MTI

Megsemmisíti a szellemi tulajdonjogot sértő árukat a NAV

Az interneten keresztül külföldről rendelt áruk fokozott ellenőrzésére hívta fel a figyelmet Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert a szellemi tulajdonjogot sértő árut megsemmisítik.

Teleki József, a NAV Reptéri Főigazgatóságának főigazgatója a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a hatóságok visszatartják a vámkezelés során talált, feltehetően szellemi tulajdonjogot sértő árut, hiába fizette ki a terméket a vásárló. Amennyiben bebizonyosodik, hogy a termék valóban nem eredeti, megsemmisítik, ezért érdemes körültekintően vásárolni az interneten.Az EU-n kívüli országokból, interneten keresztül rendelt termékeket minden esetben vámkezelni kell. Ebben az évben a megnövekedett online vásárlások következtében a főigazgatóság 24 százalékkal több, 131 ezer import vámkezelést végzett.

Az elmúlt hónapokban 213 eljárás során több mint 33 ezer terméket foglaltak le a repülőtéren az áru hamis megjelölése miatt, 143 esetben már meg is semmisítették a termékeket - mondta a főigazgató. A likvidálás költségei - eddig csaknem 132,4 millió forint - a védjegyjogosultakat terhelik. A lefoglalt áruk többsége Kínából és Hongkongból származik, az előző évektől eltérően a ruházati termékek helyett leggyakrabban napszemüvegek, kozmetikai termékek, karórák és telefonok buktak meg az ellenőrzésen. Kiemelkedő eset volt az idén márciusban, amikor 118 darab iPhone megjelöléssel ellátott mobiltelefont foglalt le a hivatal, amelyeknek értéke összesen 15,794 millió forint volt.

A NAV tájékoztatása szerint tavaly 438 szellemi tulajdonjoggal érintett eljárás indult a repülőtéren, összesen 439,4 millió forint értékben foglaltak le hamis termékeket. Kínából 2013-ban 291 csomagban mintegy 5 tonna hamis ruházati termék érkezett, köztük Calvin Klein-, Prada-, Adidas- és Nike-hamisítványok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!