Berta Sándor

Véget ért a tabletek aranykora

Zal Bilimoria, az Andreessen Horowitz kockázatitőke-társaság egyik partnere érdekes véleményt fogalmazott meg a tábla PC-k jövőjéről.

A szakember 2011-ben még a Netflix mobil üzletekért felelős vezetőjeként dolgozott. Bilimoria a Our Love Affair With the Tablet Is Over című cikkében kiemelte: hamarosan véget érhet a táblagépek aranykora, s mindez csupán négy évvel azután következhet be, hogy Steve Jobs bemutatta az első iPad készüléket.

Az Andreessen Horowitz partnere szerint a legtöbb embernek alapvetően két elsődleges számítástechnikai eszközre van szüksége: egy olyanra, amit a zsebében (táskájában) hordhat, vagyis egy okostelefonra és egy olyanra, mit az asztalán használhat. A táblákkal az a legnagyobb probléma, hogy nem eléggé hordozhatók és ráadásul nem is túl sokoldalúak. További gond, hogy ugyan kiegészíthetők billentyűzettel, de ettől még egyik tábla PC sem válik notebookká, vagyis igazán egyik kategóriába sem illeszthetők be.

Bilimoria éppen ezért inkább arra számít, hogy folytatódik az okostelefonok és a táblagépek összeolvadása, vagyis egyre több úgynevezett phablet jelenhet meg a piacon. Ez a trend már kiválóan megfigyelhető például Kínában és Ázsia más államaiban. A táblák ugyanakkor nem fognak teljesen eltűnni a boltokból, de a jövőben egy célra használható készülékké változhatnak, amelyek például a konyhában vagy iskolában juthatnak főszerephez. Ezeken a helyeken ugyanis nincsen feltétlenül szükség a (kiegészítő) billentyűzetekre, mert azok inkább zavaróak, mint hasznosak, a nagy kijelzők viszont praktikusak lehetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • matatom #11
    Attilawap: Szinte biztosan igazad van, de én nem Magyarországról, hanem az általános világtrendröl beszéltem. Elöbb-utóbb azonban Magyarországon is begyürüzik. A klasszikus PC-k egyre inkább csak az extrém hardverigény és modularitást igénylö munkához kellenek majd. A tendencia viszont az asztali PC piac erös leépülését mutatja. Nyiván mint minden változás ez is a fejlett országokból indul, és eltart egy ideig míg kifejti hatásását a kisebb, fejletlenebb piacokon is.

    Egyre több a laptop a munkahelyeken (jellemzöen nyugaton), és egyre nagyobb mértéket ölt az othoni munka is. Hála a vállalati laptopoknak, a vituális hálózatoknak és a nagy sávszélességnek egyre kevésbé jelent gondot mobilitás megvalósítása. Ahol ez megoldható és szükséges, ott bizony ki is váltják lassan még céges szinten is az asztali gépeket a hordozható megoldások, elsösorban laptopok. Az otthoni mobilitásra és kényelemre való igény pedig szintén a desktop PC gyilkosává válik.
  • rajdi #10
    A cikk pont rólam szól. A PC mellett van tabletem és mobilom is, de amikor a 4,2"-ról átpártoltam a G2-esem 5,2"-jára, egyszer csak azt vettem észre hogy tényleg nem használom a tabot. Napi használatból heti 2-3 alkalom lett. Persze nem mondom hogy én vagyok az átlag júzer, de az milyen már, hogy itt (és más platformokon is) megmondja pár sárvérű panelproli, hogy a telómnak semmi létjogosultsága nincsen, és szüntessék be a gyártását, mert nem fér el a cicanadrágjuk zsebében... 4"on a GPS nem karrier, vezetés közben pláne, mégsem osztom a népet hogy dobják ki az Xperia minijüket mert az csak S.O.S. telefon...
  • nextman #9
    Lehet, hogy a nagy boom lecseng, de a piaca stabilan meglesz meg sokaig.
    Az ujdonsag kategoriabol atvonul a megszokott eskozok kategoriaba, de meg nem szunnek a tabletek, ebben biztos vagyok.
    Amugy van meg benne fejlesztesi lehetoseg, szerintem ugy kene megcsinalni, mint az okori tekercseket, hogy osszegongyolithetoek es kihajtogathatoak legyenek, ugy sokkal kevesebb helyet foglalnanak:) Persze ez ma meg felig meddig scifi.
  • asgh #8
    @Attilawap:
    "Az asztali PC ár/teljesítmény arányban még mindig verhetetlen."

    Elfelejtetted hozzátenni, hogy "munkára". A PC irodai és nem háztartási eszköz. Aki irodai munkákat akar végezni, az nyilván sosem fog lemondani a PC-ről, mert a PC-t pont arra találták ki.
    A háztartásokban viszont nem az a kérdés, hogy a számítógép a lehető legerősebb-e, hanem hogy x feladatra _elég_ erős-e. Innentől viszont a nettó ár/teljesítmény mutató nem írja le megfelelően, hogy melyik eszköz a legjobb megoldás az otthoni környezetben.
    A tabletek és az olcsó laptopok olyan tulajdonságokkal bírnak, amik az otthoni felhasználásban durva versenyelőnyt jelentenek a PC-vel szemben. Pl. design, hordozhatóság, gyors rendelkezésre állás, hülyebiztos kezelhetőség.
    Azoknak, akik nem _akarják_ megtanulni a számítógépeket rendesen használni, hanem videotelefonálni, filmet nézni, levelezni, stb. akarnak, azoknak a PC eddig is nyűg volt és ezután is az lesz.
    Ahogyan az autóiparban is külön váltak a munkagépek és a városi autók, úgy a számítástechnikában is bekövetkezett ez a kor, csak még nem mindenki szokott hozzá.
  • TomecK #7
    A legnagyobb kapható notebook vinyó még csak 2 TB, az kb. 45 ezer. Egyébként egyetértek veled, én sem vagyok notebook párti.
  • Attilawap #6
    matadom: Szerintem azért az túlzás, hogy egyre többen használnak erősebb laptopot a PC kiváltására, hiszen az többe kerülne, mintha egy asztali PC-t fejlesztettek volna tovább. Amerikában, meg olyan országokban, amik gazdagabbak, lehet, hogy ez a divat, de olyan országokban, mint pl. Magyarország nem hinném, hogy erősebb laptopot vennének mondjuk HD, 4K videók vágására, konvertálására. Az asztali PC ár/teljesítmény arányban még mindig verhetetlen.
    Ui.: Nemrég vettem 3TB-os Toshiba vinyót asztali gépbe, 27000 Ft-ba került. Na mennyibe kerülne ugyan ez vagy hasonló egy Laptop-ba konfigként?
  • matatom #5
    Szerintem a nagy átlagnál a telefon méretét a nadrágzseb mérete fogja limitálni ami 4"-6", azaz a phablet határán mozognak majd. Távolabbi jövö a flexibilis kijelzöknek köszönhetö megnövelhetö képernyöméret (kinyitom, kihúzom stb.), de ez még alaposan át fogja majd rázni a piacot ha beindul.

    Nyilván lesz még piaca a 6"-7"-os phableteknek a 7"-12"-os tableteknek és a 4" alatti "kis" telefonoknak is, de a piacon nem ez lesz a mérvadó. Valóban esik a kereslet irántuk, és kisebb arányban is használják öket az emberek, mint a phablet kategóriát. Tessék csak saját szemmel megbizonyosodni róla.

    Asztali gép helyett pedig egyre többen használnak valamivel erösebb laptopot, amit ha kell rákötnek egy nagyobb monitorra munkához. A kifejezett netbook kategória kezd erösen olvadni, méghozzá három irányba szétszórva a potenciális vásárlókat. Egy részük tabletet egy részük convertible és egy részük gyengébb hardverü latopot vesz, és persze plusz negyedikként ne feledjük a föleg amerikában népszerü chromebookokat sem. Itt a legnagyobb potenciál a növekedésre a convertible-ekben van.

    Mindamellett nem kell pánikolni azoknak akiknek ez nem tetszik, meg foja találni a számítását a kisebb telefon + tablet, vagy egyéb kombinációt kedvelö közönség is. Lehet nem ezek körül lesz a legnagyobb csinnadratta, de hát a gyártók arra teszik a hangsúlyt, amit a lgjobban el lehet adni, és ha a nép jelenleg a phableteket veszi, hát...
  • grebber #4
    Hülyeség, csak sajnos a gyártók így látják ezért lesznek a mobilok is lassan ház méretűek,hogy pusztulna el az összes aki kitalálta és gyártja őket!
  • lamer the true #3
    Kár ágálni, a nagyobb jobb :)
  • zola2000 #2
    #1: Igazad van, de ilyenkor kell arra gondolni, hogy hogyan gondolkozik az egyszeri átlag ember: 5 collos "telefon" még belefér a telefon kategóriába, és már jó multimédiára is -a legtöbb embernek-