Berta Sándor

Letiltotta ügyfelei egy részét az NSO

A vállalat mindenben együttműködik az izraeli hivatalokkal és megpróbálja menteni a menthetőt.

Egy héttel ezelőtt derült ki, hogy magyar újságírókat, ügyvédeket és kormányt kritizáló embereket hallgattak le az NSO Group izraeli cég Pegasus nevű kémszoftverével, amellyel emellett világszerte legalább 180 újságírót figyeltek meg. Néhány napja pedig 150 civil szervezet követelte a program értékesítésének a leállítását. A Pegasus lehetővé teszi a kormányok számára, hogy kövessék egyes személyek mobiltelefonjait, lehallgassák a telefonhívásokat, sőt, a készülékek közelében zajló beszélgetéseket. 2019 óta ismert, hogy a Pegasus a felhőkörnyezetben tárolt adatokhoz is hozzáfér és sokkal kifinomultabb annál, mint amire a szakemberek eleinte számítottak.

Most ismertté vált, hogy az izraeli hatóságok átkutatták a társaság irodáit. A hivatalos indok az volt, hogy ki kell vizsgálni a felmerült vádakat. Az NSO Group egyik munkatársa közölte, hogy néhány kormányzati ügyfelük esetében letiltották a Pegasushoz való hozzáférést, ugyanis komoly esély van arra, hogy visszaéltek a technikával. Neveket nem említett, mert azt a helyi törvények nem teszik lehetővé. Miután a vállalkozás nemrég sajtóbojkottot hirdetett, ezért az informátor név nélkül nyilatkozott és az általa elmondott dolgokat sem erősítették meg hivatalosan.

A személy azt is elmondta, hogy teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal és be akarják bizonyítani, hogy a sajtóorgánumokban megjelent személyek nem voltak a Pegasus célpontjai. Megvizsgáltak néhány megjelentetett telefonszámot és szinte az összes esetben kiderült, hogy nem volt összefüggés a kémprogram és a telefonszámok között.

Az NSO Group június végén hozta nyilvánosságra a Transparency and Responsibility Report című jelentését, amely szerint a cég 2016-ban öt ügyfelétől vált meg azért, mert megsértették az emberi jogokat. Az együttműködés befejezése miatt a vállalat 100 millió amerikai dollár bevételtől esett el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • intl #15
    "Eloszor is a magyar allam nem szorul izraeli termekekre, mert van sajatja."
    zero dayes tarhaza iosre, androidra?
  • Bioneer2017 #14
    "Eloszor is a magyar allam nem szorul izraeli termekekre, mert van sajatja."

    Tudnál belinkelni egyet? Köszi!
  • Bioneer2017 #13
    "Az NSO Group június végén hozta nyilvánosságra a Transparency and Responsibility Report című jelentését, amely szerint a cég 2016-ban öt ügyfelétől vált meg azért, mert megsértették az emberi jogokat."

    Jogvédelemmel is foglalkoznak, ezt örömmel olvasom.

    "Az együttműködés befejezése miatt a vállalat 100 millió amerikai dollár bevételtől esett el."

    Sajnálatos.

    20 millió dollár ügyfelenként, ez 6 milliárd forint!




  • BladeW #12
    A telefon netes logjaiból kitúrható, hogy aktívan használták-e a Pegasust (küldött-e adatokat NSO szervereknek). Nem csupán egy telefonszám listáról van szó. És igen, nagyon úgy fest, hogy több figurát is aktívan figyeltek meg itthon.

    Légyszi hagyjuk már ezt a szerecsenmostadást: bizonyítékok hamisítása, nagy nemzetközi összeesküvések, véletlen(ez a kedvencem), meg hogy a kormány nem tudott róla. Szánalmas ez a tekergőzés, csak hogy ne kelljen szembenézni a valósággal, már bocs. Konkrétan a kormány sem tagadott még semmit, csak megy a himi-humizás, és nemzetbiztonsági tanács szabotálása.
  • kvp #11
    "Miért hallgatnak le..."

    Lehallgattak oket? Ezt allitja egy szervezet, amit azzal tud bizonyitani, hogy van egy listaja es megvizsgalt par telefont. Na most ha valaki hozzajut egy fertozott telefonhoz, arrol le tudja masolni a kemszoftvert. Ezt utanna a szukseges nyomokkal egyutt barmilyen mas telefonra fel tudja rakni egy vizsgalat soran. Az, hogy valakinek a neve es szama rajta van a listan azt bizonyitja, hogy a kerdeses szervezet ismeri a nevet es telefonszamat. Az, hogy a kerdeses szervezet vizsgalata utan rajta volt a szoftver vagy annak nyoma a keszuleken azt bizonyitja, hogy ez valamikor rakerult, akar pont a vizsgalat soran.

    Szoval en nem vagyok teljesen biztos benne, hogy tenyleg ezeket az embereket hallgattak le a kerdeses szoftverrel es sajnos a vizsgalat soran kompromittalodtak a bizonyitekok is, mivel nem vett bennuk reszt fuggetlen megfigyelo. Ez tipikusan az a helyzet lehet, amikor a vizsgalo (tobbnyire rendor) teszi oda a kabitoszert az atvizsgalt szemely csomagjaba. Aztan bizonyitsa be utanna barki is, hogy nem volt mar ott az igazoltatas elott is.

    Az meg hogy csak kormanyoknak adtak el az jo, de amint sikerul talalni egy tenyleg fertozott keszuleket mar meg is van az azt megvizsgalo szemelynek is. Mint ahogy az erintett nemzetkozi szervezet is rendelkezik a szoftver egy masolataval, hiszen ennek az elemzesevel valt szamukra felismerhetove a fertozes. Akar hasznalhatjak is az eredeti celjara. Az osszes ilyen aktiv szoftverrel (legyen az virus, fereg vagy kemprogram) az a baj, hogy ha egyszer kiszurja valaki, akkor egyuttal el is lophatja es sajat celra felhasznalhatja, fuggetlenul a gyarto szandekatol. (igy hasznaltak par eve amerikai kemprogramot kinaiak amerikai celszemelyek ellen, egyszeruen leloptak egy megfigyelt keszulekrol)

    Szemely szerint en azt gondolom, hogy a listan szereplo nevek egy resze csak a listan van rajta, de valojaban nem figyeltek meg oket. Egy reszuket lehet toroltek a publikalas elott, mivel nem illene bele a narrativaba. (pl. aktiv kormanytag neve) Egy masik reszuket pedig nem a magyar allam figyelte meg, hanem erintettek olyan ugyekben vagy tagjai olyan nemzetkozi szervezeteknek amik mas allamokat vagy szervezeteket zavarnak. Ilyen lehet pl. Izrael vagy az USA erintettsege, mintket orszagban elkerhetik a hatarorok ellenorzesre a telefonokat, amibe egy gyors szoftvertelepites is belefer.

    A kerdeses szervezet minden letezo modon elszurta a bizonyitekok bemutatasat, ezzel teljesen hasznalhatatlanna teve oket es ezek alapjan inkabb tunik celzott mubalhenak az egesz, mint tenyleges leleplezesek. Ilyen eset volt amikor a lengyelek egyik nap minden provokacio nelkul lerohantak a naci nemetorszagot, igy a nemetek kenytelenek voltak onvedelembol megszallni oket.

    ps: Ahogy nezem a fidesz egyelore nyomoz, hogy kinek az akcioja volt es erintettek-e benne. A kormany elvileg nem tudott rola, hogy barmi ilyet hasznalna az orszag, de elobb vegig kell nezni minden szolgalatot, hogy tenyleg nem erintettek-e. Ideertve az osszes barati szolgalat esetleges segitseget es erintettseget. Nagyon sok kulfoldi szolgalat dolgozhat kvazi legalisan itthon, ha cserebe adatokat adnak at a kormanynak. Ide ertve a papiron is barati NATO tagallamoket (pl. USA, Torokorszag) vagy NATO partnereket (pl. Izrael), de a NATO esetleges ellenfeleit is akikkel joban van az orszag (lasd pl. a Turk tanacs tagallamai). Eleg kellemetlen lenne ha a kormanynak azt kellene mondania, hogy ugyan nem mi voltunk, de hagytuk. Ezt az egesz ugy ugy nez ki, mintha Magyarorszag csak jarulekos kar lenne es eredetileg nem volt a botrany celkeresztjeben.
  • BladeW #10
    Miért hallgatnak le külföldről magyar oknyomozó újságírókat?
    Miért hallgatják le külföldről Simicska fiát?
    Miért hallgatnak le külföldről magyar civil aktivistákat?
    Miért akadályozta meg a fidesz a nemzetbiztonsági tanács összehívását?
    Miért nyilatkozta azt az NSO, hogy Pegasust csak kormányoknak adnak el?
    Melyik külföldi kormány az, ami nem aktuálisan hatalmon lévő politikusokat, hanem ellenzék közeli, kormánykritikus figurákat hallgat inkább le?
  • Arnika19 #9
    Kora reggel és már módosult tudat?
  • bdzsana #8
    Ha ismeretlen külföldi szervezet hallgatna le magyar állampolgárokat az komoly nemzetbiztonsági kockázat lenne, amire a kormánynak azonnal kellene reagálnia. Sőt ennek a kormánynak annál is inkább hiszen az egész kampánya a külföldi szervezetek Magyarországi befolyása elleni védekezésre épül. Ez egy kiváló anyag lenne felfűteni ezt a témát.
    Mivel látványosan kerülnek minden vizsgálatot, maszatolnak és bagatelizálnak ezért én másképp gondolom. Azt hogy a detektálást végző cégnek meg meglenne a spyware azt kétlem. Legalábbis ezt még nem hallottam. A támadás tényét enélkül is meg lehet állapítani.
  • kvp #7
    Eloszor is a magyar allam nem szorul izraeli termekekre, mert van sajatja. Masodszor biroi engedelyhez kotott a legalis lehallgatas es az jellemzoen nem spyware alapu, en semmikeppen nem harmadik fel altal birtokolt felhos rendszeren at tortenik.

    Ezek utan a kiszivargott lehallgatasi lista szinte biztosan nem tartalmazza a magyar allam listajat es valoszinuleg egy kulso fel magyarokat is erinto muveletenek a resze. (ezt tamasztja ala az 50000-bol 300 magyar, 0.6%) Arrol nem beszelve, hogy a szoftver detektalasat vegzo szervezetnek (NGO-nak) is megvan a telepito, tehat akar ok is felrakhattak a vizsgalat soran. (Ez minden kereskedelmi virusirto cegre is igaz a virusmintak miatt, csak a tobbseguk nem politizal.)

    Akarhogy is nezem, Magyarorszag eseten kevesse elkepzelheto, hogy egy kulfoldi ceget bizna meg a felho alapu ber lehallgatassal, amikor hazon belul is meg tudja oldani. Valoszinubb, hogy egy nemzetkozileg aktiv kulfoldi szervezet listaja kerult ki vagy eleve a publikalast vegzok allitottak ossze, joreszt a vizsgalat soran telepitve a szoftver nyomait az aldozatok keszulekeire. Fuggetlen audit nem lehetseges, mert a vizsgalat soran minden lehetseges nyomot kompromittalt az ugyet kirobbanto szervezet. Azt nem tudom, hogy szandekosan a csalas leplezesere vagy tenyleg ennyire nem ertnek hozza.
  • bdzsana #6
    Mondd már ki, hogy Soros, ne kerülgesd itt a témát.
    Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2021.08.03. 09:01:54