Szekeres Viktor

A Flash streamingen is elég nagy bukás

Nem sikeres Amerikában a Flash a Maxon sem.

Mint ismert, a streaming szolgáltatók teljesen titokban tartják a nézettségeiket, nem közölnek adatokat, mindössze a Netflix rukkol elő számokkal a megtekintett órák alapján, ami nagyon jó egyes sorozatok iránti (kezdeti) érdeklődés belövésére. Pár forrásból azonban mégis lehet értesülni a kiemelkedő sikerekről. Egyrészt a platformok előszeretettel emlegetik közleményeikben azt, amikor egy széria rekordot döntött (ezek mellett egyes platformok napi és havi toplistákat tesznek közre számok nélkül), másrészt pedig a Nielsen pár hét késéssel márt nézettségi adatokat is közöl Amerikára nézve, pontosan úgy, ahogy a lineáris műsorok esetében, azaz a tévékészülék működését mérve.

Most jött ki az a Nielsen streaming filmes nézettségi listája, ami a Flash premierjének hetét monitorozta, és bizony azt lehet megállapítani, hogy a DC-s film nem azok közé fog tartozni, amit a moziban az emberek nem néztek meg, de ha már eléjük kerül streamingen, akkor minden plusz díj kifizetése nélkül megnézik. Erre abból következtethetünk, hogy a film 392 millió perc megtekintéssel csak a második helyen debütált a Nielsen listán a Netflix nem túl sikeres premierje, a You Are So Not Invited To My Bat Mitzvah mögött. Összehasonlításul egy héttel korábban a mozis premierek közül a The Pope's Exorcist ennél sokkal jobban nyitott, előtte pedig egyes képregény-adaptáció 1 milliárd perc fölött produkáltak nyitó hetükön.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!