SG.hu

A Grammy muszájból engedélyezi az MI-t

Harvey Mason Jr. a Recording Academy vezérigazgatója nagy port kavart, amikor bejelentette, hogy a szervezet rangos Grammy-díjátadóján végre elfogadják a mesterséges intelligenciával készült zenéket. Az emberek először zavarba jöttek, majd Mason tisztázta: úgy értette, hogy csak emberek pályázhatnak a díjakra, de a kreatív folyamat során a mesterséges intelligencia is felhasználható. "Ez egy nagyon finom határvonal, de ez még alakulni fog. Remélem, hogy továbbra is a legmagasabb szinten tudjuk ünnepelni az emberi kreativitást.” -mondta.

A mesterséges intelligencia térhódítása felemészti a művészeteket. Az ágazatban mindenki azon gondolkodik: Vajon a mesterséges intelligencia felvált engem? Mi lesz a szerzői jogokkal? A jogdíjakkal? A kemény munkával, amit a mesterségembe fektettem? Mason szerint az iparágat sújtó aggodalmak valósak. A többség fél és ideges, míg mások izgatottak és optimisták. Egyes művészek felszólító leveleket küldenek, hogy eltávolíttassák az engedélyük nélkül készült anyagokat, míg mások elfogadják az MI-verzióikat - mindaddig, amíg fizetést kapnak érte. A mesterséges intelligenciát már most is használják a zenében, leginkább a hangok masteringje és kiegyenlítése során, mondta Mason.

Az iparágban jelenleg a legnagyobb gondot az jelenti, hogy az emberek és az MI külön-külön kapják meg a hivatkozásokat, és hogy az emberek tisztességes fizetést kapjanak, legyen szó akár a szerzői jogokról, akár a művész képmásáról. Az egész iparágban biztosítani kell ezt a védelmet. Mason azért indította el a Human Artistry Campaign (Emberi művészet kampány) elnevezésű kezdeményezést, hogy foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel, és több védőkorlátot szorgalmazzon a mesterséges intelligencia használata körül. Részt vett a Tennessee államban elfogadott ELVIS-törvény kidolgozásában, amely nagyobb védelmet biztosít a művészeknek a hangjuk jogosulatlan felhasználásával szemben. Támogatja továbbá a No AI Fraud Act és a No FAKES Act nevű törvényt, amelyek megvédik az alkotók képmását az MI-hamisításokkal szemben.

Ez egy sürgető ügy, amely gyorsabban halad, mint a törvény. Nemrég Donald Trump kényes jogi helyzetbe került, miután Taylor Swiftről készült, nem engedélyezett MI-képeket használt az elnökválasztási kampánya népszerűsítéséhez. Az ELVIS-törvény annyira új, hogy nincs precedens arra, hogyan lehetne használni egy Swifthez hasonló művész védelmére ebben a helyzetben. Az Egyesült Államokban a mesterséges intelligencia egyes képviselői a technológia korai szakaszára tekintettel a laissez-faire, azaz az élni és élni hagyni hozzáállást támogatják, és úgy vélik, hogy a túl sok védőkorlát akadályozhatja az innovációt. Mások társadalmi szempontból vizsgálják a kérdést, és védelmet szeretnének az ellen a hatás ellen, amelyet az ellenőrizetlen mesterséges intelligencia gyakorolhat az emberekre.


Harvey Mason

"Teljes szívemből hiszem, hogy a mesterséges intelligenciának a zenében nem is kellene léteznie” - mondta Devante, the Artist zenész. "A mesterséges intelligenciát tényleg csak egyszerű napi feladatokra kellene használni. Művészként az 'MI átveszi az uralmat a világ felett' felfogás nagyon is valós manapság. A zene az én világom, és most már nagyon könnyű valakinek olyan dolgokat készítenie, amihez nekem az egész életem kellett”. Devante úgy érzi, hogy nincs összhang aközött, amit a mesterséges intelligencia szabályozására tesznek, és aközött, amit tenni kellene. Azt szeretné, ha az MI fejlődését lelassítanák, vagy olyan innovációt látna, amely segíthet a zene védelmében, például egy olyan szűrőt, amely képes megkülönböztetni az MI vokálokat az emberi hangoktól.

2020-ban, amikor Mason először lett a Recording Academy elnöke, a mesterséges intelligencia még nem volt téma. Aztán 2023 körül minden elkezdett megváltozni. Egy Drake és The Weeknd hangján képzett, nem engedélyezett MI vokál vírusszerűen terjedt el. A rajongók imádták, és a dal készítője arról beszélt, hogy esetleg benevezi a dalt a Grammyre. Az Akadémiának gyorsan kellett cselekednie, olyasmivel kellett szembenéznie, amivel korábban még soha. "Ez volt az a pont, amikor elkezdtünk nagyon odafigyelni rá” - mondta Mason. A dalt a Grammy-díjra alkalmatlannak ítélték, és levették, de az öröksége tovább él. Az azóta történt legnagyobb hírverést kiváltó MI-helyzet ironikus módon szintén Drake-et érintette. A Drake-Kendrick Lamar viszály során Drake a néhai hip-hop ikon Tupac engedély nélküli MI vokálját használta fel Lamar ellen, és Tupac örököse azonnal perrel fenyegette meg, amiért engedély nélkül használta azt.

Eközben Metro Boomin producer, akinek szintén vannak ellenérzései Drake-kel szemben, készített egy MI dalt „BBL Drizzy” címmel, amelyről a rajongók még azután is áradoztak, hogy megtudták, hogy MI volt. Mason szerint a fogyasztók nem mindig fogják tudni, ha valami mesterséges intelligencia - és nem is mindig nézik végig a stáblistát, hogy megtudják. Mason szerint sok fogyasztót nem nagyon érdekel, hogy a zenében mesterséges intelligenciát használnak-e. Ez egy újabb ok arra, hogy miért olyan fontos az alkotók védelme. "Nem hiszem, hogy az embereket érdekli, hogy mit fogyasztanak” - értett egyet Devante. „Ez egy 'nem az én problémám' helyzet.” "Azt hiszem, sok zenész, különösen azok, akik még nem futottak be, a félig üres pohár szemszögéből nézik az MI-t” - véli egy másik zenész, aki egy nagy tech-cégnél dolgozik. "Ahogy az ipari forradalom sem vezetett széleskörű munkanélküliséghez, sőt, épp ellenkezőleg, ugyanígy a kreatívoknak, különösen a zenészeknek meg kellene fordítaniuk a gondolkodásmódjukat, és használniuk kellene a technológiát."

Ugyanakkor Mason úgy véli, hogy az emberek alkalmazkodni fognak, hogy együtt tudjanak élni a mesterséges intelligenciával, ahogyan a technológia szinte minden más új formájánál is történt. Évtizedekkel ezelőtt a művészeknek meg kellett tanulniuk a szintetizátorok használatát vagy a zenei mintavételezést. Ez utóbbi különösen nagy problémát jelentett, mivel egyes művészek engedély nélkül, egyszerűen csak mintát vettek egy másik személy zenéjéből. Végül az iparág kitalált egy szabványos módszert a jogdíjak elosztására. "Az új technológiával nagyszerű zenét fogunk csinálni” - mondta Mason az MI-ról. „De én azt akarom, hogy ez úgy történjen, hogy az emberi alkotókkal szemben tisztességes legyen.”

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Egyszeruen csak bevallottak, hogy a mai popularis zenek nagyreszet mar szoftver generalja, csak egy eloado vagy alkoto neven adjak ki. Mivel ezt se kizarni (felismerni) nem tudnak, se ertekelheto zene nem nagyon maradna, ezert kenytelenek elfogadni.