Berta Sándor

Asperger-szindrómás Elon Musk

Ezt maga a cégvezető és -alapító jelentette be egy élő adásban.

Elon Musk, a Tesla Motors autógyártó konszern vezetője és egyben a Space Exploration Technologies (SpaceX) magán-űrügynökség alapítója volt a vendége az NBC Saturday Night Live (SNL) tévéműsorának. Az üzletember megerősítette azt, amit néhányan már eddig is sejtettek, hogy Asperger-szindrómás. Ez volt az első alkalom, hogy a menedzser nyilvánosan erről beszélt. Musk úgy vélte, hogy ő a Saturday Night Live első Asperger-szindrómás vendége és felkonferálója, de, amint arra a BBC a kapcsolódó cikkében rámutatott, a valóságban Dan Aykroyd volt a műsor első Asperger- és Tourette-szindrómás vendége.

Az adásban Musk többek között kijelentette, hogy általában nincs túl sok intonációja vagy variációja, ha beszél. Erre azt mondták neki, hogy ez jól jöhet a komédiákban. Hozzátette, hogy tudatában van annak, hogy néha komikus dolgokat mond vagy jelentet meg a világhálón, de egyszerűen így dolgozik az agya. Némelyik Twitter-bejegyzése, amelyik különösnek tűnik vagy különösen hangzik, erre vezethető vissza.

Az Asperger-szindróma általános jellemzői között megtalálhatók az átlagos vagy átlagon felüli intelligencia, a szegényes kommunikáció, a gyenge kapcsolatteremtő készség, a szemkontaktus kerülése, a szabályokhoz és a megszokott rutinhoz való görcsös ragaszkodás, a feszült idegállapot, amelyhez akár depresszió is társulhat, az aprólékos beszéd, az ingerek feldolgozásának nehézsége és a megtapadt gondolkodási sémák. Az ezzel élők nem tudják értelmezni a testbeszédet, a gesztusokat, vagy rendszeresen rosszul értelmezik azokat.

A menedzser végül kiemelte, hogy újra feltalálta az elektromos autókat és a Marsra fog embereket küldeni egy űrhajóval. Majd megkérdezte, hogy ezek tükrében valóban azt hitte bárki is, hogy ő egy normális ember?

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lapajka #30
    Érdekes moderáció van itt... egy aljadék troll rámokádhatta hogy gyengeelméjű a baszod kötőszóval és maradhatott, én válaszoltam neki JOGOSAN hogy gyengeelméjű a kurva anyja, azt bezzeg sikerült moderálni... gratulálok SG csak így tovább...
  • Tetsuo #29
    A modern emberiség ilyen, miután a kiválókat, a (valóban) nemeseket kiirtották és "mindenki egyenlő" lett. A legsötétebb korban élünk, ahol a hitványak közül hitványak és még hitványabbak emelkednek ki celebritásként.
  • Frekvency #28
    menj el egy külföldi lapra, ugyanez van, a prolivér diverzitása globális, sőt gyakorlatilag domináns szerte a bolygón, de hát mindig is ez volt, a reneszánsz néhány ember szellei produktuma volt, mnt ahogy minden társadalmi fejlődés egy maroknyi ember teljesítményén alapul, a tömeg semmi, egy amorf biomassza, semmit sem változott az évezredek során. Ha holnap nyilvános kivégzés lenne a hősök terén, tömve lenne a tér...
  • Tetsuo #27
    Az a leginkább undorító, hogy ezeket a pöffeszkedő milliárdosokat mind altruista "filantrópnak" deklarálja a fősodratú sajtó.
  • Tetsuo #26
    Nagy valószínűséggel igazad van. Modern társadalmunkban igazán sikeressé, konkrétan "celebbé" általánosságban szociopata, másokon könnyűszerrel átgázoló, szemrebbenés nékül hazudozó, kapzsi, hedonista ember válhat, illetve valami nagyon romboló, gátlástalan személyiség. Ezek a tulajdonságok talán még önmagukban nem elegendőek, de szükségesek a modern sikerhez.
    Vannak kivételek, nekem most nem jut eszembe egy sem.
    A politikai és kulturális színtér hűen tükrözi a taglalt jelenséget.
    Ma már az erkölcsi magasztosság, a lovagi erények hátrány a társadalmi kiemelkedést illetően.

  • cateran #25
    Hmm..egyik oldalon 1 vilaghiru, sikeres, kogazdag, technologiai ujitasokat felvonultato ferfi, masik oldalon 1 milliomodrangu weboldalon "alazo" milliomodrangu senkik...Mondanam, hogy vicces, de valojaban a turbomagyar osmentalitas iskolapeldaja
  • Frekvency #24
    Bírom amikor az értéktelen biomassza fehérjehalmaz megmondja a tutit egy történelmi személyiségről....elon neve örök ha ti megdöglötök a kutyát sem érdekli, egy darab szarral kevesebb, ez a véleményem senkik...
  • Gabbbbbbbbbbbb #23
    Az én szótáramban a rohadék és a pszichopata nagyon nem ugyanazt jelenti, egyébként nagyjából én is egyetértek ezzel az érveléssel, persze azért biztosan vannak kivételek.
  • Voltan #22
    Jaja, ez így van.
  • asgh #21
    "a spacex-nel csak szuletett amerikai allampolgarok dolgozhatnak"

    Mivel a SpaceX rakétákat gyárt, így kiemelt haditechnikai vállalatnak minősül és más nemzetbiztonsági besorolás alá esik. Musk többször mondta már, hogy nekik is érdekükben állna kiváló orosz, európai és kínai szakembereket alkalmazni, de az USA törvényei nem adnak rá lehetőséget.