MTI

Két új atomreaktort épít fel Pakson a Roszatom

A nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodás Magyarország és az Oroszországi Föderáció között, amelyet a Moszkva környéki novo-ogarjevói államfői rezidencián írtak alá a két ország képviselői.

Magyar részről Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, míg orosz részről Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke írta alá az egyezményt Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő jelenlétében. Ezt követően az orosz elnök elmondta: atomerőművi energiablokkok megépítéséről állapodtak meg. A politikus hozzátette, hogy a Paksi Atomerőmű a magyar elektromos áramtermelés 40 százalékát adja. Orbán Viktor magyar kormányfő azt mondta: kiváló szakmai megállapodást kötöttek.

"Oroszország hitelt nyújt Magyarországnak a paksi erőmű két új reaktorának megépítéséhez" - közölte Szergej Kirijenko, a Roszatom vezetője. "A kölcsön összegéről még nem született döntés" - mondta újságíróknak az orosz nukleáris energetikai iparágat összefogó és felügyelő állami vállalat (Roszatom) vezetője azt követően, hogy Moszkvában magyar-orosz kormányközi megállapodást írtak alá a nukleáris energia békés célú felhasználásáról. Emlékeztetett, hogy először az államközi megállapodást kell aláírni, és ezzel párhuzamosan, már az utolsó simításokat végzik a pénzügyminisztériumokban a hitelszerződésen. Egyelőre 10 milliárd euróban (háromezermilliárd forint) állapították meg a hitel felső határát, de ennél alacsonyabb lesz a végleges összeg.


"A projekt pontos költségét a műszaki szakemberek tudják megállapítani, de a munka még csak most kezdődik. A szerződéses összeget az árak és az atomerőmű technikai paraméterei alapján kalkulálják ki. A paksi erőmű bővítéséről szóló előszerződésnek három iránya van: a reaktorok megépítése, a fűtőanyag szállítása és a szervizszolgálat" - mondta el Szergej Kirijenko. Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy az új reaktorokkal megduplázódik a paksi atomerőmű jelenlegi, 2 gigawattos teljesítménye. A megállapodást egyedülállónak nevezve rámutatott, hogy a munka több mint 40 százalékát a magyar fél végzi el. "Mintegy 3 milliárd dollárt költ a magyar fél munkahelyek megőrzésére" - mondta Putyin, hozzátéve, hogy csak a költségvetés adóbevételei több mint egymilliárd dollárra rúgnak majd.

Az orosz fél és a magyar kormány közötti munkabizottságot vezető Lázár János újságírók előtt hangsúlyozta: az elkészült erőmű magyar állami tulajdonban marad. Tájékoztatása szerint az új blokkok egyenként 1200 megawattosak lesznek. Az engedélyezési eljárás másfél év, az építési idő pedig a megállapodástól számított tíz év. A reaktorok élettartama hatvan év. Az erőműbővítés technológiai-gazdasági konstrukcióját a magyar kormány megküldte Brüsszelnek, amely nem emelt ellene vétót - közölte az államtitkár, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a beruházással éves szinten akár egy százalékkal is bővülhet a bruttó hazai termék (GDP), tízezer új munkahely jöhet létre, a projektben pedig várhatóan 40 százalékos lesz a magyar vállalkozói rész. A Roszatomnak már idén legalább ezer embert kell majd foglalkoztatnia a beruházáshoz - ismertette az adatokat.


Az építkezés költségének 80 százalékát fedezi majd az Oroszországgal kötendő pénzügyi megállapodás, a maradék 20 százalékot - a tízéves építési futamidő utolsó szakaszában - Magyarországnak kell finanszíroznia - mondta Lázár János. Hozzátette, hogy az orosz államközi hitel pénzügyi feltételeinek a mindenkori pénzpiaci viszonyoknál kedvezőbbeknek kell lenniük. Arra a kérdésre, hogy a kölcsön hogyan befolyásolja a magyar államadósság-mutatót, azt válaszolta: "szép számaink lesznek". Magyarország a megépítés után fog törleszteni, így ez nem a következő tíz évben jelent terhet a költségvetésnek - közölte, elképzelhetetlennek nevezve ugyanakkor, hogy az erőműbővítés ne hozná be az árát.

Az államtitkár közölte, hogy az erőmű működéséhez szükséges nukleáris üzemanyag szállításáról is megállapodást kötnek az orosz féllel. A magyar álláspont értelmében Magyarország addig biztosít az oroszoknak nukleárisüzemanyag-szállítási szerződést, amíg az elhasznált nukleáris fűtőanyagot elviszi az orosz partner - tájékozatott. Szavai szerint "első körben" ez egy húsz évre tervezett megállapodás, amely azonban meghosszabbítható. A mostani megállapodás indoklásául kifejtette: a legbiztonságosabb erőművek közé tartozó paksi létesítmény jelenlegi blokkjainak 2037-ig van engedélyük, de a kapacitást már 2032-től el kell kezdeni csökkenteni, hasonlóan más erőművekéhez, és ez energiahiányt okozna.

Magyarországnak ugyanakkor a legolcsóbb energiaforrása ma a paksi erőmű, amely éves szinten az ország energiaszükségletének 40 százalékát biztosítja - ismertette az államtitkár, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a jövőben jelentősen nő majd az energiaigény, márpedig sem a lakosságnál, sem az iparnál nem lehet lemondani a Pakson előállított olcsó áramról. A paksi erőmű által előállított energia nélkül Magyarország "nem tud olcsó áramot biztosítani sem a lakosságnak, sem az iparnak" - tette egyértelművé, hangsúlyozva, hogy az ország következő 10-20 éves versenyképességében az áram ára meghatározó tényező lesz. Rámutatott, hogy ha 2032-től nem kell csökkenteni a paksi kapacitást, akkor is szükség lesz körülbelül 40 százaléknyi megújuló energiaforrásra. Az államtitkár elmondta, a Roszatom-beruházással nagyjából 50 százalék fölé emelkedik az az arány, amelyet Paks fedez az ország energiaszükségletéből.


Jelezte, a magyar kabinet az Oroszországgal megkötött nemzetközi szerződést és a hozzá csatlakozó szerződéstervezeteket benyújtja majd a parlamentnek jóváhagyásra, ahol részletesen ismertetni fogja a konstrukciót. Arra a kérdésre, miért tekintettek el a tendertől, azt válaszolta: nincs olyan ok, amely miatt fel kellene adni a nukleáris energetikai együttműködést az oroszokkal. Ráadásul kockázatos lenne egy másik technológiát alkalmazni az "orosz bázison" működő magyar erőműnél, ezért az ország biztonsága érdekében az oroszokkal való együttműködés folytatása a legbiztonságosabb megoldás - magyarázta, azt is hozzátéve, hogy az említett orosz hitel kondícióival "Magyarország az elmúlt évtizedek legjobb üzletét csinálja". Lázár János végül a magyar-orosz kapcsolatot úgy jellemezte, mint "egy egyre jobban működő érdekházasság, ami egyre magasabb élvezetet jelent a feleknek".

Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy hozzák nyilvánosságra az Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő jelenlétében aláírt, a paksi erőművi blokkok megépítéséről szóló megállapodás részleteit. Szél Bernadett, a párt társelnöke szerint az előzményeket látva fennáll annak a veszélye, hogy "Orbán Viktor gyakorlatilag eladja az oroszoknak Magyarországot". Hangsúlyozta, egyelőre nem látják, hogy pontosan mit írtak alá Moszkvában, ezért az LMP minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a megállapodás teljes szövege nyilvánosságra kerüljön. Szerinte egy normális országban társadalmi és politikai vitát kellett volna tartani a kérdésről, de ez Magyarországon nem történt meg. Az ellenzéki párt a Facebookon petíciót indított és tüntetést is szervez az ügyben - jelentette be.

Az Együtt-PM szintén a paksi erőműblokkok építésével kapcsolatos magyar-orosz megállapodás haladéktalan nyilvánosságra hozatalát követeli, a pártszövetség szerint ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök az aláírással átlépte a törvényesség határát. Jávor Benedek független országgyűlési képviselő a pártszövetség álláspontját ismertető közleményében azt írta: a magyar jogszabályok, az érvényben lévő országgyűlési határozatok és ombudsmani állásfoglalás alapján Orbán Viktornak nem volt joga megállapodást kötni a bővítés legfontosabb paramétereiről.

A parlamenti felhatalmazás nélkül, titokban és ismeretlen feltételekkel kötött egyezség szerinte érvénytelen; azt a következő kormánynak fel kell mondania, és az eddig elmaradt vizsgálatok eredményének ismeretében, szakmai, társadalmi és politikai vitát követően újra vissza kell térni az erőmű bővítésének kérdésére. A hatásvizsgálat, nemzetközi tender és az ajánlatok megversenyeztetése nélkül megszületett egyezség nem a magyar társadalom, hanem "a kapuzárási pánikban lévő Orbán-kormány és a fideszes gazdasági holdudvar érdekeit szolgálja". Az Együtt-PM a rendelkezésére álló összes parlamenti és jogi eszközt igénybe veszi a megállapodás teljes tartalmának megismerése és a törvénytelen kontraktus meghiúsítása érdekében. "Orbán Viktor kabinetjét pedig felszólítjuk, hogy a választásokig hátralévő időben tartózkodjanak az állami vagyon felélését és a jövő elherdálását célzó, az ország eladósítását szolgáló további felelőtlen lépésektől" - fogalmazott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • atteszhun #66
    A Paks 2-vel kapcsolatban nekem csak az a gondom, hogy mi magyarok -bután- ebből is politikát csinálunk, pedig nagyon nem lenne szabad. Olvasgatom a sok cikket, fórumhozzászólásokat és szinte mindenhol egymás nyakának esnek magyarok-magyarokkal. Ez elkeserítő és szégyen.
    A régi rendszernek az mindenképpen egy előnye volt, hogy központilag, szakemberek döntöttek az felől, hogy kell, vagy sem egy erőmű és miután döntöttek felépítették mégpedig úgy ahogy kell. Most pedig az van, hogy politikát csinálnak e-kérdésből és félek, hogy ha majd építik sokkal több lesz a pénzmosás és korrupció mint annak idején az elsőnél. Káosz van ebben a honban. Én úgy gondolom, hogy egyértelmű az, hogy meg kell építeni. A világ -akárcsak hazánké- energiaéhsége nő, az olaj fogyóban, egyre több az elektromos-energiát használó berendezés, jönnek majd az ilyen közlekedési járművek is, egyre több már nálunk is a légkondicionáló is amik sok áramot fogyasztanak, stb, stb. Mondogatják, hogy „alternatíva” megoldások. Igen, de azok sem kerülnének kecsesebbe. Ha megépül a Paks 2, akkor energiaszükséglet szempontjából lényegesen kevésbé fogunk függni a környező országoktól és ez már önmagában egy lényeges szempont. Maga az építés is sok munkahelyet teremtene, akárcsak aztán az üzemeltetés, sok-sok család örömére. De egy a lényeg: a politika hozzácsatolása mindenképpen a lehető legkárosabb az egészre nézve.
  • NEXUS6 #65
    Az olajcsúcsról meg annyit, hogy technológiai korlátok miatt jelenleg a légköri CO2-ből, meg vízből, meg átramból előállított szénhidrogénnel hajtott autó kb ott van, mint a villanykocsi. Sajna továbbra sincs áttörés az akkumulátor fronton.

    Nem beszélve a pár száz évre még elegendő szénről, amiből szintén lehet folyékony energiahordozót csinálni. Már a németek is csinálták, csak a szövetségesek szétbombázták.

    Nincs áttörés a fúziós oldalon sem, meg máshol sem igazán. De ha lenne is a költségek, az új technológiák bevezetésének környezeti hatásai kb ugyan ott lennének, mint a jelenlegi fosszilis alapú energia termelésé.

    Nincsenek csodák.
  • Tetsuo #64
    Kevesebbet kell importálnunk. Hosszútávon pedig mindenképpen nő a beruházásigény, ahogy az energiaigény is.
    Emellett egyszer csak tényleg elérjük az olajcsúcsot ill. a közlekdésben is egyre inkább az elektromos áramra lesz igény, mintsem a közvetlen fosszilis üzemanyagra.
  • Molnibalage #63
    Nem Anglia a téma, hanem kis hazánk...
  • Tetsuo #62
    Dehogynem. Itt Nagy Britanniában a házak (szerintem) 30%-ában nincsen gáz. Én is villannyal fűtök (albérlőként) és az ezelőtti házakban is több helyen.
  • Tetsuo #61
    Atompárti, mint minden értelmes ember, jelenleg.
  • Molnibalage #60
    Ezt kérlek fejtsd ki. Egy üzemelő atomerőmű esetén a fűtőelemek bárhonnan beszerezhető, és a karbantartás is nagyrészt önerőből megoldható. A gáz meg a távvezetéken jön, ami egy irányból való függést jelent. Elméletlben vehetnénk akár norvég gázt is, csak olyan drágán jönne ide, hogy nem éri meg. (A távvezetéki rendszerek egyre inkább összekapcsolósnak.)
  • Krucifix088 #59
    Ettől még nem oldódott meg az ország energiafüggősége ezután még inkább ki vagyunk szolgáltatva az oroszoknak.Erős túlzással,de tényleg az oroszok markában vagyunk. Oroszország belpolitikai stabilitása kihat majd a mi országunkra.Az egésznek KGST szaga van.Ruszkik vissza! az Orbán kormány új jelszava??
    Nem érzem,hogy ez Magyarországnak sok sikert hozna a jövőben:S
  • cylonflatus #58
    "Történik valami, ami Magyarországon mindannyiunk számára figyelmeztető lecke. Anélkül, hogy külpolitikai kalandokba bocsátkoznék, szeretném Önöket tájékoztatni arról, hogy Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen. A magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen. Tíz évre titkosított, hosszú távra szóló szerződést köt Oroszországgal a XXI. századot és a magyar nép, a teljes Kárpát-medencei életét döntően meghatározó kérdésben: az energia kérdésében. Úgyhogy arról mi semmit nem tudunk. Ez figyelmeztet bennünket arra, hogy miközben itt a gyakorlati együttműködés kérdéseinek feszegetésével töltjük majd az időnket, van még teendő; a rendszerváltás korából, az előző rendszerből itt maradt romok eltakarítása, kártékony, rossz politikai reflexek és mentalitások eltakarítása..."
    Na ki mondta ezt 2008-ban?
  • Renegade #57
    nagyon korrekt, érthető összefoglaló :)