Berta Sándor

Intelligens bot könnyíti meg a vakok életét

Hangutasításokkal és a sétapálca nyelének a rezgéseivel irányítja tulajdonosát.

A Colorado Boulder Egyetem kutatói által kifejlesztett intelligens pálca a vakok és gyengénlátók életét hivatott megkönnyíteni. A megoldás kamerával és a képeket elemző szoftverrel van felszerelve. A felhasználó megmondhatja a kiegészítőnek, hogy mit szeretne: a fejlesztők egyelőre két funkcióra képezték ki a botot: az első, hogy találjon egy szabad helyet egy étteremben, míg a másik, hogy kutasson fel egy kívánt terméket az élelmiszerboltban.

A kamera és a mesterséges intelligencián alapuló integrált számítógépes látási technológia segítségével az eszköz feltérképezi és kategóriák szerint rendezi a körülötte lévő világot. Amikor azt a parancsot kapja, hogy "keressen egy szabad helyet", addig pásztázza a környezetét, amíg meg nem találja, amit keres. Ezután hangutasításokkal és a sétapálca nyelének a rezgéseivel irányítja tulajdonosát a célállomáshoz. Azt mondja: "Menj egyenesen előre", majd kicsit később: "Egy kicsit balra" és végül: "Elérte a célját".


A szakemberek azért, hogy teszteljék a sétapálcát, kialakítottak egy kávézót és egy élelmiszerboltot az egyetem egyik termében. Ezután a bekötött szemű önkéntesek az eszközt használták a megfelelő célok eléréséhez. Tizenkét tesztből tízet sikeresen teljesítettek. Agrawal és doktori témavezetője, Bradley Hayes most látássérült embereken akarja tesztelni a botot.

A megoldás pontosan ugyanígy jár el, amikor a gazdája egy bizonyos ételt keres a szupermarketben. A felhasználónak azonban egy kicsit ki kell ismernie magát és tudnia kell, hogy melyik részlegen szerezheti be a kívánt terméket. Amint azt elérte, átkapcsolja a kiegészítőt kereső üzemmódba. A bot a korábbi látogatások során tárolja képeket a termékekről és így az adott polchoz érve a képfeldolgozó rendszer kiértékeli a kínálatot, majd pontosan a kiválasztott áruhoz vezeti a látássérült személyt. "A mesterséges intelligencia és a számítógépes látás folyamatosan fejlődik. Az önvezető autó ma már valóság, de ezek a technológiák az emberek életminőségét is javíthatják" - hangsúlyozta Shivendra Agrawal kutató.

Agrawal szerint a fejlesztés nem helyettesíti az adott helyek, például az élelmiszerboltok akadálymentesebbé tételét. De reméli, hogy csapata prototípusa megmutatja, hogy bizonyos esetekben a mesterséges intelligencia emberek millióinak segíthet függetlenebbé válni. "Képzeljük el, hogy egy kávézóban vagyunk. Általában a falakhoz közel foglalunk helyet, hogy megőrizzük a magánéletünket, és általában nem szeretünk szemtől szemben ülni egy idegennel" - írt le egy helyzetet a tudós. Korábbi kutatások szerint az ilyen jellegű döntések meghozatala kiemelt fontosságú a vak vagy látássérült emberek számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!