Szekeres Viktor

Jason Momoa lesz Lobo a DC-s képregény univerzumban?

Új szerepet kaphat Aquaman.

Jeff Snider újabb insider infókkal jelentkezett, vagyis inkább korábbi pletykákat erősítette meg. Az egyik szerint Jason Momoa, a mostani Aquaman lesz a DC-s filmek következő iterációjában Lobo. A bejelentést természetesen a Warner még nem tette meg, ugyanis várják, hogy az Aquaman 2 bemutatásra kerüljön, és a filmmel elfeledhessék a mostani fázist.

Mint ismert, a Warner a DC-s IP-k kapcsán tavaly nyáron elhatározta, hogy hasonlóan a Marvel Studioshoz, egy kézbe fogja összpontosítani a kreatív szálakat. Sokáig úgy tűnt, hogy Dan Lin lesz az ottani Kevin Feige, azonban vele nem tudott megegyezni a stúdió, így végül James Gunn és producer társa, Peter Safran lett új agytrösztként szerződtetve a korábbi DC Films, a DC Studios élére, hogy a szuperhősös franchise-okért feleljen, amik film, tévésorozat és animáció formájában jelennek meg. És amik kapcsán az a terv, hogy mostantól közös univerzumot alkotnának.

Anno a The Hollywood Reporter hosszú cikket szentelt a DC-s mozis univerzumban végbemenő változásoknak, melyek kapcsán kiderült, hogy a Wonder Woman harmadik része a mostani formában biztosan nem fog elkészülni. És nagyon jó esély van arra, hogy nem lesz több Man of Steel és Aquaman film sem, sőt, Gunnék tervei szerint a Zack Snyder által castingolt Igazság Ligájának búcsút inthetünk, azaz sem Henry Cavill nem térne vissza Supermanként, és a mostani filmek során jövő év végén záró második Aquaman-film után Jason Momoa sem alakítaná többet a karaktert. De már abban a cikkben is kiemelték, hogy mindez nem jelentené azt, hogy szakítanának Momoával, aki kapcsán a lap Lobo karakterét már emlegette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!