Berta Sándor

A kottatartó helyét átveszi a táblagép

Beethoventől Vivaldiig - a zenészek hamarosan mindent eljátszhatnak laposképernyőről is.

Boian Videnoff karmester zenész, geek, vállalkozó, egy énekes és egy hegedűművész fiaként a mannheimi konzervatóriumban zongorázni, majd karmesternek tanult. Fellépett az Elbphilharmonie-ban, a frankfurti Alte Operben és a stuttgarti Liederhalle-ban. Az általa megalkotott Enote egy kottákkal teli alkalmazás okostelefonokra és táblagépekre. Szimfóniák, operák, versenyművek, egyszerű zenedarabok a gyakorláshoz, valamint nagy mesterek igényes művei szabadidős zenészek és hivatásos zenészek számára. Videnoff és csapata már több mint 18 000 művet digitalizált és minden héten több száz új alkotást adnak hozzá.

Az Alexanderplatzon található startup irodáinak folyosóján kocsik állnak, teli feltornyozott iratkötegekkel. Ezeket beolvassák és feldolgozzák. Az alkalmazott technológia az úgynevezett optikai zenefelismerés - hasonló az optikai karakterfelismeréshez, amely a szkennelt papírdokumentumokat szerkeszthető fájlokká alakítja. De a hangjegyeknél ez sokkal nehezebb, mint a betűknél, magyarázta az Enote alapítója, mert az elemek folyamatosan keresztezik egymást, és vannak utalások a lap tetejére, az aljára, illetve a bal- és a jobbszélre is. A technológiai igazgató, Evgeny Mitichkin körül álló csapat olyan hangjegyfelismerő szoftvert fejlesztett, amely 99,9 százalékos pontosságot ér el.


Boian Videnoff "viszonylag digitális fickóként" jellemzi magát. "Mindig a legújabb kütyükkel és alkalmazásokkal rendelkezem". 2018-ban alapította meg az Enote startupot, amely jelenleg 50 embert foglalkoztat és az első nagyobb finanszírozási körét készíti el. 12 millió eurót szeretne összegyűjteni, jelenleg különböző kockázati tőkebefektetőkkel tárgyal. "Mindent, amit teszek, teljes meggyőződéssel teszem. Hiszem, hogy a technológia megfelelő módon alkalmazva még kreatívabbá teheti az embereket, és végeredményben egy karmester programoz egy alkalmazást" - emelte ki a karmester.

"Megvesszük az összes elérhető kottát, melyeknek természetesen jogdíjmentesnek kell lenniük. Olyan zeneművekről van szó, amelyek zeneszerzői 70 éve vagy annál régebben haltak meg. Ezek közkincsnek minősülnek, és bárki, aki akarja, újranyomtathatja, kinyomtathatja vagy akár digitalizálhatja és applikációba helyezheti őket. A klasszikus zene világában ez a vonatkozó anyag több mint 90 százaléka. Az Enote könyvtárában a zenészek megtalálják azt, amire korábban nehéz volt rálelni. Például rá lehet keresni egy francia zeneszerző darabjára, akinek 2022-ben van az évfordulója, a darab egy zongoraszóló, mely nem hosszabb tíz percnél."


"Ilyen szolgáltatásra van szükségük a profi zenészeknek. A Google erre nem képes, a megfelelő metaadatok sehol sem találhatók. Eddig az emberek a kollégáikat hívták: Nem tudsz valamit...? Az alkalmazás viszont másodpercek alatt kikeresi a megadott kritériumoknak megfelelő darabokat. Amint egy zenész elkezd dolgozni, próbálni ezeket a darabokat, az alkalmazás rengeteg időt takarít meg neki: kiemeli az egyes részeket, jelöli az ismétléseket, a crescendót, a decrescendót és a második tétel végén a pianissimót, ami feltétlenül szükséges - egy profi zenész számára egy 300 oldalas opera ilyen jellegű előkészítése könnyen egy napnyi munkát jelenthet. Mindezek nagy része másodpercek alatt elvégezhető az érintőképernyőn."

"Az Enote képes transzponálni is, átültetni egy darabot egy másik hangnembe - egy kattintás, és több száz oldalnyi hangjegy átíródik. Az alkalmazás hasznos eszközökkel is rendelkezik: hangoló és metronóm is található benne. Felveheti saját játékát, és elküldheti a felvételt például a tanárának, aki aztán az alkalmazáson keresztül elküldi a jegyzeteit. Nagyítás, kicsinyítés, a betűtípus megváltoztatása - mindez egyszerűen hangzik, de a kottaíró szakmában ez újdonság. És persze az a tény, hogy néhány kattintással navigálhatsz egy szimfóniában, tételről tételre ugrálva anélkül, hogy lapozgatnod kellene" - hangsúlyozta a karmester.

A lapozás trükkös dolog zenei körökben: nem ritka, hogy a darab közepén egy ismétléshez több oldalt kell visszalapozni. Koncerten ez egy merész manőver, sok kockázattal: valaki eltévedhet és nem találja meg elég gyorsan a megfelelő helyet. Vagy ami még rosszabb: egy rossz mozdulat és a kottafüzet leesik az állványról. Az Enote segítségével nincsenek ilyen veszélyek. Amikor eléri az ismétlést tartalmazó helyet, elég egy gyors kattintás és az ismétlés kezdete megjelenik a táblagépen. A kattintás ideiglenes megoldás: a nem túl távoli jövőben az Enote egyfajta mesterséges intelligencia segítségével virtuálisan meghallgatja a darabot és az ismétlés végén automatikusan visszaugrik. Valójában már minden készen áll, de a technológiának tökéletesnek kell lennie a bevezetés előtt.


Boian Videnoff mércéje az, hogy mindennek stimmelnie kell, szerinte ennél kevesebb nem lehetséges. Ez a célcsoportjának köszönhető: "Mi, zenészek ilyenek vagyunk: mind maximalisták. Ezért kell a technológiának tökéletesnek lennie a zenészek számára, különben nem fogadják el" - szögezte le a karmester. Videnoff és csapata az általuk végzett felmérésekből tudja, hogy a hivatásos zenészek 75 százaléka még mindig papírkottát használ, de nem igazán szeretik azokat. A legtöbben úgy gondolják, hogy a digitális jobb, de még egyetlen digitális megoldás sem győzte meg őket.

Az Enote freemium modellel rendelkezik, azaz egy nagyon karcsúsított verzió ingyenesen elérhető az App Store kínálatában. Az alapító szerint a 2021-es év eleji indulás óta már 45 ezren töltötték le a programot, amelyet elsősorban a közösségi médián és a Google-on keresztül hirdetnek, de most indítottak egy influenszer kampányt. Az alkalmazás felhasználói között nyolc százalékos a konverziós arány, ennyien váltanak át a fizetős verzióra. A felhasználók 92 százaléka marad és átlagosan több mint 100 eurót költ egy felhasználó. Ezekkel a számadatokkal a kezében jelenleg potenciális befektetőkkel tárgyal. Az Európai Innovációs Tanács (EIC) már támogatta az Enote-ot kétmillió euróval tavaly év végén és az összeghez a következő körben hatmillió eurót szeretnének hozzátenni. A projektet a Fuchs Petrolub kenőanyaggyártó cég támogatta, amelynek mecénása a zene szerelmeseként eddig nyolcmillió eurót fektetett be a szoftverbe.

Az Enote előtt nagyszerű jövő áll, ha például arra gondolunk, hogy az alkalmazást operaházakban és koncerttermekben fogják használni: "A cél hosszú távon egyfajta intelligens színház létrehozása. Az appom lenne a digitális központ, amely belehallgat a műbe, és tudja, hol tart a játszott zene. Nemcsak az egyes zenészek hangját jeleníti meg a táblagépen, hanem a világítás vezérlése is összekapcsolható vele. A színpadi fények teljesen automatikusan működnek majd. Ez hihetetlenül sok szabadságot teremtene a művészi dolgok számára. Olyan technológia, amely több művészetet tesz lehetővé - és én pontosan ezt akarom" - mondta végül a startup-alapító és karmester.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    A szoftver pedig enyhen szolva is bena. Ha tudjak, hogy ismetles van (mert bele van irva a kottaba), akkor automatikusan linearizalhato lenne, tehat az elore lapozas annyiszor jeleniti meg duplikalva az adott reszt ahanyszor ismetelni kell. Ehhez nem kell MI, csak egy rendesen megirt szoftver. A cikkben szereplo szoftver nem az, de azert probaljak eladni valahogy. A beigert MI pedig jelen esetben azt jelenti, hogy a programozok leulnek majd egyszer talan es megirjak a kottat kiterito ciklust ugy ahogy kellett volna mar alapbol.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    A táblagép 99.9%-ban iPad-et jelent. Az biztosan nem kezd el magától frissíteni, ha nincs hajnali 3-kor töltőn felejtve. Nem mondom lehetetlen, hogy lefagyjon, de ez kb. olyan mint leejteni a vonót, az pedig papír kottánál jóval gyakrabban előfordul.
  • 0Fritz #3
    A címmel kapcsolatban:

    - A kottatartó helyét vélhetőleg sosem veszi át a táblagép/tablet (bár miért is ne, jólét fákje), hanem csak a kottáét.
    - Tableteket már évek óta használnak hagyományos papír kották helyett, tehát ez nem újdonság.
    - A cikkben egy új szoftverről van szó, a cím pedig harverről szól.

    Amennyiben az elkövető bedolgozik az MTI-nek is, akkor nem szóltam, oda simán jó.
  • Tetsuo #2
    Nem baj, a közönség addig elvan a telefonjával.
  • dyra #1
    Lefagy koncert közben vagy elkezd frissíteni :D