Berta Sándor

Továbbra is az Apple uralja a táblagépek piacát

Még mindig a kaliforniai óriáscég a meghatározó a területen és nem úgy tűnik, hogy ez hamarosan megváltozhat.

A Strategy Analytics legfrissebb adatai alapján az Apple piaci részesedése a táblagépek piacán 59 százalék és az esztendő első negyedévében keletkezett bevételek több mint fele a konszern iPad készülékeinek az eladásaiból származik. Érdekesség, hogy a Strategy Analytics a méréseknél az értékesítésekből származó bevételek és az eladott eszközökben lévő processzorok szerint rangsorolja a gyártókat.

Az előző esztendő hasonló időszakához képest az Apple a termékei értékesítéséből származó bevételt 60 százalékkal tudta növelni és ebben az elemzők szerint komoly szerepe volt a koronavírus-járvány miatt, illetve az az után megnövekedett keresletnek.

Az értékesítési számok alapján a második legsikeresebb piaci szereplő a MediaTek, amely a bevételi listán a negyedik helyen található. Az utóbbin a második helyre az Intel került, amely megelőzte a Qualcommot. Ebben komoly szerepe volt annak, hogy a Microsoft táblagépei iránt nagy volt a kereslet és azok többségében, például a Surface Pro 7-ben Intel CPU-k működnek. Az idén az első negyedévben eladott készülékek bevételének 14 százaléka volt visszavezethető Intel processzoros eszközökre, míg ugyanez az arány a Qualcomm System-on-Chipekre épülő termékek esetében 10 százalék volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!