Gyurkity Péter

Bemutatkozott az OnePlus One

A kínai gyártó elérhetővé tette a hardveres specifikációt, az első képeket, valamint a várható árakat is.

Az elmúlt hetekben visszatérő témának számított az Oppo egykori szakemberei által alapított, szintén kínai illetőségű OnePlus brutálisnak ígért okostelefonja, pontosabban annak várható megjelenése, amitől az illetékesek a riválisok csúcskategóriás megoldásainak gyors feledésbe merülését remélték. A bemutatóra most végre sor került, az árakat is megismerhettük, ám a megjelenés picit még odébb van. Az One névre keresztelt okostelefon (nem összetévesztendő a HTC azonos nevű megoldásával) végül a korábban kiszivárgott jellemzőket kapta. A Qualcomm legfrissebb, 2,5 GHz-en futó négymagos Snapdragon 801 chipje mellett megtalálható itt az Adreno 330 grafikus vezérlő, 3 GB RAM, az 5,5 hüvelykes IPS-kijelző (amely 1080p felbontást támogat), a 3100 mAh-s akkumulátor, valamint a 13 és 5 megapixeles kamera, amelyek közül a hátoldali példány 4K-felbontású videók rögzítésére is alkalmas. A listán emellett NFC, dual-band WiFi, Bluetooth 4.1, GPS, a nemzetközi változat esetében pedig LTE-elérés is szerepel.

A szoftveres oldalon - ahogy azt már korábban szintén leírtuk - nem a hivatalos Android, hanem annak módosított változata, a CyanogenMod 11S fut (az "S" az One részére biztosított változtatások jelenlétére utal), ez természetesen az Android 4.4-en alapul. Itt egyebek mellett SMS-titkosítást, további sémákat, az alkalmazásoknál jobb adatvédelmet, fájlkezelőt, valamint javított kamera appot kapunk, érintés nélküli vezérlés kíséretében.

Ennél is fontosabb azonban a kereskedelmi ár, amely agresszívnak mondható. A 16 GB-os belső tárolóval ellátott példány 269 eurót kóstál majd, míg a 64 GB-os változat ára 300 euró lesz. A megjelenés a második negyedévben esedékes. A cég egy érdekes promóció keretében 1 dollárért is kínálja telefonját, legalábbis azon első 100 vásárló részére, akik videóra veszik, miként zúzzák darabokra jelenlegi készüléküket - a lépés nem éppen zöld szempontokat helyez előtérbe, de akár sikeres is lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gery13 #2
    ha kiínából lerendeled max + 10 vám nélkül + 30k vámmal.
    mindenképpen megéri.
    biztos dual sim-es, hálózatfüggetlen.
  • wraithLord #1
    "az One"? Mi van...?

    A nem éppen zöld még hagyján, de értelmesnek pláne nem nevezném.

    A specifikációi alapján nem is olyan sok az a 300 EUR. Más kérdés, hogy itthon mennyibe fog kerülni.