Gyurkity Péter

A kínai NAND-gyártást veszi célkeresztbe az USA

A 3D NAND-chipek gyártását lehetővé tévő eszközök beszerzését tiltanák le, ami veszélyes lehet.

A Kína ellett meghozott amerikai szankciók, valamint az ázsiai rivális törekvései kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy már 7 nanométeres technológiát másolt le a kínai SMIC, amely ezzel komoly lemaradást hozott be. A végeredmény nem tökéletes, viszont aggodalmat vált ki a nyugati illetékesekben, akik most további lépésekkel szigorítanak a meglévő tiltásokon.

Az amerikai fél nemrég exportlicenc beszerzéséhez kötötte a 14 nanométeres és ennél fejlettebb gyártóeszközök leszállítását, ami nyilvánvaló módon ismét a kínai vetélytársat hivatott nehezebb helyzetbe hozni. Eközben azonban további lépéseken gondolkodnak, a Reuters ugyanis a napokban azt jelentette, hogy már a 3D NAND-chipek gyártását lehetővé tévő eszközök exportját is letiltanák, ez pedig már kevésbé nemzetbiztonsági, mint inkább vállalati, üzleti szempontokból lenne logikus lépés, bár több másik ország gyártóit is nehezebb helyzetbe hozná. Amennyiben ugyanis nem engedélyezik a gyártósorok eladását, a Kínában gyártó, illetve oda szállító vállalatok is komoly nehézségekkel néznek majd szembe.

Ez utóbbi szempont nem elhanyagolható, hiszen bár a 3D NAND terén a Yangtze Memory Technologies Co. (YMTC) számít az egyetlen belföldi gyártónak, mellettük a Samsung és az SK Hynix is rendelkezik kínai telephelyekkel, vagyis a további szigorítás őket is közvetlenül érintené, amelynek nyilván nem örülnének. Ugyanebbe a körbe kerülnének olyan amerikai cégek, mint az Applied Materials, a KLA, valamint a Lam Research, amelyek komoly mennyiségben szállítanak berendezéseket Kínába. A rivális 3D NAND-gyártók, mint a Micron Technology és a Western Digital, nyilván profitálnának a lépésből, hiszen így nem kellene versenyezniük az olcsóbb kínai alternatívákkal, viszont a piac egy újabb szeletében jöhetne létre komoly hiány, amit nyilván az árakon is megéreznénk.

A kínai szereplő a teljes szegmens 5 százalékát látja el fejlesztéseivel, viszont hárman összesen már 23 százalékot tesznek ki, ami mindenképpen jelentősnek számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #18
    Talán a Stray? Legalább van hangulata.
  • Agyturbinikusz #17
    IG2 és Simcity2000 forever.
  • Sir Cryalot #16
    Talány :D

    Path of exile-al el lehet lenni mert már az is adrenalin löket benne hogy trollok a fejlesztők
  • Tetsuo #15
    Manapság melyik videójáték nem "ultraszánalom"? Mind rakás sz@r.
  • Agyturbinikusz #14
    How do you call that when a mushroom buys you a drink?

    A fungi to be with.
  • Sir Cryalot #13
    "Don’t play chess with a pigeon. It’ll just knock over the pieces, poop all over the board and then strut around like it won the game."
  • Agyturbinikusz #12
    Van írásos bizonyíték a sumérok által?

    A LED maga korai 50-es években lett kitalálva, az OLED nem sokkal utánna, csak 400-1000V feszültség mellett üzemelt és nem lehetett sorozatban gyártani, főleg nem költség hatékonyan. Vagyis a fejlesztés és gyártás technológia fejlődése kb a 2000-es évek felé ért el oda, hogy lehessen beszélni róla mint alternatíva.

    Akkor te miről akarsz nem vitázni?
  • Sir Cryalot #11
    Nem erőltetném ezt a "vitát" xD
  • Agyturbinikusz #10
    Te tudod mi az az OLED????
    O betű jelentése ami fontos...

    Ja és a molekuláris szerkezet kialakítása, illetve az adott csíkszélességgel történő gyártási technológia mind rendelkezésre állt már a sumérok számára is, csak a háttér hatalom nem akarta, hogy neked a 80-as években OLED legyen a bicikliden.
    Egyértelmű.

    Fél bit nem létezik... Max fél digit, de ugye Mindenki más 0.5 bites....(még mielőtt okoskodásba kezdesz, a kifejezés létezik, de időt jelöl nem állapotot)
    Utoljára szerkesztette: Agyturbinikusz, 2022.08.08. 07:28:31
  • Sir Cryalot #9
    Ultraszanalom a 3d jatekaik döntő többsége. Ultraszanalom a mozis cgi 99.9%-ban.
    Egy D2resurrected simán menne spriteokkal is (80as évekbeli tech :P...)