MTI

A netes rendelés vámkezelési rekordot ért el a reptéren

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) repülőtéri igazgatósága csaknem 6 millió küldeményt vámkezel havonta, tavaly novemberben és decemberben az e-kereskedelmi küldemények száma már elérte a havi 9 milliót - közölte az adóhivatal.

Magyarország földrajzi helyzetéből adódóan a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Közép-Kelet-Európa legnagyobb gyűjtő-elosztó központja lett, és egész Európát tekintve is az egyik legforgalmasabb csomópontja az e-kereskedelmi áruk szállításának, vámkezelésének. A NAV repülőtéri igazgatósága 2021. július 1-je óta mintegy 133 millió, interneten rendelt küldeményt vámkezelt. A tavalyi forgalom a 2022-eshez képest több mint a duplájára nőtt, azaz 2023-ban 81 millió csomag érkezett repülőn Budapestre - ismertetik a közleményben. A vámhatóság ellenőrzéseinek legfőbb célja az, hogy megakadályozza az állampolgárok egészségét, testi épségét veszélyeztető, illetve tiltó- és korlátozó rendelkezések hatálya alá tartozó áruk továbbjutását. Ilyenek például a fegyverek, a kábítószerek, az új típusú dizájnerdrogok, a Magyarországon nem engedélyezett gyógyszerek, illetve a szellemi tulajdonjogot sértő termékek - írják a közleményben.

Az ellenőrzéseknél Magyarország és az Európai Unió pénzügyi érdekeit is védik azzal, hogy vizsgálják a megrendelt áruk értékét, valamint azt, hogy a feladó a vásárláskor megadott, valós összeget szerepelteti-e nyilatkozatában. Bár nem kötelező, de ajánlatos a vásárlási link elmentése, és az online, illetve az áruval érkező számla megőrzése - hívta fel a figyelmet a NAV. Az e-kereskedelmi forgalomban a jogellenes küldemények többsége szellemi tulajdonjogot sért. A NAV 2023-ban 34 ezer 500 hamis terméket szűrt ki. Ezek között voltak népszerű sportmárkák hamisítványai, például Nike-utánzatú cipők és pólók, és slágerterméknek számítanak a táskák, órák, bizsuk, de a gépjárműfelni-kupakok, a telefontartozékok is előkelő helyen szerepelnek a hamis áruk toplistáján - olvasható a közleményben.

Többször találnak a vámosok hamisított gyermekjátékot is, ami leggyakrabban Lego-termékként kerül a boltokba. Ezek nemcsak kockázatosak, mert a jogtulajdonosnak jelentős anyagi kárt okoznak, hanem veszélyesek is azért, mert a gyártáskor nem alkalmazzák azokat a biztonsági követelményeket, amiket az eredeti terméknél - hívták fel a figyelmet. Az ismeretlen alapanyagok a gyermekek életét is veszélyeztethetik, a gyenge utánzatokból letörő, leszakadó műanyag-, fém- és textildarabok lenyelése akár fulladást is okozhat. A NAV 2023-ban 55 Európai Unión kívülről, azaz harmadik országból érkezett e-kereskedelemi küldeménynél derített fel kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményt, 11 csomagban talált dizájnerdrogokat, 33 esetben pedig illegális gyógyszerek kerültek elő - tájékoztatott a NAV.

Javasolják a közleményben, hogy senki ne vásároljon ismeretlen vegyi anyagokat árusító weboldalakon, és gyógyszereket, étrendkiegészítőket mindenki csak EU-s tanúsítvánnyal ellátott felületekről rendeljen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Fefy #2
    Ez az egyik, amit írtál, a másik hogy felnőtt nem vehet magának LEGO utánzatú építőkockákat töredék áron?
    Ezen felül ha csak annyi szerepel a leírásban, hogy plastic building blocks és sehol nincs beleírva, hogy LEGO compatible building blocks, akkor miről is beszélünk?
    Nálam a hamisítvány az azt jelenti, hogy eredeti néven hirdeti magát, vagy legalábbis megpróbálja eredetiként eladni magát. Ami viszont csak úgy néz ki, de nem is próbálják meg eredetinek feltüntetni, azzal mi is a baj?
  • Arnika19 #1
    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) repülőtéri igazgatósága csaknem 6 millió küldeményt vámkezel havonta, tavaly novemberben és decemberben az e-kereskedelmi küldemények száma már elérte a havi 9 milliót - közölte az adóhivatal.
    Ne fárasszatok már, a kereskedők által beküldött áfa igazolásos vám-árúnyilatkozatokat eltárolja a programotok, az áfát meg küldik a külföldi adóhivatalok, lóf@szt dolgoztok vele, pont az volt a lényege az 2021-es átállásnak hogy elektronikusan menjenek a dolgok, mert ugye 150 €-i ami vámmentes azon nem kell "vámkezelni" semmit, tipikus NER cég, nagyobbítja a valójában semmittevést.
    Kínában is lehet játék kockákat gyártani és forgalmazni, nem csak a Lego-nak van rá joga, ez is gumicsont téma. Van olyan kínai játékgyártó aki jobb készleteteket készít, a Lego meg csak irigykedik az ötlethiánya miatt. Nem minden hamisítvány ami egyberakható műanyag kocka.
    Utoljára szerkesztette: Arnika19, 2024.01.12. 17:22:03