Gyurkity Péter

Giga-akkumulátor­gyárat épít a Tesla 

A Tesla a Panasonic közreműködésével futtatja fel az akkumulátorok gyártását.

A többek között Elon Musk részvételével megalapított autógyártó, amely júniusban jelezte, hogy szabad felhasználásúvá teszi technológiai szabadalmait, hosszas tárgyalások után a hónap elején hivatalosan is bejelentette, hogy Nevada államban építi fel új gigaüzemét, amely egy 5 milliárd dolláros beruházás keretében valósul meg.

Az új gyártósor a személyautókban felhasznált akkumulátorok sorozatgyártására rendezkedik be, amely elsődleges fontosságú a Tesla számára, tekintettel arra, hogy ők az elektromos meghajtású gépjárművek szegmensét szeretnék még inkább kibővíteni, ezen járműveket a hétköznapokban is elterjeszteni. Az üzem felépítése, pontosabban annak helyszíne kapcsán több amerikai állam neve is felmerült, Texas és Új-Mexikó helyett azonban végül a leginkább sivatagjáról és Las Vegas városáról ismert Nevada nyerte el a tendert, ami természetesen számukra is komoly sikert jelent.


Annál inkább, mert az akkumulátorüzem – amely egyébként a világon a legnagyobb és legfejlettebb ilyen létesítmény lesz - nemcsak hatalmas anyagi beruházás, de egyben 6500 új munkahelyet is jelent (25 dolláros órabérrel), a számítások szerint pedig legalább az elkövetkező két évtizedben komoly hatással lesz az állam gazdaságára és pénzügyeire. A Tesla a maga részéről a Panasonic tapasztalataira és szakértelmére támaszkodik majd a gyártási folyamatokban, ez utóbbi cég állítja elő a cellákat és a nagyobb egységeket, az éves kapacitást pedig 50 Gigawattórában (GWh) határozzák meg, innen is ered a beruházás beceneve. Ez reményeik szerint elegendő lesz az évi félmillió új Tesla jármű felszereléséhez, ami a piaci terveikben szerepel.

Nevada az ilyenkor szokásos adókedvezményekkel előzte meg riválisait, ők 20 év alatt nagyjából 1,25 milliárd dollárt ígértek a cégnek, ami egyrészt a létesítményekre, a jövőbeni eladásokra, a vállalati adóra, illetve a munkahelyekre vonatkozik, de az áram árából is engednek majd. A Tesla ezt egészíti ki 3,5 milliárd dollár értékű ingatlannal és felszereléssel, emellett pedig öt éven keresztül évi 7,5 millióval támogatják az állam oktatási rendszerét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #12
    Most inkabb ugy tunik, hogy az akkumlator lobbinak sikerult kinyirnia a benzinlobbisokat
  • verge175 #11
    Majd a benzinlobbi megoli oket jol, mert akkor lesz urmeghodiccsa!!!!!
    Mindent a benzinlobbi iranyit!!!!!!!!! URMEGHODICCSA, MEG A BULIZOS FIATALOK!!!!!!
  • johnfly #10
    Azért koncepciónál már egy kicsit több, maximum az autó nevezhető koncepcióautónak, a technológia igéretes, mert NaCl-t használ az elektrolitban. Ennél maximum a feltöltött tartályokban lévő nátronlúg, vagy a sósav lehet veszélyes, de megfelelő tárolás mellett megoldható ez a probléma (balesetnél nem kilyukadó tartályra gondolok)
  • johnfly #9
    Ha jól emlékszem, az az volt, amit #8 írt, ez nem az.
  • pakeszke #8
    http://en.wikipedia.org/wiki/Vanadium_redox_battery

    ne feledjuk, hogy a Tesla mar valodi forgalomban megy, voltak balesetek es ezek soran elkezdtek szetcincalni buntetougyileg es meg mindig allnak, mig ez a mit kuldtel csak koncepcio
  • Vol Jin #7
    Igen lemaradtál róla. Szerintem vagy fél éve volt cikk. Már ha ez az a folyadékos membránon áttolós rendszer, amit vagy magad töltöd fel, vagy feltöltve beletankolod a kocsiba, a lemerítettet meg leadod a kúton.

    Ha jól rémlik, két tartály van, és egy membránon átpréselve az anyagot úgy működik, mint az üzemanyagcellák, csak itt nem kipuffogás van vízként, hanem egy második tartályba gyűlik az anyag. Viszont a folyamat reverzibilis, azaz ha visszairányba áramoltatják a folyadékot, akkor áramot vesz fel, azaz elektromosan tölthetú a rendszer. De ha erre nincs ideje valakinek, akkor friss anyaggal is teletankolhatja a kocsit, miközben a lemerített folyadékot átvenni a kót, hogy feltöltse energiával. És ez az anyag nem mérgező meg nem savas.
  • johnfly #6
    Erről miért nem lehet olvasni az sg-n: http://www.nanoflowcell.com/en#quant
    ???????????????????????
    Vagy lemaradtam volna a cikkről, ami ezt taglalta?
  • BCs design #5
    elon musknak és a toyotának lehet hinni, főleg ha biztosra mondják
  • SupraMKIII #4
    Azért az hogy "fognak" és "építenek", nem ugyanaz... "fognak"-al van tele minden. Abból jut minden napra. de ha ezeknek csak a fele igaz lenne, már a holdon se férne el a sok új, csodálatos, korszakalkotó épület.
  • BCs design #3
    ez egy több éves hír egyébként, már egy éve is megmondták hogy giga gyárat fognak építeni