Berta Sándor

Német­országban építhet gyárat a TSMC

A tajvani chipgyártó kiválasztotta a leendő üzem helyszínét, a döntő tényező az állami támogatás volt.

Az már februárban ismertté vált, hogy Európában építhet új létesítményt a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. Ltd. (TSMC). Mindez annak köszönhető, hogy amíg néhány évvel ezelőtt a TSMC kizárólag "Tajvan-orientált" volt, amely azt jelentette, hogy a társaság 2-3 nagy helyi gyárban készítette a termékeit, mostanra nyitott a világ többi része felé is. Ennek oka, hogy egyre nagyobb igény jelentkezett egy új geopolitikai stratégiára, így a vállalat üzemet épít Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban, míg Japánban hamarosan elkészül a campusa. Ebbe a sorba csatlakozhat be a közeljövőben megvalósított európai beruházás.

Most kiderült, hogy a cég Németországban és Japánban építi majd fel a két új gyárát. Mindezt a most megtartott közgyűlésen jelentette Mark Liu, a cég első embere. A TSMC menedzsmentje azért dönthetett a két helyszín mellett, mert így egyrészt az ügyfelekkel, másrészt az érintett országokkal megoszthatók a beruházásokkal kapcsolatos költségek.

A Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. Ltd. a világ legnagyobb szerződéses chipgyártója, amelynek az ügyfelei közé tartozik az Apple is. A társaság emellett a világ minden régiójába szállít chipeket, többek között televíziókhoz és járművekhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #6
    https://www2.deloitte.com/hu/hu/pages/ado/articles/agresszivan-kuzd-az-europai-bizottsag-a-tiltott-allami-tamogatasok-ellen.html
    https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_19_6189
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20120109/itt-a-dontes-tiltott-allami-tamogatast-kapott-a-malev-2-161095

    https://www.nytimes.com/2021/04/06/business/air-france-aid.html

    A fenti peldakbol lathato, hogy a malev nem kaphatott tamogatast, az air france meg igen. A kulonbseg az, hogy az utobbi francia nemzeti ceg. Ezert nem epulhetett meg a deli aramlat es epul meg helyette az eszaki aramlat 2, mert az meg nemet erdek. Az EU-ban az elvek csak akkor kerulnek elo, ha valakinek az anyagi erdeke szerint eppen szukseg van rajuk.
  • caprine #5
    Ja, adókedvezmeny 5 évre, aztán amikor lejár akkor meg vagy tovább állnak, vagy sírnak az állambácsinak a hosszabbításért.

    Az oroszoknál volt régen valami chip gyártó, nagyon régen talán az ibm, de nem értették, hogy miért olyan sok a selejt ebben a gyárban. Aztán kiderült, hogy a bagos dolgozok ha fujni akartak egyet akkor nem a zsiliprendszer proceduráján át mentek ki, hanem a vészkijáraton mert ott nem volt zsilip és csak szépen kiléptek és már gyujthattak is rá, a por meg bejött:))))
  • M2 #4
    "az unioban tilos allami tamogatast adni a cegeknek"

    Ezt miből hiszed?
  • kvp #2
    Mivel az unioban tilos allami tamogatast adni a cegeknek, ezert csak a nemetek es a franciak adhatnak buntetlenul.