Gyurkity Péter

Intel alapú Firefox telefon érkezőben

A Geeksphone sorrendben harmadik telefonján dolgozik, amely már az Intel chipjére épülne.

A Firefox OS alá készülő okostelefonok rajtjáról annak idején mi is beszámoltunk, ezen a téren elsősorban a kínai ZTE vitézkedett kitartóan. Júliusban a Geeksphone is bejelentette saját, immár a végfelhasználóknak szánt megoldását, most pedig sorrendben harmadik készüléküket mutatnák be.

A jelenleg megvásárolható Peak és Keon mellett ugyanis egy harmadik példány is hamarosan befut majd, ez azonban eltér majd a család első két tagjától, hiszen az Intel chipjére támaszkodik. A készítők által nemes egyszerűséggel csak Forradalom (Revolution) névvel jellemzett fejlesztés révén már lehetőségünk lesz a Firefox mellett egy ettől eltérő szoftvert futtatni a telefonon, bár erről egyelőre csak annyit tudunk, hogy ez az Android egy közelebbről meg nem határozott változata lenne. A másik fontos változás, hogy ezúttal az Intel Atom Z2560 chip köré épül a megoldás, amely 1,6 Ghz-en fut majd.

A fenti processzorhoz egy 4,7 hüvelykes, qHD-felbontást (960 x 540 pixel) támogató IPS-kijelző párosul, míg a teljes listán emellett egy 8 megapixeles hátoldali kamera, a PowerVR SGX544 grafikus vezérlő, egy 2000 mAh-s akkumulátor, valamint alapesetben a Mozilla Open Web technológiára épülő Boot2Geck szoftver lesz megtalálható, amire többek között azért van szükség, mert az Intel hivatalosan nem a Mozilla partnere.

A spanyol cég az első negyedévben mutatná be a készüléket, ez azonban már most előrendelhető, 149 eurós áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    Az Gecko az a FFOS eredeti neve. A nem hivatalos partner meg azt jelenti hogy csak unlock-olt rendszeren indul el a linux, mert az intel nem hajlando alairni az os-t.

    Egy ARM-os Raspberry PI-os linuxos telefonnak tobb ertelme lenne, a pixel gui amugy is jobb. Persze amiota az ARM-ot megvette a kinai allam...
  • tomcsa4 #4
    Anno 5 éven át használtam az FF-ot. 2007-ben váltottam le a Vistával. Egy kalap szar lett. Még ma is az. Szóval nálam nem indul akkora elánnal az FF OS.
  • MANOWAR #3
    Sok embernek belopta a szivebe magat az FF bongeszoje igen rovid ido alatt amikor elindult, ha ugyan ezzel az elonyokkel rajtol az FF OS is akkor nem is olyan rossz.
  • wraithLord #2
    Max átnevezik FirefOS-nak. Bocsánat. :D
  • MsUser #1
    Az Intel is szeletet akar a Mobil tortából és a Róka is erőlködik, jó vége lesz ennek?