt egyre inkább előtérbe kerül a Xiaomi helyett a MI név, amely a mobilinternetre utal. Ennek ellenére a bejegyzett cégnév marad továbbra is Xiaomi Inc. "Több ezer szabadalmunk van. Hosszú távon innovatívabbaknak kell lennünk és az embereinknek önállóbban kell gondolkodniuk. Ki akarjuk fejleszteni a saját stílusunkat, a Xiaomi-stílust" - ecsetelte Tony Wei.


Kritikusaik szerint nem csak telefonjaik, de márkaboltjaik is Apple-másolatok

A marketing területén a Xiaomi lemondott a reklámokról, ehelyett az igen aktív felhasználói táborára támaszkodik, amely a közösségi oldalakon (Weibo, Weixin stb.) népszerűsíti a különböző termékeket. Mindez az olyan államokban is működik, mint Malajzia és Indonézia, ahol sok kínai él. Wei szerint nincs szükségük klasszikus reklámokra, inkább a rajongóikra építenek, és a 18 és 30 év közötti korosztály tagjait nagyon hatékonyan el tudják így érni. A Xiaomi fórumában 30 millióan regisztrálták eddig magukat, a Miui operációs rendszer fórumában pedig 70 millióan. A felhasználóktól kapott ajándéktárgyakat külön termekben gyűjtik, ezzel is azt bizonyítja a cég, hogy mennyire fontosak számára a vásárlók és a tőlük kapott visszajelzések.

Kínában 18 központ van, ahol kiegészítőket lehet vásárolni a különböző modellekhez. A fejhallgatók, a védőtasakok és más kiegészítők komoly bevételi forrást jelentenek. A telefonok 70 százalékát a saját honlapjukon, míg a fennmaradó 30 százalékot partnereiken (China Mobile, China Telecom, China Unicom) keresztül értékesítik. A készülékeket a Foxconn gyártja. Nem csak okostelefonokat készítenek, hanem routereket és beltéri egységeket is.

A vállalat egyik erénye, hogy a támogatás kiemelkedő: míg más gyártóknak a szoftverfrissítésekhez több hónapra van szükségük, addig ők ezt hetente, rendszeresen biztosíjták. Lei Jun jelen lesz a 2015-ös CeBIT-en, amelyen Kína lesz a hivatalos vendég. Ugyan a Xiaomi még nem akarja Németországot meghódítani, az ázsiai piacra koncentrál, de egy ilyen szereplési lehetőséget ki nem hagyna a vállalat. Hugo Barra, a Xiaomi alelnöke nemrég úgy nyilatkozott az okostelefonok árazása kapcsán, hogy szerintük ha valamit 200 dollárból is el lehet készíteni, akkor azt a terméket nem kell 600 dollárért forgalmazni. A Xiaomi üzleti modellje az, hogy mindenütt, ahol lehetséges, keressenek egy kis pénzt. Az innováció szerintük nem luxuscikk, hanem mindenkinek jár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ledon #9
    Nekem Xiaomi Note-m van. Sok telefon megfordult a kezeim között, de ennél megbízhatóbb és jobb készülék még soha. 50k körül rendeltem Kínából, messze alázza a több-százezer forintos szuper-übernek titulált menő márkákat. Közel egy hónapja nem indítottam újra, akkor is csak azért, mert frissített romot tettem fel. Nem fagy, nem akad, teszi a dolgát nap nap után. Én elégedett vagyok vele. Mobil iparban dolgoztam, és igen, igazuk van 80-200$ összköltségű telefonokat (ebben a fejlesztés is benne van) árulnak 500-1000 $ vagy euróért. Itt az ideje, hogy valaki nyakon csapja őket. Reméljük, hogy nem kebelezik be, mint a Huaway-t, mert az is így kezdte.
  • Tikal #8
    PL? ..
  • Sippie #7
    A megbízhatóságról vannak adatok?
  • citkar #6
    Tévedés, rendes magyarországi garanciával, "fehéren" kaphatóak Xiaomi készülékek. Például az Edigitalban is:
    Xiaomi Mi3
    Utoljára szerkesztette: citkar, 2014.11.26. 19:12:31
  • Cat #5
    "egymás hátára nyílnak a webshopok"

    Mind szürkeimport.
  • codaco #4
    Ebben is van backdoor gyárilag?
  • rajen77 #3
    Azé mutasson már valaki hasonló telefont mint a Xiaomi Mi3. Abban a modellben van a legnagyobb innováció, a többi kísértetiesen hasonlít valamelyik másikra ;) Egyébként hazánkban is nagyon elterjedt márka, csak a cikk író ennek sem nézett utána, egymás hátára nyílnak a webshopok. Persze hála a MIUI Magyarország lelkes csapatának, akik a magyar nyelvet biztosítják hétről-hétre!!!
    Utoljára szerkesztette: rajen77, 2014.11.26. 13:53:25
  • Tikal #2
    Kínában innováció :)

    Biztos erre gondoltak...
  • mrzed001 #1
    Érdekes, szerintem meg már rég kint vannak a nemzetközi piacon, nem is kicsit.
    Ahogy néztem a visszajelzéseket, iszonyat mennyiséget adtak el pl oroszoknak, meg spanyoloknak is online.
    És mióta van Eu központjuk, már a vámmal sincs gond.
    Sőt már a speedshop-ban is forgalmazzák 100 alatt.