Berta Sándor

Leállítja az iMac Pro gyártását az Apple

A társaság búcsút int a legerősebb és legdrágább számítógépének.

Az Apple 2017-ben dobta piacra az iMac Prót, amely a legnagyobb teljesítményű készüléke és amelynek az ára - konfigurációtól függően - akár a 16 000 eurót is elérheti. Az eszköz kifejezetten alkalmas 3D-tervezési, videoszerkesztési és más nagy erőforrás-igényes feladatok elvégzésére.

Azonban az Apple online boltjában most olyan információ olvasható (csak a készlet erejéig kapható), amelyből egyértelműen kiderül, hogy a társaság leállította az iMac Pro gyártását. Az információról először a 9to5Mac számolt be, majd azt időközben megerősítette a MacRumors és a CNN is. Az utóbbi ráadásul rámutatott, hogy az iMac Pro az elmúlt esztendőkben már nem kapott nagyobb frissítéseket, ezáltal várható volt ez a döntés az Apple részéről.

Az iMac Próval kapcsolatban a legnagyobb problémát az jelentette, hogy ugyan lenyűgöző teljesítményt nyújtott, de számos professzionális felhasználó - például a zeneiparban - inkább egy olyan platformot szeretett volna, amely moduláris és ezáltal a különleges igényeihez igazítható. A legtöbb magánfelhasználó számára ugyanakkor a készülék a túlzottan magas ára miatt elérhetetlen volt. Az iMac Pro alap modellje is több mint 5000 euróba került.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #7
    És ez még nem is drága. MacPro akár 53.000 dollárba is kerülhet. A belépő szint ~6000 dollár...

    https://www.theverge.com/circuitbreaker/2019/12/10/21003636/apple-mac-pro-price-most-expensive-processor-ram-gpu


    és ha tényleg oda akarod tenni magad, akkor az 1000 dolláros monitor állványt ne hagyd ki. ;)

    https://www.apple.com/hu/shop/product/MWUG2MP/A/pro-stand-állvány

    Ja és nem melékesen még marha ronda is gép. (meglátásom szerint a desing oltárán feláldozták a hatékony hűtését)
  • Major #6
    APPLE iMac Pro 27" 10C Intel Xeon 3.0GHz/32GB/1TB/5K/R.Pro Vega 56/HUN KB. - 2 099 990 Ft
    Utoljára szerkesztette: Major, 2021.03.09. 12:36:41
  • Kissssss0 #5
    elnézést de jól olvasom? 1 832 118ft egy darab?
  • kvp #4
    Ebben az esetben a valasz a nagyon tehetos. Ar-ertek aranyuk soha nem volt valami jo, az integralt rendszerek miatt pedig soha nem hoztak tobbet teljesitmenyben egy komolyabb laptopnal, csak nehezebb volt oket mozgatni. Tehat aki megengedhette, az vehetett egyet maganak, csak azert, mert kisebb helyen elfert mint egy desktop.
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Szerintem az, aki kifizeti az iMac pro árát és utána Windows-al használja vagy nagyon tehetős, vagy baj van a fejével :-)

    (nyilván support ciklus vége előtt)
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2021.03.09. 07:47:00