Gyurkity Péter

Műholdas elérést kínál a Motorola

A telefonos részleg egy külső eszköz és egy telefon révén támogatja az új funkciókat.

A Lenovo által birtokolt, amúgy nagyon jól ismert telefonos cég legutóbb egy kinyújtható készüléket kínált a felhasználóknak, eközben azonban több másik területen is dolgoztak az újabb előrelépésen. Nemrég arról írtunk, hogy a Qualcomm műholdas eléréssel újított, most pedig a Motorola is követi ezt a példát.

A napokban került sor a barcelonai MWC-re, amely meglehetősen gyenge visszhangot kapott, köszönhetően annak, hogy több cég távol maradt a rendezvénytől. Eközben azonban a Bullitt Group arról adott hírt, hogy a Motorola mérnökeivel közösen elkészítették a Defy Satellite Link névre keresztelt kiegészítőt, amely gyakorlatilag minden androidos és iOS-telefon esetében műholdas elérést kínál, mégpedig külön előfizetés nélkül, a Bluetooth-kapcsolat felhasználásával. Ennek révén szöveges üzeneteket kaphatunk és küldhetünk el a nem lefedett régiókban, értesíthetjük a különböző szolgálatokat aktuális tartózkodási helyünkről, mégpedig a tőlünk nagyjából 36 ezer km-re lévő műholdak segítségével.

A szoftveres oldalon a Bullitt Satellite Messenger áll rendelkezésünkre, a támogatott technológiák listáján pedig az eSIM, a GPS, a GLONASS, a Galileo, valamint a Bluetooth 5.1 bukkan fel, néhány egyéb funkcióval együtt. A kütyü megkapta az IP68- és a Mil-Spec 810H-minősítést, hivatalos ára pedig 99 dollár lesz, legalábbis az áprilisban esedékes megjelenés pillanatában. A nagyobb, 149 dolláros csomag részeként éves előfizetéshez jutunk, amely havi 30 kétirányú üzenetet, valamint az SOS Assist funkciót biztosítja majd számunkra. A 600 mAh-s akkumulátor napokig kitarthat, tekintettel a saját kijelző hiányára.

A cég eközben a Defy 2 néven egy új 5G-okostelefont is bemutatott, amely már beépítve támogatja ugyanezen szolgáltatást – ez a készülék egyes piacokon a Bullitt Cat S75 néven kerül majd forgalomba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!